Az egészségügyi miniszter szerint jogosak a szakszervezetek követelései

2023. május 19. – 15:39

Másolás

Vágólapra másolva

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint az egészségügyi szakszervezetek követelései jogosak, de csak több szakaszban rendezhetők – írja az Agerpres.

A B1TV-nek nyilatkozó tárcavezető csütörtök este elmondta, aznap hosszasan tárgyalt a legnagyobb egészségügyi szakszervezet, a Sanitas vezetőivel. Megnyugtatta őket, hogy nem lesz létszámstop az ágazatban. Emlékeztetett arra, hogy felkérte a megyei egészségügyi igazgatóságokat, írják össze a szükséges állásokat, és a kormány jóvá fogja hagyni versenyvizsgák kiírását a betöltésükre.

A miniszter szerint akadnak még rövid távon megoldható szakszervezeti követelések. Példaként említette az étkezési és a vakációs utalványok kérdését. Közölte azt is, hogy hamarosan aláírják az ágazati kollektív munkaszerződést. Ehhez már csak arra van szükség, hogy a kormány elfogadja az egészségügyi személyzet pihenőszabadságát szabályozó sürgősségi rendeletet.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy honnan lesz pénz a szakszervezetek által kért béremelésekre, Rafila emlékeztetett arra, hogy a gazdaság most válságban van. Ezért azt kérte a szakszervezeti vezetőktől, hogy készítsenek egy listát a rövid távon, és egy másikat a hosszú távon rendezhető követeléseiktől. A béremelések az utóbbi csomagba tartoznak.

„Az inflációt, az ukrajnai háború és a koronavírusjárvány okozta problémákat mindenkinek figyelembe kell vennie. A szakszervezetek követelései jogosak, de menetrendet kell kidolgoznunk a rendezésükre. Az a helyes megoldás, ha ezeket több szakaszban oldjuk meg” – fejtette ki az egészségügyi miniszter, aki meggyőződését fejezte ki, hogy az új kormány megalakulása után folytatható a párbeszéd a szakszervezetekkel.

Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség csütörtökön tiltakozó akciók sorát helyezte kiáltásába, ha nem teljesülnek a követeléseik. A szakszervezet tisztességes munkakörülményeket és az egészségügyi minisztériummal közösen kidolgozott bértörvénytervezet maradéktalan gyakorlatba ültetését követelik.

Kérik továbbá, hogy az egészségügyi kisegítő személyzetnek (ápolók, betegszállítók), az adminisztratív személyzetnek és az egészségügyi munkásoknak a nehéz munkakörülmények miatt járó pótlékot az alapbérhez viszonyítva szabják meg, akárcsak a műszakpótlékokat és a hivatalos szabadnapokon végzett munkáért járó pótlékokat minden személyzeti kategória esetében.

Követeléseik között szerepel továbbá, hogy az ügyeletekért is az alapnormának megfelelő óradíjat számolják fel, kérik az élelmiszer-utalványok értékének aktualizálását, a versenyvizsgák kiírásának jóváhagyását a betöltetlen álláshelyekre, illetve a GDP-arányos egészségügyi ráfordítások növelését úgy, hogy az érje el az uniós átlagot.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!