Az USR és a Jobboldal Ereje megtámadta az alkotmánybíróságon a deficitcsökkentő törvénytervezetet
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szóvivője, Ionuţ Moşteanu pénteken bejelentette, hogy pártja megtámadta az alkotmánybíróságon a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetet, amelyért a kormány felelősséget vállalt a parlamentben, írta az Agerpres.
A politikus tájékoztatása szerint a beadványt a Jobboldal Ereje törvényhozói mellett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióinak két tagja is aláírta.
A parlamentben nyilatkozó szóvivő elmondta, hogy a beadvány 46 oldalon keresztül sorolja az összesen 13 alkotmányellenesnek vélt törvénycikkelyt. Közlése szerint aláírói többek között a tervezet elfogadásának módját kifogásolják. Szerintük a tervezetet nem lett volna szabad parlament előtti felelősségvállalással elfogadtatni, mert a jogszabályjavaslat nem egységes, 22 törvényt módosít, így az azonnali alkalmazásának alkotmányos feltétele nem teljesült. Ráadásul bizonyos intézkedések október elsejétől, mások január elsejétől vagy 2025-től lépnek hatályba – részletezte Moşteanu, emlékeztetve arra, hogy korábban az alkotmánybíróság hasonló okokból utasított már el törvényeket.
Hozzátette, hogy a kormány tervezete sérti a jogbiztonság elvét, mert az előírásai nem egyértelműek és kiszámíthatóak.
„Ezzel ma sikerült megakadályoznunk a tervezet hatályba lépését. Várjuk az alkotmánybíróság döntését. Addig a tervezet nem lép hatályba, így egyetlen adó sem nő” – jelentette ki Moşteanu.
„Ciolacut most megállítottuk. Ha reformot akar, akkor azt a parlamentben kell előterjesztenie. Többsége van, amit arra tud használni, hogy tisztességes vita révén fogadtassa el a törvényjavaslatokat, szakbizottsági vitákkal, a munkáltatók és a szakszervezetek bevonásával” – fogalmazott a politikus.
A kormány kedd este vállalt felelősséget a deficitcsökkentő törvénycsomagért az ellenzék tiltakozása közepette, az eseményt a Transtelex percről percre követte. Cătălin Drulă, az USR elnöke már ekkor bejelentette, hogy pártja a Jobboldal Erejével együtt az alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabálycsomagot.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!