Lucian Mîndruță újságíró: A sajtó mint intézmény mára már megszűnt létezni

Egy hónappal ezelőtt részt vett egy kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelynek egyik következtetése az volt, hogy a magyar kisebbség és a román többség kialakított egy kényelmes buborékot magának az elmúlt 30 évben, nincsenek érintkezési pontok a két közösség között. A beszélgetés után felkérte a román és magyar követőit a Facebook-oldalán, ajánljanak egymásnak olyan könyveket, amelyek segítségével könnyebben megérthető a közösségük érzésvilága. Volt-e olvasnivalója az elmúlt egy hónapban?

Százával jutottak el hozzám ajánlatok mindkét fél részéről. Magyar részről többek között egy Jókai Mór-regényt ajánlottak, de a címét nem tudnám hirtelen felidézni. Egy magyar hölgy küldte, pdf-formátumban. Mindenesetre olyan sok komment érkezett, hogy nem is tudtam mindegyiket elolvasni. A válaszok számát tekintve mondhatni túlságosan is jól sikerült ez a facebookos kihívás. Egy biztos: hamarosan két hétig szabadságon leszek, és amit csak lehet, el is fogok olvasni a magyarok által ajánlott művekből.

Azért is kezdtem ezzel a kérdéssel, mert ön egyike azoknak a román közéleti személyiségeknek, akiknek sikerült áttörniük ezt a bizonyos burkot, és az üzenetei eljutnak a magyar közösséghez. Az elmúlt években állást foglalt többek között a székelyföldi szimbólumhasználat, az úzvölgyi incidensek, vagy akár a trikolóros hajpánt és székelyudvarhelyi Kaufland-botrány ügyében. Nem interetnikus környezetben, hanem Argeș megyében nőtt fel. Miért érzékeny a romániai magyar közösség problémáira?

Történelemkönyveken keresztül kerültem közelebb a magyar közösséghez. Zárójelben elmondanám, hogy diákkoromban, a nyolcvanas években megvetettem az akkori rendszert, és az volt a benyomásom, hogy hamis minden információ – beleértve a történelem tankönyveket is –, amiket a diktatúra terjeszt. Azokban az években könyvtárbérletem volt a brit kulturális intézetnél, a British Councilnál, ahol hozzáférhettem brit szerzők balkáni népek történelméről szóló köteteihez. Ezek a könyvek az iskolában tanultaktól eltérően mutatták be Románia és Erdély történelmét. Miután felfedeztem Erdély valódi történelmét, amelyet számos honfitársam a mai napig nem akar elfogadni, kíváncsi lettem a magyarokra. Egyre többek utaztam Erdélybe, különösen a rendszerváltás után. Mivel nyilvános beszéd tréninggel is foglalkozom, gyakran hívnak Kolozsvárra vagy Nagyszebenbe előadni. Így lassanként kapcsolatban kerültem magyarokkal, és kezdtem megismerni a közösséget. Segítettek ebben azok a kerékpártúrák is, amiket tíz évvel ezelőtt kezdtem el szervezni Kerékpárral Erdélyben címmel. A karaván Kolozsvárról indul, és Marosvásárhely érintésével jut el Segesvárig. Nem az országúton, hanem a falvakon áthaladó mellékutakon biciklizünk, és ezeknek a falvaknak egy részében a magyarok élnek többségben. És tetszett, amiket tapasztaltam. Például tíz évvel ezelőtt Nyárádszeredában találkoztam életemben először szelektív hulladékkezeléssel. Akkoriban mi Bukarestben még eldobtuk a PET-palackokat. Ez csodálattal töltött el, és megfogant bennem a gondolat, hogy talán van mit tanulnunk ezektől az emberektől. És talán kínálni is tudunk nekik valamit, és a két közösség közeledésre mindkét fél javára válhat. A gyűlölet vagy a közöny nem visz minket előre.

Ha már a történelmet szóba hozta: a román fejedelemségek centenáriumán adott interjújában egy magyar nyelvű portálnak azt nyilatkozta, hogy álma egy közös román-magyar történelemtankönyv, amelyet román és magyar történészek közösen dolgoznak ki. Mi hiányzik ennek a közös történelemtankönyvnek a megírásához? A politikai akarat?

Nem a politikai akarat hiányzik, a közös tankönyv megírása a román és a magyar történészek bátorságán múlik. Egyik fél sem tud túllépni a heroizáló történelemszemléleten, a saját népét hősnek, a másikat elnyomónak tartja. A magyar és a román történészeknek egyaránt bátorságra van szükségük ahhoz, hogy szembemenjenek a közvélekedéssel. Ugyanakkor óvatos próbálkozások már vannak erre. Olvastam már olyan román szerzők műveit, akik a dogmatikus szemlélettől eltérő módon mutatják be Románia történelmét. De ennek még nagyon az elején tartunk.

Ez a történészek felelőssége. De mit gondol a politikusok felelősségéről a román-magyar viszony alakulásában?

Lehet, hogy meglepi majd a válaszom. Ha a romániai magyarok azt akarják, hogy a román politikusokat érdekelje a közösségük sorsa, akkor el kellene kezdeniük román pártokra szavazni. Amíg szinte a teljes magyar közösség az RMDSZ-t támogatja a választásokon, egyik román párt sem fog törekedni a magyar választók szavazatának megszerzésére. Azért nem, mert nem is kaphatja meg ezeket a szavazatokat. Így hát a román pártok nem is nyitnak a magyar választók felé, nem tesznek nekik ajánlatokat. Nyilván az lenne a jó, ha az RMDSZ-re is szavaznának román választók. Ezeket a burkokat politikai értelemben is át kellene törni. Erre is történtek már félénk próbálkozások. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) erdélyi szervezeteiben például vannak magyar politikusok is.

Vitatkoznék önnel. Az etnikai alapú szavazásnak szerintem mindaddig van létjogosultsága, amíg meg nem szűnik a romániai magyar közösség – szerintem megalapozott – bizalmatlansága a bukaresti döntéshozókkal szemben. Nyilván számtalan előrelépés volt már a rendszerváltás után, de ez a bizalmatlanság még létezik.

Megértem önt. Én csak azt mondom, hogy a román politikusokat érdekeltté kell tenni a magyar szavazatok megszerzésében.

Mi a véleménye az RMDSZ-ről? Hogyan kellene a magyar közösség problémáiról kommunikálnia, hogy a többség helyesen értelmezze azokat?

Én újságíró vagyok, nem szívesen adok politikai tanácsokat. Talán annyit ajánlanék az RMDSZ-nek, hogy kommunikáljon többet románul, legyen üzenete a román többség irányába is. Nekem egyébként meggyőződésem, hogy a politikusoknak elsősorban a gazdasági kérdésekkel kellene foglalkozniuk. Az RMDSZ-től is elsősorban gazdasági téren várnék el javaslatokat, a politikájának nem kellene etnikai szempontokra korlátozódnia.

Nem véletlenül kérdeztem a politikusokról, hiszen négyszeres választási évben vagyunk, a kampány gyakorlatilag már elkezdődött. Sorra készülnek a felmérések is, amelyek közül eddig már kettő is rávilágított egy aggasztó jelenségre: a fiatalok körében a szélsőséges-nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a legnépszerűbb párt. Mivel magyarázza ezt a jelenséget?

A válasz nagyon egyszerű. Nézze csak meg az RMDSZ, a PNL és a PSD politikusainak átlagéletkorát, és hasonlítsa össze az AUR-osokéval. Az RMDSZ-nél nem tudom pontosan, hogy mi a helyzet, de a két kormánypártból szinte teljesen hiányzik a fiatal politikusi nemzedék. Vagy legalábbis nem tolják őket nyilvánosság elé, nem kommunikálnak pártjuk nevében és főként nincsenek jelen a közösségi médiában. Ez azért is van így, mert a PSD-t és a PNL-t olyan megszokásaikban megcsontosodott politikusok uralják, akik számára hóbort a modern, tiktokos, instagramos politikai kommunikáció. Számukra csak a televíziós jelenlét a fontos, és megfeledkeznek arról, hogy ma már csak az 55 pluszosok néznek televíziót. Ezzel szemben az AUR-osok, részben kényszerből, mert a szélsőségesnek tartott vezetőik meghívását kerülik a tévécsatornák, nekiláttak közösségi médiás tartalmakat gyártani. A tradicionális pártok ehhez nem értenek. Politikusaik hülyék, ha azt hiszik, hogy a hagyományos médián keresztül el lehet jutni a fiatalokhoz. Egy Tiktokon jelenlévő romániai fiatalnak nincsenek alternatívái, ezen a közösségimédia-platformon csak az AUR politikai üzeneteivel találkozik.

A szuverenista-nacionalista pártok nem csak Romániában, hanem egész Európában erősödtek az utóbbi években. Gondolom, nem csak azért, mert modern politikai kommunikációs technikákat használnak…

Az európai szuverenista pártok erősödésének az orosz propaganda ágyazott meg. Nagyon rég követem az orosz trollok tevékenységét a közösségi médiában. Ők már 2005-től kezdődően terjeszteni kezdték a szuverenista üzeneteket. Én legalábbis 2006-2007-ben írtam róluk először. Tevékenységük hátterében az Európa „terraformálásáról” szóló orosz terv áll. Vagyis „lakhatóvá” akarják tenni a kontinenst az oroszok és az ideológiájuk számára. Az orosz propagandisták a szuverenizmust az új identitások, a woke-izmus és a progresszivizmus ellenszereként jelenítik meg, utóbbi eszméket pedig karikírozásukkal és más eszközökkel megpróbálják hitelteleníteni. Románia pechje, hogy a Moldovai Köztársaságban sokan álltak az orosz propaganda szolgálatába, néhányan a szentpétervári trollfarmon dolgoznak, így ez a propaganda román nyelvterületen jobban terjedt. A lényeg, hogy a szuverenista pártok számára elő volt készítve a terep Európában. Ezek a pártok ráültek arra a hullámra, amely szerint az Európai Unió egy rossz intézmény, a progresszív eszmék az emberi szabadságot korlátozzák, az azonos neműek iránt vonzódó személyek megmételyezik a társadalmat és még sorolhatnám. A melegellenes propaganda különösen kapós, mert érzelmi reakciókat vált ki az emberekből. Ugyanez az orosz trollhadsereg amúgy most nyilván Ukrajna európai támogatottságának csökkentésén dolgozik, meglehetősen látványos eredményekkel. Megjegyezném, hogy a szuverenista és a fasiszta mozgalmak gyökere közös: a gonoszság és gyűlölet. Tudjuk, hogy a második világháború előtt nem csak Németországban, hanem Olaszországban vagy akár Magyarországon és Romániában is voltak fasiszta mozgalmak. Egy román protofasiszta szerző írta azt a harmincas években: „a rosszból kell merítenünk a hatalmunkat, mert könnyebb, mint a jóból meríteni”. Ez a gondolat a szélsőségességbe és szuverenizmusba hajló konzervativizmus lényege: a gyűlölet, a mások iránti empátia hiánya. Amikor a politikusok érzékelték, hogy az európai társadalmakban meg van ágyazva a konzervatív-szuverenista gondolatoknak, egy részük meggyőződésből tolni kezdte ezeket a nézeteket, ők voltak a hasznos idióták, másik részük pedig csak egy lehetőséget látott bennünk a hatalomra jutásra.

De ha a sajtó komolyan venné a feladatát, nem tudná ellensúlyozni ezt az információs háborút, a gyűlöletbeszédet és az álhíreket?

A sajtó erre már semmilyen formában nem képes, mert voltaképp már megszűnt létezni. Mérések mutatják, hogy a potenciális romániai médiafogyasztók hetven százaléka már nem a hagyományos sajtóból, hanem a közösségi oldalakról tájékozódik, a közvetlen kommunikáció eszközein (Whatsapp, Messenger) keresztül jut információkhoz. A még létező sajtótartalmak nagy része sem közvetlenül jut már el az emberekhez, hanem a közösségi oldalakon történő önkéntes megosztások révén. Ez azt mutatja, hogy a sajtó már a tartalmainak terjesztését sem tudja ellenőrizni, ki van szolgáltatva a közösségi oldalak felhasználóinak. A médiának a Marshall McLuhan által 1974-ben leírt kapuőr-szerepe mára már megszűnt. Ez nem cenzúra volt, ahogy egyesek állítják. A „kapuőr” a releváns és a társadalom számára hasznos információkat engedte át. Az információk azonban mára már szűretlenül jutnak el az emberekhez, a toxikus gondolatokkal együtt. Arról nem is beszélve, hogy mára már a közösségi oldalak felhasználóiként az emberek is gyártanak tartalmakat. Ezek egy része tisztességes, pozitív üzenetű tartalom, de mivel az emberek hajlamosak inkább a negatív üzenetű, gyűlöletkeltő tartalmakat megosztani, ezek uralják a nyilvánosságot.

Az utóbbi években viszonylag szoros kapcsolatban vagyok a Kolozsváron tanuló magyar újságíró szakos hallgatókkal. Azt tapasztaltam, hogy tájékozatlanok közéleti kérdésekben, pedig a leendő szakmájuk egyik követelménye éppen a tájékozottság. Tudom, hogy egyetemen is oktatott. Tapasztalt hasonló jelenséget a román hallgatóknál?

Már jó ideje nem tanítok egyetemen, és ennek éppen a kérdésben említett jelenség az oka. Azt tapasztaltam oktatóként, hogy az újságíró szakra jelentkező fiatalok nagy többségét nem a sajtós szakma érdekli. Ők médiasztárok szeretnének lenni. A média világának anyagi vonzata érdekli őket. Akkora fizetést akarnak, mint az Andreea Escáé (a PRO TV híradósa harminc éve – szerk. megj.). Az én nemzedékem annak idején azért akart újságíró lenni, hogy változtasson a világon. Ők a gardróbjukon akarnak változtatni, nem a világon.