A romániai hírfogyasztók jelentős része tájékozódik megbízhatatlan forrásokból

2024. március 18. – 16:00

Másolás

Vágólapra másolva

Az INSCOP felmérése szerint a felmérésben résztvevők 45,6 százaléka úgy gondolja, Oroszország az álhírek fő forrása, és 43 százaléka a megkérdezetteknek úgy véli, a közösségi médiában terjed a legtöbb álhír.

A romániai lakosság több mint fele leginkább tévéből informálódik, 28,3 százaléka a közösségi médiából. 43 százalék úgy gondolja, az utóbbi a legjelentősebb közege az álhíreknek; 45,6 százalék szerint pedig Oroszországot jelöli meg a propaganda és az álhírek fő terjesztőjeként – derül ki az INSCOP a news.ro felkérésére végzett felméréséből.

A romániaiak

  • 51,6 százaléka leggyakrabban tévéből informálódik,
  • 28,3 százaléka a közösségi médiából,
  • 12,7 százaléka hírportálokból,
  • 4,8 százaléka rádióból,
  • 1,3 százaléka újságokból és magazinokból,
  • 1,3 százaléka pedig nem tudja vagy nem válaszol.

A felmérést az INSCOP végezte a news.ro megbízásából. Az adatokat február 22. és 29. között gyűjtötték telefonos interjúkészítés révén, kérdőíves módszerrel. 1100, különböző rétegekből származó és 18 évnél idősebb személyt vontak be. A hibalehetőség 2,95 százalék, a megbízhatósági érték pedig 95 százalék.

A válaszadók

  • 43 százaléka úgy véli, a közösségi médiában a legjelentősebb az álhírek terjedése,
  • 37,9 százalékuk a tévécsatornákat,
  • 7 százalékuk a hírportálokat,
  • 5,2 százalékuk az újságokat és magazinokat,
  • 1,2 százalékuk a rádióállomásokat jelölte meg,
  • 5,8 százalékuk pedig nem tudja vagy nem válaszol.

A felmérésben résztvevők

  • 17,4 százaléka azt válaszolta, az elmúlt hónapokban nagyon nagymértékben voltak kitéve álhíreknek a különböző csatornákon,
  • 28,3 százalékuk nagymértékben,
  • 28,6 százalékuk kismértékben,
  • 22,7 százalékuk nagyon kismértékben vagy egyáltalán nem,
  • 3 százalékuk pedig nem tudja vagy nem válaszol.

Az AUR-szavazók, a 45 év alattiak, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, az aktív munkavállalók, a bukarestiek és a magánalkalmazottak közül az átlagnál többen vélik úgy, hogy nagyon nagy- vagy nagymértékben voltak kitéve álhíreknek.

Ezzel szemben a PSD–PNL szavazói, a 45 év felettiek, az alapfokú végzettséggel rendelkezők, az inaktív lakosság, a kisvárosi és vidéki polgárok, az alacsony jövedelemmel rendelkezők, a közösségimédia-profillal nem rendelkezők és az állami alkalmazottak úgy vélik, nagyon kis- vagy kismértékben voltak kitéve.

Az országok, ahonnan a legtöbb álhír származik

A válaszadók 45,6 százaléka álláspontja szerint Oroszország a propaganda és az álhírek fő forrása Romániában. Az arány jóval magasabb, mint az orosz–ukrán háború kitörése előtt, akkor még 27,3 százalék gondolta ezt.

A rangsorban

  • az Európai Unió következik 13,9 százalékkal (ez 17 százalék volt 2022 januárjában),
  • az USA 10,8 százalékkal (ez 4,9 volt),
  • Magyarország 5,5 százalékkal (ez 5,4 volt),
  • Kína 4,2 százalékkal (ez 17,6 volt, ez betudható a Covidnak)
  • és Németország 2,1 százalékkal (ez 3,8 volt),
  • 1,1 százalék szerint egy másik ország a félretájékoztatás fő forrása (ez 1% volt),
  • 16,6 százalék pedig nem tudja vagy nem válaszol (ez 23 százalék volt).

A PSD–PNL és az AUR szavazói, a 45 év felettiek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, az inaktív lakosság és a fehérgallérosok az átlaghoz képest nagyobb mértékben hiszik, hogy Oroszország az álhírek fő forrása.

Védelem az álhírekkel szemben

Míg résztvevők 41,6 százaléka szerint az állami intézményeknek kell megvédenie az embereket az álhírektől, 37,3 százalék úgy vélekedik, hogy ez mindenkinek a saját feladata. 19,5 százalék azt válaszolta, a média, az újságírók feladata. 1,7 százalék nem tudja vagy nem válaszol.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!