Horváth István szociológus: Călin Georgescu valójában egy hangulatot képvisel

Négy évvel ezelőtt nagy meglepetést okozott, hogy az AUR megszerezte a parlamenti mandátumok közel tíz százalékát, mert George Simion pártja a választásokat megelőző közvélemény-kutatások többségében nem is szerepelt. Kísértetiesen hasonló volt számomra Călin Georgescu tavaly novemberi első elnökválasztási fordulós győzelme is, hiszen a felmérések a függetlenként induló jelölt alacsony támogatottságát jósoltak. Mennyire helytálló a párhuzam Simionék és Georgescu népszerűségének váratlan felfutása között?

Én nem vonnék párhuzamot a két politikai jelenség között. Ha nem is volt előrelátható konkrétan az AUR-nak mint pártnak a felfutása a 2020-as választások előtt, a megjelenése benne volt a levegőben. Léteztek erre vonatkozóan közvetett adatok. Az akkori közvélemény-kutatások 25 százalékosra mérték az euroszkeptikus választók táborát, feltételezhető volt, hogy előjön egy AUR-típusú párt. Ez a jelenség kapcsolódik ahhoz, amit tanítani szoktam az egyetemen, hogy a kilencvenes évek elején a hollandoknál mérték a legnagyobb toleranciát, és mégis Hollandia volt az első uniós ország, akiknél egy erős migrációellenes párt majdnem 25 százalékkal hasított a 90-es éveknek az elején.

Európának nagyon nagy részében jelen vannak a populista, euroszkeptikus, nacionalista, idegenellenes vagy bevándorlásellenes pártok, ez a hangulat mindenütt jelen van, és mindenütt előjön.

Ilyen szempontból mondom azt, hogy Simionék megjelenése előrejelezhetőbb volt, mint egy Georgescu-típusú elnökjelölt, aki sokkal jobb választási eredményt ért el, mint amekkorát bárki feltételezett. Az elnökjelölt személyiségén, sajátos jellemvonásain és a választási kampányban használt technikáin túl azért meglepő a valós szavazatokban mért jelentős támogatottsága. Nyilván a közhangulat építésére, társadalommérnökségre támaszkodott, de rengeteg embert el tudott vinni az urnákhoz, akik rá szavaztak. Négy évvel ezelőtt Simionék tisztességesen sok szavazatot vittek el ahhoz, hogy meglepetést generáljanak, de nem kaszáltak akkorát.

A történtek a közvélemény-kutatók amúgy is megtépázott presztízsén sokat rontottak. Miért nem sikerült a felméréseknek jelezniük Georgescu támogatottságának látványos növekedését?

Annak idején a közvélemény-kutatásoknak még a lábjegyzeteit is olvastam, és tény, hogy senki nem jósolta meg Georgescu első fordulós győzelmét. Nekem az a benyomásom, hogy a közvélemény-kutatások most már látványosan a politikai diskurzus részeiként működnek, és nem csak nálunk, lásd az amerikai elnökválasztást. Volt olyan állam, ahol 19 százalékos különbséget mértek Kamala Harrisnek, és végül Donald Trump nyert szinte ugyanekkora különbséggel. Idehaza számos felmérés készítői nem tartották be a szakmai deontológia szabályait, nem közölték, mikor, milyen népességet mértek. Nicolae Ciucă esetében például hihetetlenül szembetűnő volt, hogy a PNL jelöltjének támogatottságát felnagyító közvélemény-kutatások a politikai diskurzus részei.

Mindenesetre szakmai berkekből tudom, hogy volt olyan közvélemény-kutatás, amelyik Georgescunak nagyobb támogatottságot mért, mint amekkorát kommunikáltak. De ez a támogatottság is csak 10 százalék körüli nagyságrendű volt.

Emellett nagyon is létező a hallgatás spiráljának nevezett jelenség, nagyon nagy morális tétje kezdett lenni a politikai választásoknak. Sok szavazó számára a közvélemény-kutató egyfajta morális instanciaként működik, így megfontolja azt, hogy kinek mit mond el a politikai opcióiról.

Az AUR váratlan parlamenti választási eredményeivel kapcsolatban négy évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy ez a párt csak látszólag jött a semmiből, valójában azonosítható volt mögötte egy évek óta épülő szervezeti és logisztikai háttér. Mi sejlik fel Georgescu hátteréről, azon túl, hogy egy jól szervezett TikTok-fiókhálózatot használt fel szavazatszerzésre?

A tavalyi elnökválasztás első fordulója után azt kezdtem vizsgálni, hogy hol vannak Georgescunak bázisai, abban a tudatban, hogy a szavazatai jelentős részét a TikTok-kampány hatására szerezte. Így meglepett, hogy olyan vidékeken is nagy volt a támogatottsága, mint az általam jól ismert szilágysági Tövishát. Ez a kistáj a Partium szélén, egy nagyon szegény, leszakadt régió, ahol éppen csak áram van. Lehet ugyan, hogy mindenkinek van mobiltelefonja, de utánanéztem: TikTokot nem használnak. Itt az egyházi hálózatok jelentették Georgescu hátterét. Ez utólag egyértelműen el is ismerték sokan.

Ugyanakkor valószínűnek tűnik az a forgatókönyv, hogy az erőszakszervezetekből (titkosszolgálatok, rendőrség, hadsereg) Románia NATO-csatlakozása után fiatalon nyugdíjba küldött emberek is állnak Georgescu mögött. A Román Hírszerző Szolgálat nyugalmazott tisztjeinek van egy folyóiratuk is, Vitralii a címe. Ez folyóirat a Georgescu-féle retorikát használja, ugyanazzal a küldetéstudattal, mint a független jelölt.

Három éve egy interjúban arról beszélt, hogy az AUR főként egy viszonylag újonnan kialakult társadalmi rétegben, a korlátozott életperspektívájú fiatal prekariátus soraiban népszerű. Meg tudná rajzolni Georgescu választóinak robotképét?

Vannak olyan régiók, ahol kiemelkedően magas Georgescu támogatottsága. Az nem lepett meg, hogy például a már említett Tövisháton népszerű, mert ez egy gazdaságilag lemaradott térség. Vagy nem lepett meg a gazdaságilag szintén leszakadt Tulcea megye, ahol a becsapodó orosz drónmaradványok miatt az embereknek árnyaltabb víziói lehetnek a szomszédságukban dúló háborúról, és könnyebb őket „békepárti” üzenetekkel befolyásolni. Az viszont meglepett, hogy a független jelöltnek a fejlett dél-erdélyi régiókban, Fehér és Szeben megyében is sok szavazata volt. Szociológus kollégáim megerősítették, hogy Georgescu hívei több társadalmi rétegben is megtalálhatók.

Az egyik ilyen réteg azok, akik egy újfajta társadalmi egyenlőtlenséget érzékelnek, amit nem tudnak elfogadni. Nem szegények, eljutnak egyről a kettőre, de roppant frusztrálja őket, hogy közben mások erőfeszítések nélkül ötről hatra jutnak, amit ők nem értenek.

Nem élnek rosszul, de látják, hogy mások kevesebb munkával sokkal jobban élnek. Ez egy viszonylag stabil, kevéssé művelt munkásréteg, akik számára ezek az új társadalmi egyenlőtlenségek zavaróak. Ezeknek az egyenlőtlenségeknek a látszólag ésszerűtlen elutasítása érzékelhető a külföldön dolgozó romániai munkavállalók közösségeiben is. Ismerek migráns csoportokat, mert korábban foglalkoztam migrációval. Ők el is mondják, hogy „úgy dolgozunk Spanyolországban, hogy döglünk meg, hazamegyek a 20 éves találkozóra, és azt látom, hogy három-négy volt osztálytársamnak olyan autója van, hogy nem igaz. Régen nekem volt olyan autóm, hogy mindenkinek csorgott a nyála”. Vannak tehát bizonyos rétegek, akikre ez a fajta frusztráció jellemző, akár a külföldön dolgozók esetében is, akik a relatív jólétük ellenére úgy érzik, hogy hátrányban vannak, és az érdekeiket nem képviseli senki.

Visszatérve Tulcea megyére és az ukrán határhoz közeli térségekre. Az Ukrajnát támogató intézkedések, például a gabonatranzit különböző rétegek reális érdekeit érinti. Amikor dróndarabok potyognak az égből, nagyobbnak tűnik egy reális katonai konfliktus kockázata. Van egy fajta pszichózis abban a térségben, amiről a nyilvánosságban nem esik szó. Éppen azt látom az egyik legnagyobb problémának, hogy ezeknek az embereknek a félelmeiről, érdekeik sérüléséről senki nem beszél, a döntéshozók az EU-s fősodorhoz igazodó kincstári szövegeket vállalják fel. Georgescu azért ezeket ki tudja kezdeni. Nem koherens módon, de a román nemzet méltóságáról, alternatív külpolitikáról beszél.

Van-e szerepük Georgescu felemelkedésében az elmúlt négy évben történt válsággeneráló eseményeknek, a koronavírus-járványnak vagy az ukrajnai háborúnak?

A román társadalomban már a járvány előtt működtek a politikai alternatívakeresés különböző formái. Romániában ugyanis a politikai rendszer már egy jó ideje sajátos logikával működik, a szereplőknek nincsenek jelentősen eltérő politikai céljaik. Úgy is mondhatnánk, hogy két menedzsercsapat versenyzik a hatalom megszerzéséért, és ez a két csapat még össze is játszik. Itt nem különböző víziók csapnak össze, a politikai küzdelem nem arról szól, hogy ki tud jobb megoldásokat kínálni a különböző kihívásokra. Ezt a társadalom érzékeli, és ez már a járvány előtt az antipolitika megerősödéséhez vezetett. A pandémia meg hozzátett ehhez, mert az emberek nem látták át a járványkezelést.

Az ukrajnai háború kitörése után pedig az történt, hogy fel sem vetődhetett alternatív külpolitikai elképzelés a felelős tényezők részéről. Tanulságos ebben a tekintetben Vasile Dîncu védelmi miniszter leváltása. Szociológus kollégámnak azért kellett távoznia a kormányból, mert volt egy elszólása, amelyik nem igazodott a fősodorhoz.

Ez is jelzi, hogy ma a romániai politikában nem beszélnek a lényeges dolgokról, csak a politizálásnak valamiféle mímelése létezik.

Emlékezetes, hogy a két nagy kormánypárt tavaly együtt indult az EP-választásokon, utána meg egymásnak estek, mert ez hozzátartozik a politikai rituáléhoz, de tényleges politizálás nincsen. Tehát én úgy érzem, Romániában ez a legnagyobb probléma. Krízishelyzetekben nincs reális kommunikáció. A politika már nem képvisel rétegeket, érdekeket. Az emberek pedig egyre inkább kiábrándulnak ebből a politizálásból.

Nyilván ez a jelenség kedvezett négy évvel ezelőtt George Simionéknak. De mennyire függ össze Georgescu népszerűsége azzal, hogy az utóbbi időben az AUR „megszelídült”, megpróbált középre húzni, és a nemzetközi színtéren is szalonképes pártnak feltűnni?

Nem hiszem, hogy Georgescu a választók szemében Simion alternatívájaként jelent meg, és az emberek számára az AUR elnöke azért vált hiteltelenné, mert a fősodorba sorolták be. Az elnökválasztáson Simionnak az emberek szemében eleve akkora esélye volt, mint a pártjának. És akkor úgy gondolkoztak, hogy úgyis mindegy. Ezen az alapon tizenkilencre lapot húztak, mint a huszonegyezésben.

Miért van delejező hatása a választókra a független jelölt misztikus szósszal leöntött egyházi nyelvezetű, de voltaképp semmitmondó üzeneteinek? Miben rejlik a vonzereje?

Egyrészt nagyon jól ismeri a sikeres, könnyen célba találó kommunikáció receptjét. Rövid üzenetei vannak, nem túl komplex, egyértelmű kliséket használ. Radikális perspektívaváltásokat kínál. Nem a háborút, a békét támogatja, a természetközeli életet támogatja. Azt állítja, hogy Románia elegendő élelmiszert termel, nem érti, miért akarjuk megvásárolni a rossz minőségű nyugati termékeket. Mindezt egy jól felépített vizuális világgal támasztja alá. Semmivel sem mond el többet, mint amennyit el kell elmondani az ilyen típusú dolgokról. A magyarellenessége is pontosan annyi, amennyinek lennie kell. A kisebbségeket elintézte azzal, hogy ne kérjenek jogokat, mert vizet és földet kaptak Romániában. Ebből a románok azt hallják ki, hogy a kisebbségeket a helyén tartja.

De kisebbségellenessége nem vad, nem legionárius ihletésű, csak a vájtfülű értelmiségiek viszik el idáig ezt a fajta dolgot. Vagyis nem tolja túl.

Számomra az a meghökkentő, hogy viszonylag művelt, olvasott emberek azt mondják: tulajdonképpen mindegy, hogy mi Georgescu üzenete, ő legalább azt mondja, hogy méltóságot akar ennek az országnak.

Mi a magyarázata annak, hogy még a rendkívül kínos tudományellenes vagy irracionális kijelentései sem tántorítják el a híveit?

A hívei ezekre a vádakra általában azzal reagálnak, hogy kritikusai kiragadták a kontextusból Georgescu szavait. Az működik, amit az elmélet posztigazságként ír le. Mindegy, hogy egy személyiség mit mond, mit nem mond, ha sikerül koherensen fenntartani a róla kialakult képet. Még az sem érdekli a híveit, hogy a CV-je teli van hazugságokkal. Ez azért van így, mert Georgescu valójában egy hangulatot képvisel. A legdurvább az, hogy tudok olyan felmérésről, amelyik szerint a választók 60 százaléka a második fordulóban rá szavazott volna.

A múlt évben az időközben eltörölt második elnökválasztási forduló előtt megjelent egy felmérés, amely szerint az RMDSZ választóinak fele bizonytalan, egynegyede Călin Georgescura, egynegyede pedig Elena Lasconira szavazna. Hogyan szavazhatnak magyarok olyan jelöltre, aki a múltban arról beszélt, hogy a nemzeti kisebbségek ne kérjenek jogokat, mert vizet és földet kaptak Romániában?

Korábban a sajtóban megjelent egy beszámoló arról, hogy egy székelyföldi politikus elvitt néhány nyugdíjas nénikét egy parlamenti látogatásra, és amikor felismerték Diana Șoșoacát a szenátus termében, akkor megtapsolták, és teljesen el voltak ragadtatva tőle. Székelyföldi mofettában ülve, az ottani beszélgetéseket hallgatva személyesen is megtapasztaltam, hogy vannak ilyen típusú emberek. Óriási a hatóságokkal szembeni bizalmatlanságuk, ami még a járvány időszakába nyúlik vissza.

Tehát az antipolitikának a magvai megvannak Székelyföldön is. Lehet még ezt a közösséget riogatni a klasszikus román veszéllyel. Lehet, hogy ez még működik, ez mozgósítja őket. De vannak a közösségben olyan emberek, aki nem ugyanazt a másodlagos szégyent érzik, mint amit én éreztem, amikor Diana Șoșoacă az EP-ben felszólalt és óriási hisztit vert ki. Hanem azt érzik, hogy végre valaki megmondja az igazat.

Székelyföldön elterjedt az a nézet, hogy a járvány időszakában embereket öltek meg, „kihoztak covidosnak”. Vagyis az orvosi diagnózis volt az, ami megölte az embereket, és nem önmagában a járvány. És ezek a dolgok megjelennek az emberek fejében, és összekapcsolódnak. Az erdélyi magyarságnak nincsenek ilyen bohócai, akik felvállalnák azt, amit Diana Șoșoacă, és valószínűleg nem is volnának eléggé hitelesek. Én mindenesetre a politikairendszer-ellenességet látom problémának. Amelyre válaszként felbukkan Georgescu, aki azt mondja: gazdag ország vagyunk, mégis importáljuk az élelmet, háború van, és még az is lehet, hogy a gyerekeinket elviszik katonának. Eközben puritán, jéghideg vízben úszik, lovagol, nem olyan, mint a többi nagy pocakos politikus, aki Lamborghiniből száll ki. Ezek Georgescu nagyon egyszerű kliséi, amelyeknek Székelyföldön is van audienciája.

Hogyan kapcsolódik a Georgescu-jelenség a szélsőjobb nyugat-európai előretöréséhez?

Georgescu olyan szempontból elvonatkoztatható a nyugat-európai folyamatoktól, hogy nincs mögötte párt. Egy saját útját járó különc, egy excentrikus politikai figura, aki látható nagyobb szervezeti háttér nélkül nagyon rövid idő alatt óriási láthatóságot ért el, és gyakorlatilag elnökesélyes szereplőként meg tudott maradni. Nekem eszembe jutnak róla a rendszerváltás előtti idők, amikor a nyolcvanas évek utolsó választásán Kolozsváron az emberek úgy tiltakoztak a diktatúra ellen, hogy kihúzták a neveket, és felírták Lulut, a város mindenki számára szimpatikus bolondját a szavazólapra.

Azt tudjuk, hogy Nyugat-Európában a rendszerellenes pártok és mozgalmak nagyon erősek és erősödnek. Ausztriában a Szabadságpárt most már kormányt is alakíthat, nem lehet tudni, hogy Németországban mi fog történni a közelgő előre hozott választásokon, de nincsen kizárva, hogy egy olyan helyzet alakulhat ki, amelyiket Franciaországot láttunk. És azért ott van Finnország és más északi államok is, ahol azért már bizonyos dolgok történnek. Azt nem tudjuk, hogy a politikai fősodor kihívóinak megjelenése és erősödése a klasszikus politikai váltógazdálkodást fogja-e eredményezni.

Románia olyan szempontból volt különutas, hogy 2004 után eltelt 15 évben felütötték ugyan a fejüket kisebb opportunista kisebb pártok, amelyek a protestszavazatokat gyűjtötték össze, például Dan Diaconescu pártja. Viszont a Nagy-Románia Párt elsüllyedése után másfél évtizedig nem jelent meg a színen egy erős szélsőjobb, vagy akár szuverenistának nevezhető párt.

Májusban megismétlik az eltörölt elnökválasztást. Elemzők arról beszélnek, hogy mélyponton van a választóknak nem csak a politikai osztályba, hanem az állami intézményekbe vetett bizalma, és nagy az elégedetlenség, amiért a hatalmi struktúrák voltaképp a választások után sem változtak. Van-e recept annak az elkerülésére, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi első elnökválasztási fordulóban megtörtént eset?

Egyfelől azt látom, hogy azzal, ahogyan a kormányalakítás lezajlott, az antipolitikát kitermelő közhangulatot nem sikerült megváltoztatni. Másfelől a mai napig nem láttunk egyértelmű, konkrét bizonyítékokat és magyarázatokat azokra a törvénysértésekre, amelyek indokolttá tették volna az elnökválasztás érvénytelenítését. Ez nyilvánvalóan sokkal inkább érdekessé teszi Georgescu személyét és magát a jelenséget. Ilyen körülmények között Georgescunak tulajdonképpen nem kell tennie semmit, dolgoznak helyette mások a népszerűsége növelésén. Az emberek úgy érzik, hogy a választás eltörlése színjáték volt, és könnyen lehet, hogy azt fogják mondani az urnáknál: bebizonyítjuk nektek, hogy lehet hülyének nézni minket, de csak egy darabig.