Több mint 29000 helyet hirdet meg alap- és mesteri képzésen a 2023-as felvételin a BBTE

2023. június 15. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 29 ezer helyet hirdet meg alap- és mesteri képzésen Babeș–Bolyai Tudományegyetem a 2023–2024-es tanévre – tájékoztat az egyetem közleménye.

Alapképzésen 5 298 tandíjmentes helyet hirdet meg a felvételizőknek, emellett 10 892 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére. Ugyanakkor alapképzésen 2 980 hely lesz a távoktatásra és csökkentett látogatású oktatásra jelentkezők számára. A tandíjmentes helyek közül az egyetem 30 helyet a roma nemzetiségű jelentkezők, 176 helyet a vidéki középiskolák végzettjei számára tart fenn, 15 helyet kínál a szociális ellátórendszerből érkezőknek, emellett 193 helyet a határon túli román nemzetiségű személyek számára.

Mesteri képzésre 3 627 tandíjmentes és 6 284 tandíjköteles helyet hirdet meg az egyetem. A tandíjmentes helyek közül 230-at a kiemelt területeknek kínálnak, 5 helyet a szociális ellátórendszerből érkezőknek és a fogyatékkal élőknek tartanak fenn, 127 helyre pedig a határon túli román nemzetiségű személyek jelentkezhetnek. A BBTE 50 helyet hirdet meg a didaktikai mesteri képzéseken.

A BBTE doktori iskoláiban 315 tandíjmentes hely várja a romániai és EU-s országból érkező hallgatókat. 5 helyre jelentkezhetnek a határon túli román nemzetiségű személyek, emellett az egyetem 95 tandíjköteles helyet is meghirdet.

A jelentkezők alapképzésen 252 program (nappali, illetve csökkentett látogatású képzés), valamint 236 mesteri program (nappali, illetve csökkentett látogatású képzés) közül választhatnak, emellett 32 doktori területen, 31 doktori iskolában folytathatják kutatásaikat.

A 2023–2024-es tanév újításokat hoz a BBTE oktatási kínálatában, ugyanis új szakok indulnak alapképzésen, a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karon (Digitális média – 3 év, nappali, magyar nyelven) és a Pszichológia és Neveléstudományok Karon (Óvodai és elemi oktatás pedagógiája szak, Resicabánya – távoktatás, 3 éves képzés a román tagozaton; Pszichológia – Kognitív tudományok szak – 3 év, nappali képzés – angol nyelven).

Emellett 7 új mesterképzési program is elindul:

  • Kiberbiztonság/Cyber Security (angol nyelven, egy nemzetközi hálózat részeként) a Matematika és Informatika Karon;
  • Bioinformatika az alkalmazott élettudományokban (angol nyelven) a Biológia és Geológia Karon,
  • Klímaváltozások és fenntartható fejlődés, illetve
  • Turisztikai források és fenntartható fejlődés (Zilahon) a Földrajz Karon;
  • Klinikai pszichológia: felmérés és beavatkozás (magyar nyelven) a Pszichológia és Neveléstudományok Karon;
  • Üzleti és pénzügyi adatelemzés (magyar nyelven) a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon;
  • Politikai kultúra és globális tanulmányok (német nyelven) az Európai Tanulmányok Karon.

Doktori szinten a BBTE egy európai doktorit szervez, emellett az EUTOPIA és más nemzetközi hálózatok keretében közös szakirányításra és kutatói gyakornoki programokra is sor kerül.

„Mi évek óta az inkluzív kiválóság európai fogalma keretében gondolkodunk. Az ország egyik referenciaértékű egyetemének rektoraként azt szeretném, ha nem csupán külföldi hallgatókat vonzanánk (akik jelentős anyagi forrásokkal érkeznek), hanem az ország (vagy az Európai Unió más országainak) fiataljai is lehetőséget kapnának, hogy a BBTE-n tanuljanak, és ez ne múljon az anyagi lehetőségeiken. Éppen ezért a szakminisztérium támogatásával megfelelő mennyiségű ingyenes helyet bocsájtunk az érdeklődők rendelkezésére, amelyek kielégítik az ország három közösségének, a románnak, a magyarnak és a németnek is az igényeit. Emellett az oktatási és törvényes keretek által megengedett minimális tandíjköteles helyet is biztosítjuk. A BBTE Erasmus programja országszinten a legszélesebb körű, az érdeklődés és a szükségletek tükrében mindenkinek lehetőséget biztosít nemzetközi mobilitásra. Ugyanakkor a BBTE egyik központi értéke a kiválóság, így a másik központi értékkel, a Hagyománnyal összhangban továbbra is elvárjuk hallgatóinktól, hogy az intézmény szervezeti kultúráját szem előtt tartva jó szakemberekké és jó állampolgárokká váljanak. Sok sikert kívánunk mindenkinek!” – idézi a közlemény Daniel David egyetemi tanárt, a BBTE rektorát.

A felvételik július 10. és 27. között zajlanak. A felvételi naptár tartalmazza a jelentkezési időszakot, a felvételi vizsgákat, az eredmények kifüggesztését, a fellebbezések benyújtását, a helyek megerősítését, a fennmaradó helyek újraelosztási időszakát; ezt a BBTE-n belül az egyes karok határozták meg.

A felvételire az egyetem karai különféle írásbeli vagy szóbeli teszteket dolgoztak ki a hallgatók tudásának és kognitív képességeinek tesztelésére. A karok különböző súllyal az érettségi vizsga átlagát is figyelembe veszik. A felvételi vizsgák tematikái és az írásbeli tesztek bibliográfiája az egyes karok hivatalos oldalain érhetők el.

A beiratkozási és beiskolázási díjakat az egyes karok határozzák meg; ezekről itt és itt lehet tájékozódni. További információk ezt az oldalt érdemes felkeresni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!