Brassó helyett inkább a belügynek vagy az oktatási minisztériumnak adná a kormány a Fellegvárat
2023. március 09. – 12:50

A pénzügyminisztérium nem támogatja Brassó önkormányzatának azt a javaslatát, amellyel ismét turisztikai látványosságként működtetné a Márton-hegyen álló Fellegvárat – írja a G4Media. A portál szerint a Pénzügyminisztérium beadványában ehelyett azt javasolja a kormánynak, hogy a belügyminisztérium vagy az oktatási minisztérium kapja meg a műemlék a kezelési jogát, előbbi a rendőröknek létesítene rehabilitációs központot, míg utóbbi esetben a Transilvania Egyetem használhatná az épületet. A csütörtöki kormányülésen vitatja meg a kormány a javaslatot.
Hosszas pereskedés után a bukaresti Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék bírói tavaly novemberben hoztak végleges ítéletet a brassói Fellegvár ügyében. Eszerint a román állam tulajdonát képezi az ingatlan, nem pedig Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalatét, amely 1990 óta használta, majd pedig megpróbálta eladni. A vállalat végül február közepén mondott le a város fölé magasodó épületről. Ahhoz, hogy az erődöt az önkormányzat használhassa, a helyi hatóságnak a kormánytól kellett kérvényezze a kezelési jogot.
A kiemelt jelentőségű műemlék használatáról a pénzügyminisztérium előbb megkérdezte a többi minisztériumot, hogy át akarják-e venni. Ketten is jelentkeztek érte. A belügyminisztérium a rendőrök Excelsior nevű rehabilitációs központját bővíteni az épülettel, így kizárólag a minisztérium alkalmazottai használhatnák azt, és gyógyulnának benne. Az oktatási minisztérium a Transilvania Egyetemnek szeretné megszerezni az ingatlant. A portál szerint az egyetem nem tisztázza pontosan, hogy mire is használná az épületet, csak egy homályos utalást tesz arra, hogy a brassóiak és a turisták egyaránt látogathatnák a jövőben. Ezek után a pénzügyminisztérium azt állította, hogy nem tudja teljesíteni a brassói városháza kérését, mert két minisztérium is igényt tart a történelmi épületre.
A portál azt is megjegyzi, hogy brassói városháza az egyetlen, amelynek konkrét tervei vannak az erőddel kapcsolatban, azt szeretné, ha kulturális és társadalmi eseményeknek adna helyt, és visszakerülne a közösség használatába.
Úgy tűnik, Brassóban viszont nagy az összhang arról, hogy a városnak kell megkapnia a műemlék épületet. A G4Media megkereste a kérdésben Adrian Veșteát, a Brassó Megyei Tanács PNL-s elnökét, aki szerint a Fellegvár városhoz kellene kerüljön. Nyilatkozatában a tanácselnök arra is utal, hogy a megyei önkormányzat is azért nem kérte az épület kezelési jogát, bár az összes múzeum fenntartójaként igény az lenne rá, mert azt szeretnék, ha a város kapná meg az épületet. „Ennek a műemléknek a polgármesteri hivatalhoz kell kerülnie, amely turisztikai látványossággá kell tegye” – mondta a megyei tanács elnöke.
Allen Coliban, Brassó USR-s polgármestere petíciót is indított a kérdésben. A Facebookon közzétett nyilatkozatában Lucian Bode belügyminiszter plagizálós múltjára utalva azt írta: „Aki tegnap könyvből lopott, ma egy várat lop el”. Coliban szerda esti bejegyzésében megjegyzi, 2019-ben a kormány már megígérte, hogy a város kezelésébe kerül és a folyamat befejezését a jogerős ítélettől tette függővé. Azt írja, hogy a város készült is arra, hogy meg fogja kapni az ingatlan, és a költségvetésében már különített el pénzt a várható felújítási munkákra is.
A polgármester felemlegeti, hogy a két érdeklődő minisztérium sem tudta megfelelően megindokolni, hogy miért lenne szüksége a helyi történelmi örökség fontos darabjára. Coliban állítása szerint beszélt Ioan Abrudannal, a Transilvania Egyetem rektorával, aki azt mondta neki, hogy csak azért mutattak érdeklődést az épület iránt, hogy azt ne a belügyminisztérium kapja meg. „Mindketten egyetértünk abban, hogy az lenne a normális, ha a Fellegvár Brassó város önkormányzatának a tulajdonába kerülne. Egyrészt meg vagyok győződve arról, hogy a Transilvania Egyetem fejlesztési igényeit egyszerűbben is lehetne rendezni (…) Másrészt, nyitottak vagyunk az egyetemmel való együttműködésre, mind a kutatási/restaurálási projektekben, mind a Fellegvárban történő rendezvények szervezésében” – írta még Coliban.
A brassói civilek is tiltakozást szerveznek a pénzügyminisztérium javaslata miatt, a szombat délelőtti rendezvényen a Fellegvár körül tartanak egy sétát.
Frissítés: Csütörtökön elhalasztotta a kormány a döntést a memorandumról, jelentette be Dan Cărbunaru kormányszóvivő a kormányülést követően. Állítása szerint további intézményközi elemzések szükségesek a döntéshez. Cărbunaru arról is beszélt, hogy a központi (kormány) és helyi intézmények (brassói önkormányzat) között is lesz egyeztetés a kérdésben.
A sajtótájékoztatón jelen lévő Ligia Deca oktatási miniszter annyit tett hozzá, hogy beszélt már a kérdésben a brassói Transilvania Egyetem rektorával, aki nyitott volt az épület átvételével kapcsolatban. Állítása szerint a szükséges beruházások után „természetesen lehetővé tennék az épület szabad látogatást”. Azt is hangsúlyozta, hogy ez csak az egyik lehetőség, ami az asztalon van.
Adrian Caciu román pénzügyminiszter a kormányülés után a G4Media hírportálnak elmondta: felterjesztőként visszavonta napirendről a két szaktárcának kedvező memorandumot, így a jövőben elkezdődhetnek a tárgyalások a brassói önkormányzattal az erődítmény átadásáról.
Allen Coliban polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján ismét elmondta, hogy a brassói várat ugyanúgy az önkormányzatnak kell turisztikai és kulturális célokra hasznosítani, ahogy más erdélyi várak esetében is teszik a helyi közösségek – mondta -, példaként a többi között Fogarast, Gyulafehérvárt, Dévát, Barcarozsnyót említve.
Az USR-s polgármester hangsúlyozta: ha nem történik meg az átadás, és a kormány más rendeltetést ad az értékes műemléképületnek, a polgármesteri hivatal a közigazgatási bíróságon támadja meg a döntést. Hozzátette, hogy a hivatalnak van pénze a sürgős állagmegőrzési munkálatok elvégzésére, és amint hozzá kerül a fellegvár, uniós pályázatot is összeállít a teljes felújítás érdekében.