Egy évvel elhalasztották a betétdíjas rendszer bevezetésének határidejét

2022. október 5. – 18:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő év november 30-ára módosította a kormány a betétdíjas rendszer bevezetéséhez szükséges beruházások befejezésének határidejét. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kabinet, tájékoztat az Agerpres.

A betétdíjas rendszer bevezetéséről szóló jogszabályt tavaly októberben fogadta el a kormány. Az eredeti határozat szerint október 1-jétől kellett volna alkalmazni, a határidőt azonban meghosszabbították 2023. november 30-áig.

A jogszabály előírja, hogy gyártóknak és a viszonteladóknak kötelességük lesz begyűjteni és újrahasznosítani a műanyag palackokat, az üvegeket és az alumíniumdobozokat. A betétdíjas rendszer a belföldön gyártott és az importált termékek csomagolóanyagaira egyaránt kiterjed. A gyártóknak kötelességük az újra nem használható, primer/elsődleges csomagolásokat megfelelő jelzéssel és vonalkóddal ellátni. A rendszer életbe lépésétől tilos olyan csomagolású terméket piacra dobni, amely a rendszerbe tartozik, de nincs ellátva ezekkel az adatokkal.

Emellett, tilos lesz olyan termékeket forgalmazni, amelyek csomagolóanyagán nincs megfelelőképpen jelölve a betétdíj-kötelesség, vagy amelyek gyártója nincs bejelentkezve a betétdíjas rendszerbe.

A betétdíj egységesen 50 bani, ennyit kell a fogyasztó a termék árán kívül fizessen, amikor olyan terméket vásárol, ami primer/elsődleges csomagolóanyagba van csomagolva. Ezt az összeget maradéktalanul visszakapják a vásárlók, amikor a gyűjtőpontoknál leadják a visszaváltható csomagolásokat.

A gyűjtőpontoknál a kereskedőknek kötelességük visszaváltani a csomagolóanyagot, anélkül, hogy a fogyasztók blokkal bizonyítanák a vásárlás tényét, ugyanakkor nincs földrajzi megkötöttség sem, tehát Románia területén bárhol visszaválthatók a csomagolóanyagok, függetlenül attól, hogy az országban hol szerezték be a termékeket. Emellett a gyűjtőpontok nyitvatartása meg kell egyezzen az üzlet működési idejével.

A betétdíjat készpénzben, banki átutalás vagy vásárlási utalvány formájában is megkaphatják a fogyasztók. A HoReCa ágazatába tartozó kereskedők csak azokra a termékekre számíthatnak fel betétdíjat, amelyeket a kereskedelmi egységen kívül fogyasztanak el a vásárlók. A 200 négyzetméternél kisebb alapterületű kereskedelmi egységek egymással társulva vagy az önkormányzatokkal együttműködve is teljesíthetik azt a kötelességüket, hogy gyűjtőpontot hozzanak létre. A betétdíjat a vevő nem kapja meg, ha a csomagoláson nincs rajta, nem látható vagy nem olvasható a betétdíjas rendszerbe tartozás jele; ha a csomagolás eldeformálódott, nem ép, piszkos vagy nincs teljesen kiürítve. Ugyanakkor kizáró ok az is, ha a csomagolás beváltása nem történik meg az adott típus visszavonásának bejelentésétől számított 24 hónapon belül.

A szerdai kormányülést követően Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter elmondta, a rendszer bevezetésével megbízott RetuRO vállalat már elkezdte a tárgyalásokat a finanszírozást biztosító bankokkal, és megkezdte az informatikai rendszer kiépítését, amelybe már idén regisztrálhatnak a termelők és kiskereskedők, megjelölve az általuk forgalomba hozott csomagolóanyag-mennyiséget. Ugyanakkor elkezdték a visszaváltó automaták (Reverse Vending Machines – RVM) összeszerelését is.

„A háború zavart okozott a nemzetközi piacon, ez kihatott a szállítási időkre és a becsült árakra is” – magyarázta a tárcavezető, aki szerint 12 hónapon belül befejezhető a beruházás.

Korábban Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott a rendszerről, hogy „óriási előrelépés lesz annak irányába, hogy Románia tisztább, környezetkímélőbb, élhetőbb legyen”.

Azt állította, hogy azokban az az európai országokban, ahol a betétdíjas rendszert már alkalmazzák, 85 százalék feletti újrahasznosítási arányt érnek el. Érvelése szerint, a visszaváltás kitűnő eszköze lehet a műanyagszennyezés visszaszorításának is: akár 40 százalékkal csökkentheti az óceánokba kerülő műanyaghulladék mennyiségét.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!