Kevesebbet dolgoztak, így tiltakoztak a különnyugdíj-törvény ellen a bírák és az ügyészek

Több mint 3000 romániai bíró és ügyész tüntetett szerdán a különnyugdíjak reformja ellen, azzal, hogy csak a sürgős ügyekkel foglalkoztak.

A Nyugdíjpénztár adatai szerint Romániában több mint 5200 olyan nyugdíjas él, akik az igazságügyi rendszerben dolgozott, az átlagnyugdíjuk pedig 21 ezer lej, emlékeztetett a Digi24.ro. A különnyugdíjak reformja az egyik olyan mérföldkő, amit Romániának teljesítenie kell ahhoz, hogy megkapja az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében igényelt európai uniós támogatást.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdai tájékoztatása szerint a bírák és az ügyészek egyetértenek azzal, hogy a nyugdíjuk ne haladhassa meg az aktív bírák és ügyészek fizetését, írta az Agerpres. A CSM ugyanakkor néhány javaslatot is közölt a különnyugdíjakat szabályozó, jelenleg parlamenti vita alatt álló törvényhez:

  • a tanács szerint elő kellene írni, hogy a bírák és ügyészek 25 év szolgálati idő után mehessenek nyugdíjba, de csak akkor, ha legalább 20 évig bíróként vagy ügyészként tevékenykedtek;
  • a nyugdíjkorhatárt fokozatosan kellene csökkenteni az igazságügyben, hogy ne legyen megkülönböztetés az azonos szolgálati idejű, de eltérő életkorú szakemberek között;
  • lehetővé kell tenni a korhatár előtti nyugdíjazást is a nyugdíj összegének megfelelő csökkentésével.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) már korábban is bírálta a különnyugdíjakról szóló törvénytervezetet, hangsúlyozva, hogy a nyugdíjkorhatár „hirtelen” emelése esetén 2025-ig több mint 1500 bíró és ügyész fog nyugdíjba vonulni.

Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szerdán a bírák és ügyészek tiltakozó akciójára reagálva a News.ro szerint kijelentette, hogy a különnyugdíjak reformját folytatják, és jövő héten izzani fog a levegő a parlamentben, a képviselőház várhatóan el fogja fogadni a különnyugdíjakat szabályozó törvényt. A tárcavezető szerint sikerül majd megtalálni a kiegyensúlyozott megoldást.

Az igazságügyi alkalmazottak egyébként a törvény értelmében nem léphetnek sztrájkba, hívta fel a figyelmet többek között a Presshub.ro. A lapnak a neve elhallgatását kérő ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy a bírák és ügyészek „tiltakozása” cseles, mert azzal, hogy a kevésbé sürgős ügyeket elhalasztják, kevesebbet dolgoznak, de mivel hivatalosan nem léptek sztrájkba, a tiltakozó akció napjaira a teljes fizetésüket felvehetik.

Alina Gorghiu arra a kérdésre, hogy illegális-e a bírák és az ügyészek tiltakozása, nem adott egyértelmű választ, csupán annyit mondott, hogy ez nem munkabeszüntetés, hanem a döntéshozók figyelmének felhívása bizonyos problémákra, és hogy reméli, hogy az akciónak gyorsan vége lesz.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!