Az elnökválasztás lebonyolítását szabályozó sürgősségi rendelet visszavonását követeli a POT

Bírálta szombaton a Fiatal Emberek Pártja (POT) a 2025-ös elnökválasztás lebonyolítását szabályozó sürgősségi rendelet, arra hivatkozva, hogy a jogszabály korlátozza szólásszabadságot – írja az Agerpres. A párt közleménye szerint a rendelet sürgős visszavonását kérik a kormánytól.

A POT ugyanakkor felszólítja a Ciolacu-kabinetet, hogy kezdeményezzen valódi párbeszédet a pártok és a civil társadalom között egy tisztességes választási szabályozás kidolgozásáról.

„Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a nemzetközi intézményekhez forduljunk a túlkapások miatt, és jogi lépéseket tegyünk a romániai demokrácia védelmében” – olvasható a közleményben.

A POT szerint a sürgősségi rendelet előírásai túlzottan korlátozzák a nyilvános kommunikációt, a politikai szereplők és a polgárok szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, és a választási kampány átláthatóságának ürügyén megnyitják az utat a burkolt cenzúra előtt.

Az ellenzéki párt szerint ez a rendelet jogalapot teremt a politikai kommunikáció önkényes felügyeletére és szankcionálására. Teret enged az értelmezéseknek, mert nem húz éles határvonalat a törvényes és törvénytelen között. „Ez a joghézag önkényes cenzúrára hatalmazza fel azokat, akik a rendeletet alkalmazását felügyelik” – állapította meg a POT.

Az állásfoglalás szerint a jogszabályban előírt 15 és 50 ezer lej közötti, aránytalanul nagy bírságok a kisebb pártok és a független jelöltek véleménynyilvánítási szabadságát fenyegetik. Emellett a közösségimédia-platformokra vonatkozó szigorú szabályok bevezetése korlátozza a polgárok hozzáférését a különböző információkhoz, és visszatartja őket a választási vitákban való részvételtől, ami befolyásolja a pontos tájékozódáshoz való jogukat.

„Ezeknek az intézkedések alkalmazásával Románia olyan állammá válhat, ahol a véleményszabadság a hatóságok jóváhagyásától függ, és a polgárokat törvényhozási eszközökkel hallgattatják el” – állapította meg a POT.

Péntek este jelent meg a Hivatalos Közlönyben a 2025-ös elnökválasztás és az idén esedékes időközi helyhatósági választások megszervezéséről szóló sürgősségi rendelet. A jogszabály szerint az elnökválasztást belföldön vasárnap tartják. A szavazás 7 órakor kezdődik és 21 órakor ér véget.

Nagy vitát voltot ki viszont, hogy külképviseleteken való szavazás. Az rendelet szerint pénteken és szombaton helyi idő szerint 7 órától 21 óráig lehet szavazni. Vasárnap a szavazás helyi idő szerint 7 órakor kezdődik, de romániai idő szerint 21 órakor a külképviseleti szavazóhelyiség választási irodájának elnöke elrendeli az urnák lezárását. Az urnazáráskor a szavazóhelyiségben tartózkodó, valamint a szavazóhelyiség előtt sorban álló választók 23 óra 59 percig leadhatják a szavazatukat. Ez a szabály érvényes a belföldi szavazóhelyiségekre is.

A sürgősségi rendelet szerint a jogszabály hatálybalépésétől számított harmadik naptól a külföldi lakhelyű vagy tartózkodási helyű romániai választópolgárok az Állandó Választási Hatóság honlapján regisztrálhatnak levélszavazásra egy online űrlap kitöltésével. Regisztráláskor csatolni kell a személyi igazolvány szkennelt vagy lefotózott másolatát és a külföldi hatóságok által kibocsátott tartózkodási engedély másolatát.

A levélben szavazó választóknak gondoskodniuk kell arról, hogy a szavazólapot tartalmazó hivatalos válaszboríték legkésőbb a választás időpontja előtt négy nappal eljusson a levélszavazatokért felelős választási iroda címére. A külképviseleti szavazásnak nem feltétele a választó felvétele a külföldi választópolgárok névjegyzékébe.

Az elnökválasztási kampány időtartama alatt a jelöltek politikai hirdetésein fel kell tüntetni, hogy a tartalom kampányanyag. Emellett a politikai hirdetéseken szerepelnie kell a finanszírozó személyazonosságának (név, e-mail-cím, és – ha nyilvános – postacím; ha a finanszírozó jogi személy, akkor a székhely címe).

Célzott hirdetési technikák alkalmazása esetén ezt is fel kell tüntetni a kampányanyagon. A politikai hirdetésen emellett szerepelnie kell egy nyilatkozatnak arról, hogy a tartalom elkészítésére, elhelyezésére, népszerűsítésére, közzétételére és terjesztésére fordított összegek kizárólag a választási törvény által engedélyezett forrásokból származnak. Fizetett politikai hirdetés esetén ezt is fel kell tüntetni a kampányanyagon.

A sürgősségi rendelet szerint a felsorolt szabályok az online platformokon közzétett politikai hirdetésekre is érvényesek. Megszegésük 15 ezer és 50 ezer lej közötti bírsággal büntethető szabálysértésnek minősül. A szabálysértést az Állandó Választási Hatóság (AEP) állapítja meg, és a bírságot is ez az intézmény szabja ki.

A nagy közösségimédia-platformokon folytatott elnökválasztási kampánnyal kapcsolatos panaszokat (beleértve a szavazást megelőző napon és a szavazás napján benyújtott panaszokat is) kizárólag a Központi Választási Iroda (BEC) bírálja el. Ha panaszt megalapozottnak ítéli, a BEC elrendeli a törvénysértő tartalmak azonnali eltávolítását, és a döntését közli az AEP-pel. Az utóbbi hatóság feladata felszólítani a közösségimédia-platformot a törvénysértő tartalom eltávolítására. Ha az érintett platform öt órán belül nem tesz eleget a felszólításnak, akkor a működtetője megbírságolható, a büntetés összege pedig a vállalat forgalmának 5 százalékáig terjedhet.

A BEC határozatai a közzétételüktől számított 48 órán belül megfellebbezhetőek a bukaresti ítélőtáblánál – írja elő a sürgősségi rendelet

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!