„Elment a régi szabadságharcos”

2023. január 16. – 13:46

„Elment
a régi szabadságharcos”
A rendőrség őrizetbe veszi Tamás Gáspár Miklóst a Nagy Imre halálának évfordulóján tartott megemlékezésen, 1988-ban – Fotó: Kapitány Éva / Tegnap és Ma Kulturális Alapítvány

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sok közös vonást lehet találni Orbán Viktor és Tamás Gáspár Miklós között, de az egyik minden bizonnyal a pontos fogalmazás. „Elment a régi szabadságharcos”, reagált a magyar miniszterelnök TGM halálára. A régi szabadságharcos ment el, mert nem ő az új, hanem Orbán Viktor. Így kell ezt érteni. És így is van. TGM szabadságharca nem az Orbán Viktoré. A régi most elment. Ahogy TGM öreg barátja mondta egykor mindkettőjükről: „egyre régibb”.

Gazsi persze, maga volt a jelen, az örök kortárs, a nálam harminc évvel idősebbeknek és az ugyanannyival fiatalabbaknak egyaránt. Az összes korszakváltás és az összes változatlanság tanúja. Ezért nem is lehet eltemetni. Vagy, ahogy öreg (és régi) barátja mondja, „amit az élők egymásnak nyújtani tudnak, az nem reprezentáció”. TGM még egy jó ideig rólunk fog írni, miközben, mi most azon gondolkozunk, hogyan írjunk róla. Nagyon pontosan emlékezzünk rá, mert elolvassa.

Amikor a nyolcvanas évek elején kijutott Angliába, küldött anyámnak egy képeslapot a Trafalgar Square-t ábrázoló, stilizált rajzzal és az üzenettel: „C ai est fois” – itt az idő. A képeslap most már történelem. És nem a képtől, hanem a feladótól, meg a dátumozástól. Meg attól a zárójelbe tett megjegyzéstől a postásnak, ha nem tudná: „Romania – Eastern Europe”.

Persze Gazsi célja nem a múlt megszerzése volt, nagyon szeretett élni. És tudott is. A legvégéig. Mesélte nekem, hogy ezt a képességét leginkább apjától örökölte. Aki egyébként azt mondta neki, hogy fiam, több az antiszemita, mint a nem zsidó. És az ébersége minden iránt. Hát még a megfigyelők ébersége iránta. A Securitate, mint Eckermann, mondta egyszer Gazsi: az állambiztonság, mint az életrajzírónk.

Elmesélte, hogy 1987-ben megkereste Londonban a brit elhárítás és közölte vele a következőket: Megfigyeljük önt, mert a Magyar Népköztársaság ellenzéki disszidense. Észleljük, hogy rajtunk kívül is figyeli egy rendszer, ami nem meglepő, hiszen magyar állampolgár. Azt viszont nem értjük, hogy miért figyeli meg egy másik rendszer is. Mit tud ön erről? Mire Gazsi: hát azok a románok. Ja persze, mondja döbbenten, egy valódi James Bond, aki kihallgatta. De hát nem kerül ez aránytalanul sokba, ezek elég szegény országok, nem? – teszi hozzá a józan tiszt. Mire Gazsi: látja, ez a különbség a diktatúra és a demokrácia között. A diktatúra akkor is költhet egy ellenzéki külföldi megfigyelésére, ha nincs kenyér a boltban. Ó, köszönjük, ez nagyon hasznos volt (very instructive)!

Három év múlva, amikor a Nádor utcában kiszerelték a mikrofont a lakásából, megkérdezte a kiszálló brigádtól, miért szerelik ki, hát még szükség lehet rá?! Milyen igaza volt…! Gazsi drága nyugodjál békében! Egyelőre itt se nyugalom, se béke.

Szilágyi-Gál Mihály filozófus, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének az oktatója.