A képviselőház is megszavazta, hogy ne legyen értékhatár a hivatali visszaélésnél

2023. április 5. – 09:14

Másolás

Vágólapra másolva

Az igazságügyi minisztérium által beterjesztett formában szavazta meg szerdán a képviselőház plénuma is a büntető-törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet, vagyis nem határoztak meg semmiféle értékhatárt. Arra is igent mondtak, hogy a SRI által végzett lehallgatsok felhasználhatók legyenek a korrupciós bűncselekményeknél – számolt be a Digi24.

A törvényjavaslatot 191 támogató és 66 ellenszavazattal, 12 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház döntő házként.

Korábban szintén a kormány által beterjesztett formájában fogadta el kedden a képviselőház jogi bizottsága is a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet. E szerint törölték azt az értékhatárt, amely fölött a hivatali visszaélés bűncselekménynek számít, számolt be az Agerpres.

A bizottság elnöke, Laura Vicol az ülésen elmondta, a koalíció döntése volt, hogy a kormánypártok vonják vissza a szenátusban a múlt héten elfogadott módosító indítványaikat. Ezek egyike arra vonatkozott, hogy 250.000 lejes értékhatárt vezessenek be a büntető törvénykönyvbe a hivatali visszaélés meghatározásánál. „Az értékhatárt töröltük, mert elsősorban ezt kifogásolta a civil társadalom” – jelentette ki Vicol.

Előzőleg a bizottság több más, az ülésen benyújtott módosító indítványt is elfogadott, ám az ülésvezető javaslatára ezeknek a visszavonását is megszavazta a testület. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői tiltakoztak az eljárás ellen.

„Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy nagyon fontos tervezetet ennyire eljelentéktelenítsenek. A parlament súlyos hozzá nem értésről tesz tanúbizonyságot” – jelentette ki Stelian Ion volt igazságügyi miniszter, aki hangsúlyozta, hogy a szenátusban már elfogadott módosításokat nem lehet visszavonni.

A sajtónak nyilatkozó volt igazságügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy egy korábbi alkotmánybírósági határozat szerint szükséges valamilyen küszöbértéket megállapítani a hivatali visszaélés meghatározásánál. Ha pedig a parlament nem tesz eleget ennek az elvárásnak, akkor szerinte az alkotmánybíróság 'egy idő múlva' elkerülhetetlenül alkotmányellenesnek fogja nyilvánítani a kormány tervezetét. Aminek az lesz a következménye – tette hozzá –, hogy a bíróságok fel fogják menteni a hivatali visszaéléssel vádolt személyeket. Vagyis ugyanaz történik majd, mint amikor a bűncselekmények elévülésével kapcsolatos alkotmánybírósági határozat miatt 'több ezer', korrupcióval és szervezett bűnözéssel vádolt személy elleni büntetőpert kellett beszüntetni.

„Ez az eljárás a gazemberség és az inkompetencia keveréke, ami felrobbanthatja a román demokráciát. Ez a parlament nem parlamentként működik, teljesen egyértelmű. Nem hiszem, hogy van még olyan európai ország, ahol ehhez hasonló csiki-csukit játszanak a törvénymódosításokkal. (...). Ma az egyik változatot tárgyaljuk, fél óra múlva egy másik változatot, és már senki nem ért semmit. Ők sem értik, hogy miről szavaznak” – jelentette ki az USR képviselője.

Stelian Ion szerint Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter és Klaus Iohannis a felelős a történtekért, az államfő ezért, mert szerinte hallgatólagosan támogatta a koalíció eljárását. Az ellenzéki képviselő kifejtette azt is, hogy szerinte az USR-nek meg kellene támadnia az alkotmánybíróságon a büntető törvénykönyvet módosító kormánytervezetet, és ezt a lépést meg is fogják vitatni a frakcióban.

A visszavont módosító indítványok között szerepelt az is, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által végzett lehallgatások nem használhatók fel bizonyítékként a korrupciós bűncselekmények feltárásakor.

A megszavazott tervezet szerint 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a köztisztviselő, aki hivatali kötelességei teljesítése során tudatosan elmulasztja egy törvényi előírás végrehajtását, vagy pedig az előírást egy másik jogszabály megsértésével hajtja végre, és ezzel kárt okoz vagy súlyosan károsítja egy természetes vagy jogi személy jogait vagy jogos érdekeit.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!