Az UNESCO is elismerte Resicabányát, a várost, amelyet monumentális szobrokkal és robotikával élesztenének újra

Resicabánya a romániai települések közül elsőként került be szeptemberben az UNESCO Tanuló Városok Globális Hálózatába, miután nyáron nyert az Európai Bizottság New European Bauhaus pályázatán is. Krassó-Szörény megye központja sokáig a leépülő szocialista ipar és az elvándorlás városa volt, 2014 és 2020 között azonban több európai uniós támogatást hívott le mint például a háromszor több lakosú Brassó. Pataki Ildikóval, az önkormányzat oktatáspolitikai tanácsadójával beszélgettünk a sikeres kezdeményezésekről, a jó városstratégiáról és az UNESCO-elismerés tétjéről.

Tanárként kezdte a pályafutását Temesváron, utána pedig sokáig a szakoktatás fejlesztésével foglalkozott az oktatási minisztériumban és a civil szférában. Hogyan lett tanácsadó a resicai polgármesteri hivatalban?

Az alapfeladatom a minisztériumban az volt, hogy a nyugati régióban, Arad, Krassó-Szörény, Temes és Hunyad megyében kapcsolatba hozzam az iskolákat, a cégeket, és a helyi tanácsot, a polgármesteri hivatalt az igényeknek megfelelő szakoktatás kiépítése érdekében. Innen tudtam, hogy mi történik Resicán. Ismertem az új polgármestert, Ioan Popát, aki kért, hogy ha lesz valami a duális képzésből, akkor segítsek azt kiépíteni a városban. Így is lett, a törvény megjelent, én visszamentem, és pár évig ott tapasztaltuk ki, hogy milyen formában lehet a duális képzést itt Romániában felépíteni. A németországi modellt valamennyire meg lehetett honosítani Temesváron, de Aradon vagy Déván már nem, tehát csak a nagy városokban működött, ahol ott volt a nyugati tőke.

A kisvárosi vállalkozók kapacitása nagyon kicsi, alig tudják túlélni a hónapot, nincs fölösleges energiájuk, hogy befektessenek a diákképzésbe, úgy, hogy a gyerekek utána elhagyhatják a várost, nem kötelező nekik ott maradni.

Erre találtunk megoldást Resicabányán, amit úgy hívunk, hogy triális képzés, mert a cég és az iskola mellett belépett a polgármesteri hivatal is.

Mivel lépett be a polgármesteri hivatal a duális képzésbe?

Azzal, hogy a polgármester példát mutatott a vállalkozóknak, azt mondta, hogy „nekem van egy cégem, oda felveszek három gyereket, te hányat veszel fel”. Utána a törvény lehetővé tette, hogy a helyi tanács valamilyen segélyben részesítse ezeket a gyerekeket, és akkor született egy határozat, amelynek értelmében minden más településről származó diáknak, aki részt vesz a duális képzésben, teljes mértékben fedezik a szállását és az utazását. Ez működik pár éve, így lehetett elérni azt a viszonylag magas számot a duális képzésben: sokkal többen vannak, mint Temesváron, több mint ötszázan végeztek, viszont azt el kell mondani, hogy ezeknek körülbelül 20 százaléka az, aki megmarad és dolgozik a szakmában.

Resicabányán egy éve már 5-8. osztályosok és licisták is tanulhatnak robotikát. Ez lenne az egyik ipari terület, ahol sikereket remélnek a duális oktatástól?

A robotika csak az egyik pici része. A fémmegmunkálásnak folytatódnia kellene a városban valamilyen módon, csak nem a nagyipar, hanem a kisvállalatok szintjén. Léteznek ilyen kisvállalatok, pár tíz alkalmazottal, akik egyedi darabok gyártására szakosodtak. Nagy részüket olyan vállalkozók hozták létre, akiknek van nyugat-európai tapasztalata, tanultak, kapcsolatokat szereztek, óriási tudással, lelkesedéssel jöttek vissza, és elvállalnak olyan munkát, amit Nyugat-Európában nem szívesen csinálnak meg, mert nagyon nehéz, nagyon sok kreativitást igényel.

A robotikáról úgy gondoltuk, hogy érdekelné a gyerekeket is, és így egy új iparág is megjelenhetne Resicán, amire reméljük, hogy lesz kereslet. Az idén indult robotika osztályunk líceumi szinten, és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem két éve jelen van Resicabányán, velük szeretnénk egyetemi szinten is elindítani ezt a szakot.

A jelenleg valamivel több mint 70 ezer lakossal rendelkező Resicabánya nem csak a rendszerváltás előtt volt jelentős fémfeldolgozó-ipari központ, hanem már a 18. században is. A monarchia idején itt készült el az első gőzmozdony Magyarország területén. Az 1960-as évektől többek között dízelmozdonyokra és vízi erőművek turbináira álltak át. A rendszerváltás után fokozatosan bezártak a gyárak, az ezredfordulóra ötezer főre csökkent a nehéziparban dolgozók száma.

Az, hogy Resicabánya Romániából első településként része lett az UNESCO Learning Cities hálózatnak, a helyi iskolai oktatás sikereinek köszönhető vagy ennél többről van szó?

Az UNESCO tulajdonképpen azt kérdezi, hogy hogyan és miből tanul a város, mint közösség. Mi reflektáltunk erre. Korábban „depressziós hullám” lepte el a várost, szürke volt, senki nem akart semmit sem csinálni, legfeljebb elfutni onnan. Viszont változott a vezetés, változtak a csapatok, és attól kezdve rengeteg projektet megpályázott a város. Jelenleg körülbelül 60 projektet futtatunk, ami pénzben kifejezve több, mint a város költségvetése a következő 50-60 évre. Ezt az összeget nem tudtuk volna kigazdálkodni, ezért abszolút fontos, hogy európai pénzekre pályázzunk. Válaszolva az UNESCO kiírására, rájöttünk, hogy bizony azon túl, hogy ott vannak a felújított utcák vagy a szelektív szemétgyűjtő rendszer, történt valami az emberekkel is. Megtanultunk figyelni egymásra, megtanultunk közlekedni, az emberek ülnek a padokon, vigyáznak a fákra, megfér egymás mellett a biciklis, az autós, meg a gyalogos. Tehát nem csak arról van szó, hogy megépültek az utcák, hanem ennek hatása van.

Első látásra az a kérdés, hogy mennyi pénz jön, és mi marad belőle, mi az, amit látunk? Mi az, ami szalagcím lehet az újságban? De az ilyen szalagcím egy napig tart, viszont az a fajta tanulás, amit az UNESCO számon kér tőlünk, utána történik. Az a kérdés, hogy tudatosodik-e városvezetésben, hogy ez a folyamat létezik, hogy ez lehet általa generált is.

Például lesz egy multifunkcionális központ Resicán, pár hónapon belül remélhetőleg megnyitjuk, de a tanulási folyamat azon múlik, hogy a továbbiakban barátságos lesz-e a kapus, tiszta lesz-e a mosdó és fűtve lesz-e az épület.

Milyen projekteket mutattak be az UNESCO pályázatán?

Körülbelül 16 projektről tudtunk beszélni röviden, és három projektre tudtunk kitérni egy picit részletesebben. Az egyik volt a hat felújított utca, a másik egy helyi startup-képző program, a harmadik pedig a Hala Minda nevű programunk. Resicabánya tele van elhagyott épületekkel, és a polgármesteri hivatal visszavásárolt egy csarnokot, ahol egy multifunkcionális központot szeretnénk létrehozni. Az egyik funkciója az lenne, hogy felszerelnénk fémmegmunkáló szerszámokkal, és szobrokat gyártanánk. Egy év alatt megkerestünk hat szobrászt, és év végére megépítettünk hat szobrot, ezek most ott állnak a csarnok előtt. A következő évben szeretnénk újabb hat szobrot létrehozni.

Nagyon érdekes volt a folyamat, úgy gondoltuk el, teljesen romantikusan, hogy eljönnek ezek a szobrászok, ott összeülnek egy hétre, egy kicsit eszünk, egy kicsit iszunk, jön a múzsa és kész a művészeti alkotás. Ezt lehet, ha kisméretű alkotásról van szó, de ezek a monumentális szobrok nem így készülnek, a művész hozzájárulása, kreatív munkája gyakorlatilag a műhelyben történik, és attól kezdve a mi feladatunk volt megépíteni, a szállítás, elhelyezés pár hetes munka volt.

Mi történik később ezekkel a szobrokkal?

Át kell majd költöztetni őket. Meg kell nézni, hogy melyik negyedbe helyezzük el, ott elfogadják-e az emberek, ez a következő kihívás. Jó lenne, ha más városok is feltennék a kérdést, hogy a közterekre szeretnének-e valamilyen művészeti alkotást. Mi feltétlenül modern művészeti alkotásokban gondolkodunk, amelyek a tradíciónk miatt fémből készülnek.

Fel tudták használni a szobrokhoz alapanyagként azt a sok fémet, ami a régi resicai iparból megmaradt?

Nem, ezek az alkotások mind új anyagból készültek, többféle anyagból. Négy közülük Resicán készült el, kettő Aradon. De nem volt könnyű megtalálni a cégeket, akik vállalkoztak a munkára, mert ki kellett találni a technológiát, ami egyedi, hiszen soha többet nem készül még egyszer ilyen szobor. A következő hat szobor közül viszont az egyik azokból a villamossínekből fog elkészülni, amiket most felújítás miatt felszedünk. Nem csak azért, hogy felhasználjuk azokat a síneket, hanem azért is, mert a művész így emléket állít a régi városnak, amely egyébként mindig nagyon progresszív volt, nyitott a fejlődés felé.

A tapasztalata alapján, hogy érdemes hozzáfogni egy városstratégia kidolgozásához? Hogy lehet beazonosítani a sikeres irányt?

Pár évvel ezelőtt összeszámoltuk, hogy Romániának hány stratégiája van, és arra jutottunk, hogy minden napra jut egy, volt 365 nemzeti stratégia mindenféle szektorban. Utána már nem számoltunk.

Tehát stratégiát írni az utóbbi 20 évben megtanultunk, ez egy dokumentum, feltétele annak, hogy pályázhassunk mindenféle pénzekre. De a stratégiát gyakorlatba ültetni, az egészen más dolog.

A legritkább esetben tudod a stratégiát egy az egyben megvalósítani, mert a környezet, a kontextus olyan gyorsan változik, hogy ezt lehetetlen beleszámítani a stratégiába. A különféle előrejelzési módszerek csődöt mondtak, az utóbbi 10-15 évben olyan jelenségek történtek a világban, mindenféle szektorban, amikről azelőtt fogalmunk sem volt. És ha van is egy jó előrejelzésem országos szinten, azzal nem nagyon van mit kezdenem egy városban… Egy gyerek például nem fogja megtalálni magát a statisztikákban. Ha nagyon szívesen beszél emberekkel, foglalkoztatja, hogy mi történik körülötte, és újságíró akar lenni, akkor őt nem érdekli, hogy az országos statisztika azt mondja, hogy csak három százalék újságíróra van szükségünk, mert akkor megtalálja a helyét.

A változás a fontos, az a jó stratégia, amit a megjelenő forrásokhoz tudsz alakítani.

Az UNESCO Learning Cities hálózatnak jelenleg 294 település tagja világszerte. Mire számíthat Resicabánya ettől a hálózattól?

Elsősorban le kell szögezni, hogy nem pénzre. Tapasztalatot, lehetőséget kapunk, megismerünk olyan városokat, akik szintén úgy gondolják magukról, hogy tanulnak és fejlődésben vannak, velük együtt reflektálhatunk arra, hogy mi hol vagyunk hozzájuk képest. Egyesektől tanulunk, más esetben felismerjük, hogy amit csináltunk, az jó. Most például volt egy találkozónk itt Kolozsváron, és szóba került, hogy az itteni önkormányzat hogy vette át a helyi kulturális kezdeményezéseket, és hogy építette be az önkormányzati tevékenységbe. Ha én ezt szeretném csinálni Resicán, akkor olyan sok évet kellene várnom, amit én már nem érek meg, mert nálunk nem ennyire erős a helyi civil élet. Nekünk fordítva kell gondolkodni, nálunk az önkormányzat az, aki fejleszti a civil társadalmat. Ezek nagyon jó lehetőségek arra, hogy lásd, hogy hol állsz. Szeretnénk, ha Romániából több várossal találkoznánk. Szívesen megosztjuk a tapasztalatunkat, szeretnénk meghívni az érdeklődő városokat, talán a következő kiírásnál többen pályáznak majd.