Az orvosi marihuána használatát szabályozó tervezet legutóbb négy éve volt téma, de hétfőn újra tárgyalni fognak róla

2023. március 12. – 19:24

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn veszik elő és tárgyalják meg a képviselőház egészségügyi bizottsága előtt – többek között az igazságügyi minisztérium és a DIICOT képviselőivel közösen – a marihuána gyógyászati ​​célú felhasználásáról szóló tervezetet, melyet még 2019-ben a szenátus hallgatólagosan elfogadott, a képviselőház pedig azóta tologatja maga előtt a kérdést – írja a News.ro.

A törvény gyakorlatilag a kannabisz termesztését, illetve a belőle készített gyógyászati célokra felhasználandó termékek előállítását, raktározását, forgalmazását, szállítását, eladását, vásárlását és fogyasztását szabályozná, ennek értelmében létrejönne egy országos igazgatóság, amely a kannabisz orvosi használatát felügyelné az egészségügyi minisztérium égisze alatt. A kezdeményezés szerint ez az igazgatóság bocsájtaná ki az engedélyeket a növény termesztésére és megszabná a belőlük készült termékek gyógyszertárakban történő eladását, valamint, hogy milyen esetekben lehet felírni receptre a marihuána alapú termékeket.

A Victoria-törvényként ismert tervezetet Alexandra Cârstea jogász és aktivista kezdeményezte, akinek édesanyja – Victoria – rákban hunyt el azután, hogy bizonyos szövődmények miatt nem tudták esetében használni a klasszikus kezelési formákat és igen nagy szüksége lett volna az orvosi marihuánára.

Alexandra Cârstea, az orvosi marihuána forgalmazását engedélyező törvény mellett kampányoló az Én Viktóriám Egyesület (Asociația Victoria Mea) elnöke, egyben az Orvosi Marihuánát Romániában (Canabis medicinal în România) civil egyesület vezetője a News.ro-nak kifejtette, hogy a román politikusok négy éve halasztják ennek a tervezetnek a tárgyalását, miközben egy hasonló jogszabályt mintegy 50 másik országban, köztük Németországban, Nagy-Britanniában vagy Görögországban már rég érvénybe léptettek.

„A törvényt 2019 júliusában Dumitrache Cristina képviselő nyújtotta be, a tervezetet közösen dolgoztuk ki. Ezt abban az évben a szenátus hallgatólagosan elfogadta, és azóta a képviselőháznál rostokol a téma” – mutatott rá a jogász.

Az aktivista itt sem győzte hangsúlyozni, hogy a gyógyászati célokra használt kannabiszt nem szívják el, hanem orvosok által kiírt gyógyszerekben, olajok, krémek vagy kapszulák formájában adják ki a gyógyszertárakban.

„A marihuána orvosi alkalmazásában nincs pszichotikus hatás, hanem nagyon pontos és kiszámolt dózisokat írnak ki az orvosok” – magyarázta a portálnak Cârstea. A függősséggel kapcsolatos aggályokra reagálva azt mondta, hogy nagyon sok olyan más termék van, amelyeket naponta fogyasztunk, ilyen a kávé, a dohány és az alkohol, ezek pedig sokkal nagyobb eséllyel okoznak függőséget, mint a marihuána.

A kannabisz sokoldalú hatásának a hátterében az úgynevezett kannabinoid vegyületek állnak, közülük a tetrahidrokannabinol (THC), ami a növény pszichotróp hatásáért felel, illetve a kannabidiol (CBD), ami nem illegális pszichotróp anyag. Ezek a vegyületek orvosilag igazoltan igen hatékonyak a különböző fájdalomterápiákban, hatásosnak bizonyultak az epilepszia tüneteinek a mérséklésében, a mentális zavarok enyhítésében, a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, az asztma, a rák tüneteinek kezelésében, illetve a menstruációs fájdalmak csökkentésében.

Cârstea szerint például Németországban közel 4 éve fogadták el az orvosi marihuánáról szóló jogszabályt, az országban az orvosi kannabiszt használó betegek 60%-a fájdalomcsillapításra használja a szert.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!