Nyolc év huzavona után visszakapta Brassó önkormányzata a Fellegvárat

A brassói Fellegvár hivatalosan is visszakerült a város tulajdonába, miután a kormány szerdán jóváhagyta azt a határozatot, amely a műemléket az állam közvagyonából és a pénzügyminisztérium adminisztrációjából Brassó város közvagyonába helyezi át – jelentette be a város önkormányzata a Facebookon. A kormányhatározat értelmében a Márton-hegyen álló épületegyüttes átadásának a határozat hatályba lépésétől 60 napon belül kell megtörténnie.

„Ez a normalitás gesztusa, örülök, hogy a román kormány figyelembe vette az önkormányzat által felhozott érveket, és örülök a brassói polgárok kiállásának, minden aláírásnak, amely segített ebben a törekvésben. A Fellegvár mától a város örökségének része, a brassóiaké. Számunkra, a helyi közigazgatás számára megkezdődik a biztonságossá tétel folyamata, és remélem, hogy minél hamarabb újra meg tudjuk nyitni kapuit a látogatók előtt” – idézik a bejegyzésben Allen Coliban polgármestert.

A brassói Fellegvár sorsa egy 8 éves huzavona után dőlt el. A bukaresti Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék bírói évekig húzódó pereskedés után tavaly novemberben hoztak végleges ítéletet a műemlék ügyében. Eszerint a román állam tulajdonát képezi az ingatlan, nem pedig az Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalatét, amely 1990 óta használta, majd pedig megpróbálta eladni. A pert a Fellegvár tulajdonjogáért Brassó önkormányzata indította, mert azt szerették volna, ha újra köztulajdonba (az államéba vagy az önkormányzatéba) kerül az épület.

A vállalat végül február közepén mondott le a város fölé magasodó erődítményről. Ahhoz, hogy a Fellegvárat az önkormányzat használhassa, a helyi hatóságnak a kormánytól kellett kérvényeznie a kezelési jogot, de nem csak ők jelentkeztek be az épületért.

A kiemelt jelentőségű műemlék használatáról az állami vagyont adminisztráló pénzügyminisztérium a minisztériumokat is megkérdezte, hogy át akarják-e azt venni. Ketten is jelentkeztek érte. A belügyminisztérium a rendőrök Excelsior nevű rehabilitációs központját költöztette volna oda, így kizárólag a minisztérium alkalmazottai használhatták volna azt. Az oktatásügyi minisztérium pedig a Transilvania Egyetemnek szerette volna megszerezni az ingatlant.

Emiatt a pénzügyminisztérium azt állította, hogy nem tudja teljesíteni a brassói városháza kérését, mivel két tárca is igényt tart a történelmi épületre. Ezek után kezdtek tiltakozásba a brassóiak: az USR-s polgármester petíciót indított, a civilek pedig tüntetést szerveztek. Még a megyei tanács PNL-s elnöke, Adrian Veștea is azt nyilatkozta, hogy a városnak kellene megkapni a Fellegvárat. Allen Coliban polgármester azt is kilátásba helyezte, ha nem történik meg az átadás, és a kormány más rendeltetést ad az értékes műemléképületnek, a polgármesteri hivatal a közigazgatási bíróságon támadja meg a döntést.

Végül a pénzügyminisztérium visszavonta napirendről a két szaktárcának kedvező memorandumot, így elkezdődhettek a tárgyalások a brassói önkormányzattal az erődítmény átadásáról.

Az önkormányzat korábban azt állította, már elkülönítettek egy összeget a sürgős állagmegőrzési munkálatok elvégzésére, és amint hozzájuk kerül a Fellegvár, uniós pályázatot is összeállítanak a teljes felújítás érdekében. Már korábban is jelezték, azt szeretnék, ha az épület kulturális és közösségi eseményeknek adna helyet, és visszakerülne a közösség használatába, illetve a turisztikai körforgásba.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!