A kárpátaljai magyarok nem egy csonka és depresszív, hanem egy erős Ukrajnában érdekeltek

Néhány hete tart már az ukrán ellentámadás. Mi érzékelhető ebből Kárpátalján?

Az ellentámadás elkezdését inkább csak annyiban érzékeljük, hogy azóta az ukrán médiában viszonylag optimistábban szoktak fogalmazni a kommentátorok. A kijevi hadvezetés amúgy óvatosan tájékoztat a katonai cselekményekről. Az erre szakosodott Telegram-csatornákon térképen lehet követni, hogy melyek azok az ukrán települések, amelyeket sikerült visszafoglalni, de részben biztonsági, katonai szempontok miatt az ellentámadás valós arányairól nem értesülünk. Csak azt tapasztaljuk, hogy a korábbi időszakhoz képest nőtt a fronton elesett kárpátaljai magyar katonák száma. Ezekről a halálesetekről részben a központi hivatalos csatornákon keresztül, részben pedig a különböző helyi lapok tudósításaiból értesülünk. Újdonság, hogy például most már nemcsak kárpátaljai magyarok esnek el: nemrég az UMDSZ egyik tagszervezete Csernovic megyéből, Bukovinából jelezte, hogy egy magyar származású tagtársunk szintén elesett a fronton.

Arról vannak-e friss becslések, hogy körülbelül hány kárpátaljai magyar katona teljesít szolgálatot az ukrán hadseregben?

Erről hivatalos információk nincsenek. Viszont az egyik tagtársunk, kollégánk, Fegyir Sándor egyetemi tanár és szociológus, kijelölt ukrán nagykövet sajtós tisztként, összekötőként dolgozik az ukrán védelmi minisztériumnál. Az ő becslései szerint jelenleg 400 kárpátaljai magyar vagy magyar származású katona teljesít szolgálatot a hadseregben. A magyar származásúakat külön ki szoktuk emelni, ők vegyes családokból származó, magyar gyökerekkel rendelkező emberek. Fegyir szerint a magyarok többségükben a határőrségnél tevékenykednek, de tudni kell, hogy újabban már a határőrséget is bevonják a harcokba. A magyarok másik része önkéntes katona, illetve akadnak olyanok, akik már korábban szerződéses jogviszonyban álltak a hadsereggel.

És van-e becslés azoknak a magyar katonáknak a számáról, akik életüket vesztették eddig a fronton?

Mintegy harminc olyan kárpátaljai magyarról tudunk, akik a 2022. február 24-e óta eltelt időszakban estek el. De a 2015-től 22-ig terjedő időszakban is elesett 15–20 magyar katona, akik annak idején a kelet-ukrajnai terrorelhárítási akciókban részt vettek.

Gyakoriak-e a bombariadók Kárpátalján?

Bombariadó például tegnap (pénteken – szerk. meg.) is volt. Kárpátalja, illetve Csernovic megye, részben fekvése, részben pedig valószínűleg a szomszédsága miatt, védett a bombázásoktól. NATO-tagállamokkal, Romániával, Magyarországgal, Szlovákiával és Lengyelországgal vagyunk határosak. Másfelől többnyire a Fekete-tengeri flotta irányából, illetve Oroszország területéről, valahonnan a Kaspi-térségből szokták indítani a különböző rakétákat, és ezek a nagy távolságnak, a közbeékelt országoknak, illetve részben a Kárpátoknak is köszönhetően elkerülnek bennünket. Ezért eddig mindösszesen egy rakétatámadás volt, és a bombariadók sem gyakoriak. Volt viszont néhány hete Lembergben egy tíz halálos áldozattal és több tucat sebesülttel járó támadás, amelyben lakóházak rongálódtak meg.

Milyenek most a kárpátaljai mindennapok, mi változott a háború kezdete óta?

Kárpátalja kivételével Ukrajna valamennyi régiójában éjféltől hajnali öt óráig kijárási tilalom van érvényben, és igyekeznek ezt be is tartatni, rendőri és katonai járőrözés is zajlik. Ez az, ami az életet egy picit változtatja. Ma már egyszer egyszerűbb a közlekedés is, de például a háború első hat hónapjában, ha valaki Kijevből mondjuk gépkocsival Kárpátaljára jött, ami közel 800 kilométeres út, számíthatott arra, hogy legalább 8-10 alkalommal megállítják, igazoltatják, átkutathatják a járművet. Ma már ez nem annyira jellemző, viszont az országhatárok zárva vannak, a 18 és 60 év közötti férfiak csak kivételes esetben, katonai engedéllyel hagyhatják el Ukrajnát. Ezen kívül nem érzékeljük annyira a háborút a mindennapi életben. A téli időszak egy kicsit megviselt mindenkit, napi 6-8 órás áramkimaradások voltak. Viszont eléggé talpraesett a lakosságunk, szinte az összes háztartásban vannak már áramfejlesztő generátorok. Érdekes módon az emberek megértéssel fogadták ezeket az áramkorlátozásokat, amikor a kritikus infrastruktúrát támadta az orosz hadsereg. Illetve itt, a nyugati régióban a helyzetünkön némileg javít, hogy az energetikai rendszer össze van kapcsolva az európai uniós országokéval, és ha netán áramkimaradás van az ukrán oldalon, akkor szlovák, román, magyar, vagy akár lengyel oldalról visszatáplálható az energia.

Van-e élelmiszer- vagy üzemanyaghiány, nőtt-e az infláció?

Kis mértékű áremelkedések voltak, illetve most a nyári időszakban drágultak az üzemanyagok. Viszont áruhiány vagy bármiféle hiány nincs, mindenből van elegendő. Az uniós és az amerikai pénzügyi támogatásoknak köszönhetően az ország szociális ellátórendszere is fennakadás nélkül működik, a béreket, szociális juttatásokat, nyugdíjakat időben folyósítják, és maga az állam el tudja látni a polgárokkal kapcsolatos feladatait.

Nemrégiben a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy júniusban a keleti front közelében járt az ukrán területvédelmi csapatok beregszászi zászlóaljának bázisán. Mesélne erről az útról?

Az UMDSZ a háború első napjaitól megvizsgálta, hogy civil szervezetként hol tehetné magát hasznossá. Azt a részt próbáltuk becélozni, amelyikre nagyobb igény volt: elsősorban a területvédelmi csapatok megsegítését, illetve a hozzánk érkező támogatások vagy akár célirányos beszerzések továbbítását. Ungváron létrehoztunk egy segélybegyűjtő és -továbbító központot, és a hozzánk beérkező kéréseket rendszeresen továbbítjuk a külföldi partnereknek. Emellett a helyi humanitárius szervezetekkel is viszonylag jó együttműködést alakítottunk ki. Így amikor hazaérkeznek például pihenőre vagy esetleg kiküldetésre a kárpátaljai katonai egységek képviselői, akkor a segélyeket felpakoljuk egy mikrobuszra, vagy pedig valakiken keresztül eljuttatjuk hozzájuk. Egyébként ennek egy nagyon jó bejáratott rendszere van az ukrán vasúttársaságon keresztül is. Volt időszak is, amikor például a nyikolajevi magyar civil szervezetünk tagjainak juttattunk el néhány tonnányi élelmiszert és tisztálkodási szereket. De segítünk a megyében élelmiszercsomagokkal a szükséget szenvedő embereknek is. Elsősorban idősebb személyekről van szó, akik kiszolgáltatottak, hiszen a háború első napjaiban nagyon sok fiatal családeltartó elhagyta az országot. Lehet, hogy pénzzel külföldről támogatják az idős hozzátartozóikat, de időnként rájuk kell nézni, és a mindennapi szükségleteiket be kell szerezni, el kell juttatni hozzájuk.

Ami pedig a kelet-ukrajnai utamat illeti: korábban már felmerült, hogy az ukrán hadseregben szolgáló kárpátaljai magyar katonáknak szükségük lenne lelki megerősítésre. Elsősorban azért, hogy ők is érezzék, nem csak az ország egésze, hanem az itteni magyar közösség is számít rájuk, számon tartja őket, felnéz rájuk. Húsvét után, amikor Bahmut alól kivezényelték őket és pihenőn voltak, azt mondták, hogy ők papot szeretnének, mert másfél éve a hitéletüket nem tudták megfelelő módon megélni. A hadseregben ugyan vannak tábori káplánok, de ők többségében ortodox, esetleg ukrán nyelvű görögkatolikus papok. Sikerült egyeztetnünk három olyan görögkatolikus pappal, akik ukránul és magyarul is képesek a hívekkel kommunikálni. Júniusban, egy keddi napon felhívott Fegyir Sándor kolléga, hogy péntek reggel utazhatnánk a lelkészekkel valahová az orosz határ mellé, egy katonai bázisra. Vettem egy vonatjegyet Kijevig, szépen összepakoltam, itthon pedig csak annyit mondtam, hogy a fővárosba utazom.

A kijevi vasútállomáson reggel vártak, ott beültünk a Kárpátaljai Sárkányok néven ismert csoport járművébe, ami már tele volt azokkal az adományokkal, amelyek részben Magyarországról, részben Kárpátaljáról érkeztek. Ennyi magyar és ukrán zászlót egy rakáson egyébként ritkán látni, mint amennyi velünk volt. A kárpátaljai magyar és ukrán katonák aláírják ezeket a zászlókat, amelyek utólag múzeumokba kerülnek, többek között nemrégen a sztálinizmus áldozatainak munkácsi emlékmúzeumában is elhelyeztünk kettőt. Így amikor majd jönnek az ukrán látogatók, akkor látják, hogy Ukrajnában a magyarok is kiveszik a részüket az ország védelméből, mint a többi ukrán állampolgár. Ezáltal ugyanolyan jogokat és lehetőségeket kell számukra is biztosítani, mint bárki másnak.

Hány kilométerre van a fronttól ez a bázis?

A frontvonaltól eléggé távol, viszont az orosz határ közelében van, Kijevtől körülbelül 400 kilométerre. Az utolsó 20-30 kilométeren lerombolt hidakat, megrongált utcákat láttunk, több helyen csak jelszavas beazonosítással engedtek át az ellenőrző pontokon. Tehát ha egyedül indultam volna el, nem jutok el odáig, hiszen a hadsereg azonnal lekapcsol.

Ön 52 éves, hadköteles életkorú férfi. Fennáll az a kockázat, hogy besorozzák?

Elvileg igen, gyakorlatilag jelenleg nem. Amikor én egyetemre jártam, akkor kötelező volt a katonatiszti képzés is, és az egyetem elvégzését követően tartalékos hadnagyi rangot is kaptam parancsnoki állományban. A háború első hónapjaiban folyamatosan kaptam a behívókat, pedig már ekkor hatályos volt a törvény, miszerint az oktatási intézményekben dolgozó személyek, iskolai tanárok, egyetemi oktatók halasztást kapnak a munkavégzésük idejére. Ha mondjuk a lakhelyemtől 12 kilométerre lévő Beregszászra utazom, akkor legalább egy igazoltató ponton át kell haladnom, ahol a rendőrség, a határőrség és a hadkiegészítő parancsnokság azonnal kéri az igazoló okmányokat. Akinek nincs ilyen irata, az behívót kap, tehát az illetőnek legalábbis nyilvántartásba kell vétetnie magát. Ez nem azt jelenti, hogy az illetőt karon fogják, beültetik az autóba, és viszik. Mert olyan videók is terjednek, amelyek szerint jön a fekete autó, és betuszkolják az embert a csomagtartóba. Előfordulnak túlkapások is, hiszen azért mégiscsak egy hatalmas országról van szó, de nem ez a jellemző. Mindenesetre most majd szeptember elsején újra ki kell kérnem az igazolást az egyetemről, hogy oktatok, beteszik a dossziémba, és akkor egy fél évig ismét mentességet élvezek.

Nemrégiben egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a kárpátaljai magyarok jelentős része a hivatalos magyar kormányzati állásponthoz igazodik a háború megítélésében, mert többségében a magyarországi közszolgálati vagy kormánypárti média fogyasztója. Az Ungvári Nemzeti Egyetem szociológiai tanszékének friss felmérése szerint azonban az Ukrajnában élő magyarok háborúval kapcsolatos percepciója jelentősen eltér a magyar kormányétól, és közelebb áll az ukránokéhoz. Ön téved vagy a közvélemény-kutatás?

A szociológiai felméréssel kapcsolatban azért nekem kisebb-nagyobb fenntartásaim vannak, lévén, hogy egy dolog az, amit a kárpátaljai magyarok nyilvánosan elmondanak a háborúról, és más az, amit valójában gondolnak róla. Bár a felmérés anonim, az emberekben azért ott van a félsz. Létezik egy hivatalos ukrán elvárás például arra, hogy a magyar közösség támogassa a magyarországi fegyverszállításokat. Ez visszaköszön a közvélemény-kutatásban. Ezért valójában csak részben mutatja ez a szociológiai felmérés a valós helyzetképet. Mi, akik itt élünk, és nap mint nap kommunikálunk a polgártársainkkal, azért tudjuk, hogy a valós gondolkodás és a nyilvánosságban megfogalmazott álláspont között jelentős különbségek vannak. Kijev elvárja a kárpátaljai magyarságtól, hogy teljes mértékben az ukrán álláspontot képviselje, fenntartsa, hangoztassa, és van egy megfelelési kényszer is. Nem nagyon van mozgástere senkinek. Alkalmazkodnunk kell az elvárásokhoz, ellenkező esetben problémáink lehetnek. Valószínűleg részben tudatalatti a megfelelési kényszer, mert hát nyíltan még senkit nem fenyegettek meg.

A UMDSZ elnökének véleménye mennyire áll közel a háborúval kapcsolatos magyar kormányzati állásponthoz?

Én szakemberként, történészként tekintek erre. A háború első napjaiban egyébként nem hittem, hogy ez ennyire kiterjedt eseménysor lesz. Meg voltam győződve arról, hogy a katonai konfliktus arra a kis keleti határszakaszra korlátozódik majd, ahol hat éven keresztül korábban is a harci cselekmények zajlottak. Az első hatalmas területi veszteségekre sem igazán számítottunk. Mindenesetre a háború első hónapjaiban az ukrán hatóságok folyamatosan próbálták a magyar szervezeteket, így az UMDSZ-t is arra sarkallni, hogy teljes mértékben határolódjunk el a magyarországi állásponttól. Mi erre azzal válaszoltunk, hogy egyfelől ezt nem tehetjük, mert azért mégiscsak az anyaországunk. Másrészt viszont elvárjuk, hogy bennünket ne a magyar kormányzat tettei vagy nyilatkozatai alapján ítéljenek meg, hanem a cselekedeteink alapján. Úgy láttam, és jelenleg is úgy érzékelem, hogy ezt az ukránok megértették. Részben ennek a következménye, hogy a kárpátaljai magyarok pozitív szövegkörnyezetben jelennek meg az országos médiában, ellentétben a korábbi 6-7 évvel, amikor mi itt az oroszok és a fehéroroszok után a harmadik olyan népesség voltunk, amelyik a legnagyobb veszélyt jelenti Ukrajna területi épségére. Most már „jó magyarokként” vagyunk elkönyvelve. A magyar kormányzati politikával kapcsolatban Kijevben pedig azt mondják: nem igazán szeretik, nem igazán tolerálják, amit Budapest mond, de ez van, majd a háború után ezeknek a vélt vagy valós félreértéseknek a tisztázására visszatérünk. Ráadásul Ukrajna az EU-tagjelölti státuszának a fenntartásában érdekelt. Kijevben tisztában vannak azzal, hogy a csatlakozáshoz konszenzusra van szükség az Európai Unió részéről. Így a magyarországi álláspontot most nem firtatják, igyekeznek nem feszíteni ezt a húrt.

Úgy érzem, hogy kikerülte a válaszadást a kérdésemre.

Hát erre a kérdésre igazán jó válaszom nem nagyon van.

Akkor átfogalmazom: volt-e olyan eset az elmúlt hónapokban, amikor az Ungvári Nemzeti Egyetemen oktató ukrán kollégái előtt szégyenkezett a Putyin-mosdató budapesti állásfoglalások miatt?

Hála Istennek Kárpátalján azért ezekkel az ügyekkel tisztában vannak az értelmiségiek, nagyon sok ukrán újságíró is látja a lényeget. Tehát itt nekünk nem kell magyaráznunk semmit, nem kell pironkodnunk sem. Az ukránok tudják, hogy függetlenül attól, hogy esetleg ki mit mond, az ukrán-magyar határ két oldalán eltérően ítélik meg a háborút. Ezért ez a téma a médiában is valahogy elsikkadt, és ha jelennek is meg cikkek róla, akkor elvonatkoztatnak bennünket a magyar kormánytól.

Visszatérve a közösség életéhez: Ukrajnában több mint két évtizede nem volt népszámlálás, a 2001-es adatok szerint 151 ezer magyar élt az országban. Becslések szerint mekkora lehet most a kárpátaljai magyar közösség lélekszáma, és mekkora a fogyás a háború kezdete óta?

A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának megbízásából 2017-ben készült becslés szerint akkor 135 ezer magyar élt Kárpátalján. Most olyan 75 és 100 ezer fő közötti lehet a magyar népesség. De én mindig azt mondom, hogy inkább a 75 ezerhez közeli, és ennek egy része is ingázó. Vagyis a családfenntartó valahol külföldön dolgozik, és a feleség, a gyerekek, mivel ők közlekedni tudnak, több napra meglátogatják valahol Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban vagy Németországban. A munkavállalói migráció már az elmúlt 8-10 évben is elég intenzív volt, de most mindenképpen felerősödött. Gyakorlatilag a háború kezdete utáni első hónapban volt lehetőség az ország elhagyására, utána a határokat lezárták. Akkor nagyon sokan, főleg a katonaköteles férfiak, elmentek, vagy nem jöttek már vissza külföldről, és sokakat a családjuk is követett.

Milyen hatással van a kivándorlás a magyar közösségre?

Egyik következménye, hogy eléggé beszűkülnek az oktatási intézményeink lehetőségei. Száz általános és középiskolája van Kárpátalján a magyarságnak, sokkal több, mint az egyébként jóval népesebb bukovinai román közösségnek. Most szeptemberben fel fogják mérni a beiskoláztatott gyereklétszámot az óvodákban, az általános és középiskolákban, mert a létszám függvénye az önkormányzati fenntartású intézményhálózat működése. Vannak állami kvóták, amelyeket teljesíteni kell: ha egy bizonyos küszöb alá csökken egy általános iskolában a diákok száma, akkor azt vissza kell minősíteni elemivé, és a nagyobb gyerekeknek a szomszédos településeken kell tanulniuk. Tehát a magyar népesség fogyása miatt ősztől oktatási intézmények alakulnak át.

De a népességfogyás mellett az ukrán állam is megnehezíteni készül a magyar gyerekek anyanyelven tanulását. Az új oktatási törvény szeptember elsejétől a magyar nyelvű általános és középiskolai oktatásra szánt időt meghatározott százalékos arányban kétnyelvűvé kívánja tenni. Mire számíthatnak iskolakezdéskor a magyar diákok?

Ezt az előírást egyelőre az ukrán parlament egy évre elhalasztotta, de ez nem feltétlenül nyugtatja meg a gyermekeik jövőjét latolgató magyar szülőket. A törvénynek az anyanyelvű oktatást korlátozó rendelkezései miatt a kivándorláson gondolkodnak azok a családok is, amelyeknek például gazdasági szempontból nem biztos, hogy érdemes lett volna áttelepülniük. Az Ukrajnából a háború alatt elmenekült tízmilliónyi emberből körülbelül kétmillió iskoláskorú gyerek. Az országnak egy olyan erőforrása van jelenleg külföldön, amit egyelőre még nyilvántartanak itt, egy részünk online részt vesz az ukrajnai oktatásban. De nem hiszem, hogy a magyar szülők ki fogják venni a gyerekeiket azokból a magyarországi iskolákból, ahol jelenleg tanulnak. Ha jelenleg egy kárpátaljai magyar gyerek magyarországi kollégiumi ellátásban részesül, az előbb-utóbb arra fogja a szülőket is sarkallni, hogy ők maguk is áttelepüljenek.

Miért halasztotta el az ukrán parlament ezt az előírást?

Részben azért, mert a háború miatt nem tudták megtenni az „élesítéséhez” szükséges lépéseket. Tehát gyakorlatilag nincs elegendő számú tanár, aki ezt az új koncepciót megfelelő módon meg tudja valósítani. Annyi tanárt meg nem tudnak hozni, hogy esetleg azokat lecseréljék, akik erre nem alkalmasak.

Tehát Kijev nem a budapesti vagy akár bukaresti tiltakozások miatt lépett vissza?

Nem, sokkal inkább az európai uniós tagjelölti státusz fenntartása miatt. A Velencei Bizottság a parlamenti döntést megelőző napokban elemezte a július elsejétől hatályban lévő ukrán kisebbségi törvényt. Kijevbe eljuthatott egy előzetes jelentés a testület véleményezéséről, és gyakorlatilag napra pontosan akkor fogadták el az oktatási törvény jogfosztó előírásainak halasztását, amikor a Velencei Bizottság közzétette az álláspontját és az ajánlásait. Megjegyzendő, hogy szerintem a parlamenti pártok, ha nagyon akarják, a Velencei Bizottság ajánlásait fél hónap alatt el tudnák fogadni, és ezzel maga a kisebbségi törvény semmilyen formában nem csorbul. Azt ugyanis tudni kell, hogy ez egy nagyon felesleges jogszabály, nem hoz sok újat, mert az előírásai az oktatási törvényben vagy a nyelvtörvényben már szerepelnek. Az oktatási törvényben például az áll, hogy a nem teljes mértékben tisztázott kérdéseket majd a kisebbségi törvényben szabályozzák. A kisebbségi törvénybe pedig egy kereszthivatkozással azt írták be, hogy minden úgy jó, ahogy az oktatási és a nyelvtörvényben le van írva.

Az ukrán parlament 2019-ben elfogadott egy nyelvtörvényt is, amelyik a magánbeszélgetéseken, illetve egyházi szertartásokon kívül mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát. Hogyan működik ez a gyakorlatban?

Ez a törvény kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát is az adott kisebbség nyelve mellett, illetve néha helyette is. Ha például egy magyar civil szervezet valamilyen nyilvános eseményt, rendezvényt tart, biztosítania kell a fordítást, hogy a többségi nemzet képviselői is érthessék. Emellett a törvény a köztéri feliratokat, a plakátokat, de gyakorlatilag az élet összes színterét szabályozza. A jogszabály szerint Ukrajnában az önkormányzat dönthet arról, hogy az adott településen a helyhatóságok a kisebbségek nyelvén is kommunikáljanak. A törvény erre csak lehetőséget ad, nem úgy, mint Romániában, ahol kötelező az anyanyelvhasználati jogok biztosítása azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot. Tudni kell, hogy a járások átalakításával, illetve azzal, hogy a tízezer fő fölötti választóval rendelkező önkormányzatok képviselőtestületébe pártlistán lehet bejutni, a helyi tanácsok etnikai összetétele is változott, még a többségében magyarlakta régiókban is. Így nem biztos, hogy egy önkormányzat úgy dönt, hogy a kisebbség nyelvét is használják a közigazgatásban.

Lesz-e ön szerint Kijevben hajlandóság arra, hogy tekintettel az uniós tagjelölti státuszára, beadja a derekát kisebbségjogi kérdésekben?

A kijevi álláspont szerintem egyelőre, legalábbis a csatlakozási tárgyalások megkezdéséig nem fog változni. Annál is inkább, mert a tagjelölti státusza hasonló ahhoz, mint mondjuk Görögországé, Spanyolországé vagy Portugáliáé volt. Ez utóbbi államok csatlakozása az Európai Unióhoz annak idején politikai döntés volt, amely mögött különféle gazdasági megfontolások álltak. Ukrajna csatlakozásának a hátterében is politikai megfontolások állnak, és valószínűsíthető, hogy inkább formaiak lesznek azok a különböző aggályok, amelyek akár a kisebbségi jogok szempontjából felmerülhetnének az EU-ban. Így, ha csak a tárgyalási fejezetek megnyitásakor a tagállamok (például Magyarország vagy Románia) ezeket nem fogják következetesen betartatni, az EU valószínűleg politikai szempontok szerint fog inkább dönteni, és nem a koppenhágai kritériumok teljesítését tartja szem előtt.

Amikor ez az interjú készül, javában zajlik itt Erdélyben a Fidesz holdudvarához tartozó Kárpát-medencei magyar politikusokat felvonultató Tusványos, amelynek a mottója az ukrajnai háborúra utaló „a béke ideje”. Mi a véleménye a magyar kormány sokat hangoztatott békepártiságáról, illetve arról a budapesti álláspontról, miszerint csak a háború elhúzódásához vezet, ha a Nyugat fegyverszállítmányokkal segíti az orosz agresszor ellen védekező Ukrajnát?

A magánvéleményem az, hogy a nyugati segítség nélkül valószínűleg a háború első hónapjaiban Kijev is elesik, és Ukrajna keleti része orosz megszállás alá kerül. Az nem merül fel senkiben, hogy Ukrajna, mint állam, valami módon a jövőben ne létezne, függetlenül az orosz agresszió sikerétől. Mi, Nyugat-Ukrajnában élő magyar közösség, mindenképpen ennek az Ukrajnának a része lettünk volna. Számunkra sokkal kedvezőbb egy nagy, gazdaságilag és politikailag kiegyensúlyozott Ukrajna, mint egy megcsonkított, depresszív és agresszív ország, mert – ha a különböző XX. századi történelmi traumákból indulunk ki – itt mindig megtalálják a bűnbakokat. Nagyon félő, hogyha netán ilyesmi bekövetkezne, akkor mi, a kárpátaljai magyarok ismét fölkerülnénk a harmadik pozícióba, sőt a korábban második belaruszokat is megelőznénk azoknak a közösségeknek a rangsorában, amelyek az ukránok szerint a legnagyobb veszélyt jelentik Ukrajna területi épségére. Ez nem volna jó a közösségünk szempontjából.

Békét csak úgy lehet teremteni, ha mindkét fél ezt akarja, ez egyértelmű. És azért látjuk, hogy ennek vannak különböző egyéb módozatai is. Lásd például Koszovót, ahol a NATO garantálja a különböző felek közötti békés együttélést, részben a jelenlévő csapatai révén. Tehát mindaddig, amíg nem születik egy nemzetközi koncepció a béke valamilyen módon történő biztosításáról, addig valószínűsíthetően nem lesz béke, még a béketárgyalások sem kezdődnek el. Nem tudjuk, milyen eredményei lesznek az ukrán ellentámadásnak, de könnyen lehetséges, hogy befagy a konfliktus a frontvonal teljes szakaszán, és valószínűsíthető, hogy ez a háború még több éven keresztül el fog húzódni. Lehet, hogy a magyar kormány békét szeretne, viszont a többiek, akik ténylegesen cselekvő résztvevői ennek a háborúnak, még nem értek meg arra, hogy akár még gondolatban is megfogalmazzák a béketerveiket. Ukrajna azt mondja, hogy mindent vissza, ami részben logikus is, Oroszország pedig azt mondja, hogy amit mi már bekebeleztünk, az az oroszoké, azt már vissza nem adjuk. Tehát patthelyzet alakult ki, és ebből a patthelyzetből jelenleg nincs kiút.

Tusványos kapcsán a kárpátaljai magyar politikáról, az UMDSZ és a Fidesz viszonyáról is kérdezném. Kapott-e valaha is meghívást erre az erdélyi rendezvényre?

Az UMDSZ elnökeként nem, viszont egyszer részt vettem egy oktatási panelbeszélgetésen, amit még a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC) szervezett, és ezen az ungvári egyetemet kellett képviselnem.

Idéznék egy tíz évvel ezelőtti UMDSZ-közleményt: „Érthetetlen a magyar kormány Kárpátalja magyarsága vonatkozásában immár negyedik esztendeje gyakorolt diszkriminatív politikája. Nemlétezőnek tekinti az UMDSZ-t – s ezzel a kárpátaljai magyarság jelentősebb hányadát –, nem vitatja meg vele a fájó kérdéseket, eleve elzárkózik a kapcsolattartás minden formájától”. Javult-e a helyzet ezen a téren az elmúlt években?

Részben igen, lévén, hogy teljes mértékben nem létezőnek nem lehet tekinteni bennünket, hiszen önkormányzati szinten is elég jelentős a képviseletünk, illetve igen jelentős értelmiségi bázissal rendelkező tagságunk van, akik szinte a társadalmi élet valamennyi szintjén ott vannak.

Milyen jelenleg az UMDSZ és a Fidesz által preferált KMKSZ viszonya, és lehetséges-e az együttműködés a következő választásokon?

A legutóbbi, 2020-as választásokon azért nem tudtunk együttműködni, mivel mi azt szerettük volna, hogy teljes körű legyen az együttműködés. A KMKSZ azt akarta, hogy csak ott működjünk együtt, ahol nekik szükségük van az UMDSZ szavazóinak támogatására is. Azokon a településeken viszont nem, ahol esetleg meg tudják oldani nélkülünk is a küszöb átlépését. A javaslatuk az volt 2020-ban, hogy a megyei szinten legyen közös lista, mindenütt máshol pedig legyünk ellenfelek. Viszont a választási kampányban a kettőt nem igazán lehet szétválasztani. Hogy magyarázzuk el a választóknak, hogy megyei szinten szeretjük egymást, települési szinten pedig nem? Fölmerül a kérdés, hogy egyáltalán lesz-e lehetőségünk indulni a következő, 2024-es vagy 2025-ös önkormányzati választásokon. Egyrészt azért, mert Ukrajnában létezik egy elképzelés a meglévő pártok „megrostálására”, mert többségük regionális. Másrészt a választók számának a változása sem kedvez a magyar képviseletnek. Három éve, 2020-ban ezt a bizonyos 5 százalékos küszöböt sikerült több településen megugrani, illetve a 8 százalékot elérni megyei szinten. Akkor még 10-12 százalékos volt a magyarok számaránya Kárpátalján, most viszont közel 400 ezer belső-ukrajnai menekült tartózkodik itt, a magyarok egy jelentős része pedig elment. Így könnyen lehetséges, hogy összefogás ide vagy oda, az öt százalékos támogatottság nem lesz meg. Az előző választásoknak azért vannak érdekes tanulságai. Ha lett volna együttműködés minden szinten, akkor Ungváron is mandátumhoz jutunk, vagy magyar polgármester lehetett volna több más településen is.