A választások időpontjáról konzultált a kormány a pártok képviselőivel

Hétfőn és kedden az államelnök-választás és a parlamenti választások időpontjáról konzultál a kormány a pártok képviselőivel. Marcel Ciolacu kormányfő pénteken a következővel indokolta, hogy konzultáció kezdeményez a többi párttal a választások időpontjáról: nem egy koalíció, hanem Románia kormányát vezeti, amelyet nem rendelhet alá pártérdekeknek.
A kormány részéről Marcel Ciolacu miniszterelnök és a két miniszterelnök-helyettes, Marian Neacşu és Cătălin Predoiu vesz részt a tanácskozásokon.
Lasconi: „Úgy látszik, demokráciásat játszanak”
„Nem hinném, hogy volt értelme ennek a párbeszédnek, ha ők már megegyeztek egymás között, de úgy látszik, demokráciásat játszanak. Kiderül majd, hogy csak mímelték-e a konzultációt. Mi határozottak voltunk, akárcsak korábbi nyilatkozataink során: a törvényt tiszteletben kell tartani és a választásokat a ciklusvégi időpontban kell megtartani” – mondta Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a találkozó után.
Az USR elnöke szerint nem a választások időpontja a lakosság legfontosabb problémája. Ezért a hétfői találkozón felszólította a kormányt, hogy „ne játszadozzon”, hanem foglalkozzon a polgárok reális gondjaival, például a drágulásokkal és az inflációval. Lasconi újságíró kérdésre válaszolva kijelentette: a következő napokban fog kiderülni, hogy komoly szándékai voltak-e a miniszterelnöknek a választások időpontjáról szóló konzultációsorozat meghirdetésével.
Simion: „Attól tartottam, hogy hazudik, de ennél rosszabb történt”
A Román Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion a konzultáció után kijelentette, hogy az államelnök-választás szeptemberi megszervezésére számított, de az a benyomása, hogy Marcel Ciolacu kormányfőt „újra becsapták”, mert decemberi választásokat tervez – írja az Agerpres.
A politikus kifejtette, hogy szerinte a miniszterelnököt bizonyos érdekcsoportok foglyul ejtették. „Attól tartottam, hogy hazudik, de ennél rosszabb történt. Egyszerűen tehetetlen” – jelentette ki. Hozzátette: nem tudja, hogy mivel zsarolják ezek az érdekcsoportok Marcel Ciolacut, de minden jel szerint letetett arról a szándékáról, hogy a koalíció korábbi megállapodásának megfelelően szeptember 15-re írják ki az államelnök-választás első fordulóját.
„Egyszer már rávették arra, hogy vonja össze a helyhatósági és az európai parlamenti választásokat, most újra becsapták” – jegyezte meg. Simion szerint Marcel Ciolacu helyett mások hozzák a döntéseket, voltaképpen Klaus Iohannis államfő bábkormányát vezeti. Úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök azért gondolta meg magát, mert ha szeptemberben tartanák az államelnök-választást, Nicolae Ciucă liberális pártelnök biztos nem jutna be a második fordulóba, ezért több időre van szüksége a felkészülésre.
Cseke Attila: Az RMDSZ azt szeretné, ha októberben lennének az államfőválasztások
Az RMDSZ küldöttsége azt javasolta Marcel Ciolacu miniszterelnöknek, hogy az államelnök-választást a parlamenti választásokétól eltérő időpontban, októberben tartsák – írja az Agerpres.
A Victoria-palotában tartott hétfői konzultáció után Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: a tanácskozáson közölték a kormányfővel, hogy a választások időpontjával kapcsolatos vitát mielőbb le kell zárni. Emellett emlékeztették Marcel Ciolacut arra, hogy az időpont kitűzése a kormány kizárólagos jogköre.
Cseke beszámolója szerint az RMDSZ küldöttsége azt szorgalmazta, hogy az elnökválasztás egyik fordulóját se vonják össze a parlamenti választásokkal. Arra hivatkoztak, hogy ez a húsz éve működő rendszer eddig megfelelő megoldásnak bizonyult, tekintettel az elnöki hivatal és a parlament eltérő jogkörére. A politikus elmondta, az elnökválasztás első fordulóját már csak akkor lehetne szeptember 15-én megtartani, ha a kormány kedden elfogadja az erről szóló határozatot. Így az RMDSZ szerint az lenne a legjobb, ha októberben választana államfőt az ország.
Cseke szerint elfogadhatónak tartják azt is, hogy a november 24-én szervezzék meg az elnökválasztás első fordulóját, november 30-án a parlamenti választásokat és december 8-án az elnökválasztás második fordulóját. „Így is be tudunk férni az alkotmányban rögzített határidőkbe” – mondta az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
Şoşoacă: Jó tanácsot adtak a miniszterelnöknek
Az SOS Románia párt elnöke, Diana Şoşoacă a hétfői konzultáció után sajtónak kijelentette, hogy „ez a kormány a törvényszegés felé vezeti Romániát”. Az Agerpres összefoglalójából nem derül ki pontosan, hogy mire gondolt az SOS Románia párt elnöke.
A politikus azonban kifejtette: az alkotmány szerint az Európai Parlamentben mandátumot szerzett pártok a parlamenti pártokkal egyenrangúak, ezért az SOS Romániának joga volt részt venni a Victoria-palotában tartott tanácskozáson. „Aki azt tanácsolta a miniszterelnöknek, hogy hívjon meg minket is, az jó tanácsot adott” – jegyezte meg.
Az újságírók felvetették Diana Şoşoacának, hogy első a romániai politikusok ismertségi rangsorában, de az utolsó a bizalmi index szerinti rangsorban. A SOS Románia elnöke ez utóbbi információt cáfolta. Az INSCOP felmérésére hivatkozva kijelentette, hogy a választól jobban bíznak benne, mint Kelemen Hunor RMDSZ-elnökben és Georges Simionban, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőjében.
A PNL azt támogatja, hogy novemberben tartsák az államfőválasztást
Az Agerpres közben azt írja, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testülete egyhangúlag támogatta, hogy az államelnök-választást a szabályos időpontban, azaz novemberben tartsák.
Nicolae Ciucă pártelnök a PNL országos politikai bürójának hétfői ülésén hozott döntésről azt mondta, a liberálisok azért ragaszkodnak az elnökválasztás ciklusvégi, szabályos időpontban történő megtartásához, mert ezt akarják a választók is.
„A kampányban több tízezer emberrel volt alkalmunk találkozni, akik arra kértek bennünket, hogy vegyük figyelembe az elnöki tisztség jelentőségét, valamint azt, hogy a megfelelő jelölt megválasztásához szükség van vitára. De megemlítették azt is: nem lenne jó, ha az elnökválasztási kampány időszaka július-augusztusra, a szabadságolások idejére esne” – magyarázta Ciucă.
Azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök hétfőn a kormánypalotába tanácskozásra hívta a pártok képviselőit Ciucă elmondta: tekintettel arra, hogy a PNL a Szociáldemokrata Párt (PSD) koalíciós társa, nem volt értelme a liberálisokat külön meghívni erre a konzultációsorozatra. „A PSD-t sem kapott meghívót” – jegyezte meg a politikus.
A kormány sajtóirodájának közlése szerint, hogy hétfőn 10 órától tárgyalt a kormány az USR képviselőivel, majd 11 órától a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) következik. 14 órától az RMDSZ küldöttsége tárgyalt a kormánnyal, majd 15 óráról az SOS Románia, 16 órától a nemzeti kisebbségek frakciója, 17 órától pedig a Szociálliberális Humanista Párt (PUSL) küldöttségét várják a Victoria-palotába. A konzultációk kedden is folytatódnak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!