Toró T. Tibor Orbán Viktor beszéde kapcsán: nem aggódom Tusványos sorsáért

Hogy érzi magát Tusványoson a világjárvány okozta kimaradás után?

Tusványos mindig az előző év nemzetpolitikai szempontból releváns eseményeinek a feldolgozásáról szólt. Két év kimaradt, ezért most a témák száma megháromszorozódott: kitört egy világjárvány, majd egy háború, ezek miatt megsokszorozódtak a témák és át is rajzolódtak egy kicsit. 2020 elején, amikor elkezdtük tervezni a júliusi rendezvényt, azt a jelmondatot találtuk ki, hogy „Van, ami örök”. Két évvel azután, miután annyi minden megváltozott körülöttünk, mégsem a „Semmi sem örök” jelmondatra váltottunk, hanem úgy döntöttünk, kitartunk az eredeti mellett, és bebizonyítjuk, a világjárványon és a háborún túl is vannak olyan dolgok, amelyek állandóak, örökérvényűek, változatlanok. Vannak olyan értékek, amelyekre lehet építeni, és mi azt szeretnénk hinni, hogy Tusványos értékei ilyenek. Környezetünk és mi magunk is változunk, de arra érdemes koncentrálni, ami állandó és ami örök.

Mi volt a kedvenc előadása, amin részt vett idén?

Szervezőként nehéz ilyen kérdésre válaszolni, hiszen kevés előadáson tudtam részt venni, többnyire csak azokon, amelyeken előadtam, mert egyébként mindig akadt valamilyen intéznivaló. A kisebbségi törvényről szóló előadást emelném ki, ahol Székely Istvánnal, az RMDSZ ügyvezető alelnökével vitáztunk. Egy olyan konstruktív és baráti vita alakult ki, ami engem inspirál.

A Szőcs Géza-féle kisebbségi törvényen 1991-ben még ugyanabban a csapatban, közösen dolgoztunk, azóta viszont sok minden történt. Ettől válik pikánssá és izgalmassá egy ilyen beszélgetés, hogy most, a politikai barikádnak különböző oldalán állva hogyan tudunk együttműködni. El kell mondanom, hogy jól. Istvánnal mindig izgalmasak ezek a viták, és igazából beleillenek abba a tusványosi szellemiségbe, ahol lehet ütköztetni a véleményeket és a politikai szekértáborokon túl lehet lépni.

Tusványos idei programját szemlélve feltűnt, hogy kevés volt az erdélyi magyarságot érintő téma. Mi az oka ennek?

– Hát én ezt nem érzem. Ha valamiben hiányérzetem van, az igazából az, hogy átalakult a politikacsinálás, és ez szép lassan rányomja bélyegét a tusványosi vitákra is. Romániában, de Magyarországon és az egész világon a politikát a párhuzamos monológok, egymás mellett elmenő gondolatok jellemzik, a vélemények nem ütköznek, nem hatnak egymásra. Az lesz sikeres, aki egyszerűbben és hangosabban kiabál. Aki nem tud ehhez a jelenséghez alkalmazkodni, az könnyen a politikai mezőny perifériáján találja magát.

Másrészt Tusványos immár egy öntörvényű, a szervezőknél is erősebb folyamat, ahol a témákat a való világ kényszeríti ránk, szinte tőlünk függetlenül és így megtörténhet, hogy az eddig hangsúlyosabban jelen lévő sajátos erdélyi magyar kérdéseket is átírja. A járvány és a háború körülöttünk szinte mindent átalakított, recseg-ropog az eddig világrend, egy új van születőben, ez a mi életünket is meghatározza, és nyilván, Tusványost is érinti. Ezért tűnhet úgy, hogy az eddigi erdélyi nagy kérdések háttérbe szorultak, de az biztos, hogy ez nem egy tudatos szervezői szándék.

Az erdélyi magyar politika alakulásával mindig összefüggött az, hogy milyen témák jelennek meg Tusványoson, mondhatni lakmuszpapír szerepét töltötte be a rendezvény. Most arra gondolok, hogy volt egy időszak, amikor az EMNT volt hangsúlyosan jelen, ekkor az RMDSZ-es politikusok hiányoztak a rendezvényről, és mivel hangsúlyos elemei az erdélyi magyar közéletnek, nélkülük is nehéz volt az erdélyi magyarság ügyeit megbeszélni. Most meg úgy tűnik, a Fidesz témái átvették a diskurzust Tusványoson.

– Szerintem leginkább az RMDSZ vette át a FIDESZ témáit, de ez más kérdés. Én úgy gondolom, hogy soha nem volt a szervezők szándéka kiszorítani az RMDSZ képviselőit Tusványosról. Volt idő, amikor kevésbé voltak jelen a tábor rendezvényein, de ez az ő tudatos döntésük volt. Markó Bélát számtalanszor személyesen hívtam meg, legtöbbször el is jött de ha volt olyan év, amikor visszautasította, ezt politikai számításból tette. Kelemen Hunor, amióta elnök lett, többnyire távol maradt, örülök, hogy az idén másként döntött. Tusványos mindig inkább arról szól, aki eljön és kevésbé arról, aki valamilyen okból távol marad.

Úgy érezhették, hogy nem látják itt szívesen.

– Inkább azt érezték, nem az ő rendezvényük és nem ők határozzák meg a szabályokat. Kétségtelen, hogy ez nem az a hely, ahol az RMDSZ-dominancia úgy érvényesül, mint a közéletnek egyéb területein. Az RMDSZ az erdélyi magyar társadalom domináns pártja, azt szeretné, hogy minden úgy történjen, ahogy a vezetői gondolják.

De a társadalom ennél bonyolultabb, és mi igazából a valóság felé akarunk közelíteni Tusványossal, és nem szeretnénk, ha ilyen típusú pártpolitikai logika érvényesüljön. A mi szándékunk igazából az, hogy mindenki itt legyen, aki mondanivalójával képes hozzátenni valamit a dolgok, a világ értelmezéséhez.

Tusványos meghatározó pártpolitikai szereplői – a FIDESZ, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt – közötti viszonyt egyre inkább az együttműködés, mint a konfrontáció jellemzi. A Fidesz is rájött arra, hogy a nemzetpolitikai törekvései miatt érdemes diverzifikálni viszonyrendszerét általában külhoni magyarokkal és sajátosan az erdélyi magyar pártokkal. A FIDESZ régi partnereként és az RMDSZ-fősodor belső, majd külső ellenzékeként félig tréfásan, félig komolyan megállapítom: lehet, túl jól sikerült ez a közeledés, számunkra kevesebb több lenne.

De aki ismer, tudja: mindig is normálisnak tartottam azt, hogy a mindenkori magyar kormánypárt tárgyaló viszonyban legyen minden politikai szereplővel, tehát a jelenlegi helyzet a normalitás része. Mint ahogy annak is természetesnek kell lennie, hogy a Budapesten meghozott nemzetpolitikai döntéseket meg kell előznie a külhoni politikai és civil aktorokkal folytatott konzultációnak. Ennek jegyében mi azt szeretnénk, hogy Tusványoson minden fontos szereplő elmondhassa a magáét. Meg szeretnénk teremteni az esélyegyenlőséget kormánypártinak, ellenzékinek, anyaországinak, külhoni magyarnak egyaránt.

A program alapján az rajzolódik ki, hogy az erdélyi magyar politika és szereplői, legyen az az EMNP, vagy az RMDSZ, igazából statisztaként asszisztál egy fideszes rendezvényhez.

– Hát én remélem, hogy ez nincs így, erdélyi szervezőként nem érzem magam statisztának. De ha kívülről így látszik, érdemes megvizsgálni, miért látszik így. Talán azért, mert a szervezők szándéka minél több partnert bevonni, így a partnersátrak és az általuk szervezett programok száma az évek során folyamatosan emelkedik. Idén a magyarországi partnerek, akik nem csak témáikat, hanem saját forrásaik is bedobják a közösbe, túlsúlyba kerültek. A támogatók a pénzükért általában kérnek valamit. Ha ez a kérés a szervezők elveivel kompatibilis, akkor a partnerség működik, ha pedig nem, akkor máshol kell nekik kopogtatni. Idén is nagyon sok magyarországi partner jött saját sátorral és szellemi portékával, felhasználni a tusványosi brand erejét. Talán érdemes a jövőben az egyensúlyra jobban odafigyelni.

Nem feltétlenül rájuk gondolok, hanem arra, hogy a Fidesz hozza a témákat és hazabeszél Tusványosról. Magyarországi témákat hoznak ide, amelyek igazából nem az erdélyi magyarságról szólnak, vagy nem is érintik őket.

– A politika márpedig ilyen: ha teheti, rátelepszik mindenre, hogy politikai céljait elérje. Ez Tusványoson sincs másképp. Mind a Fidesz, mind az erdélyi politikai partnerei megpróbálják a maguk pártpolitikai érdekeit érvényesíteni. De azért van a Bálványosi Szabadegyetemnek a veterán szervezőiből álló Szenátusa, amelyet Németh Zsolttal közösen társelnökökként vezetünk, hogy az vigyázzon az alapító atyák által lefektetett szabadegyetemi értékrendre. Ennek jegyében próbáljuk meg kordában tartani és a pártpolitikai szempontok fölé emelni az amúgy természetes politikai igényeket.

Másrészt arra is tekintettel kell lenni, hogy a szabadegyetem hallgatóinak jelentős része az anyaországból érkezik, tehát a magyarországi témákat hozók nem csak haza beszélnek, hanem az itt lévő közönségüknek is.

Ugyanakkor az is tény, hogy az úgynevezett magyarországi témák (KATA-törvény, rezsicsökkentés, migráció, egyebek), ha tetszik nekünk, ha nem, a mi életünket is érintik. Ha ez elveszi az időt a kisebbségi létünkből eredő saját dolgaink kibeszélésétől, az lehet probléma, de ha komolyan gondoljuk a nemzetegyesítést, akkor ezek is a mi ügyeink, tehát nem felesleges feltenni a napirendre. Ha túlsúlyba kerülnek, akkor érdemes megvizsgálni, mit rontottunk el. De mindent összevetve, én nem tartom feleslegesnek ezekről a témákról azokkal a döntéshozókkal beszélni, akik a legilletékesebbek a döntések mögötti megfontolásokat megvilágítani.

Még egy dolog elgondolkodtatott, amikor a programot néztem. Lehet, hogy azért dominánsak a fideszes, magyarországi témák, mert valahol valami elveszett az erdélyi magyar ügyek tekintetében, mintha már nem lennének erdélyi magyar ügyek és arrafelé haladunk, hogy az erdélyi magyar politikai osztály a magyarországi politikum függelékeként működik.

Nem lenne szerencsés, ha ez történne, a mi dolgunk erre a veszélyre folyamatosan figyelmeztetni a magyar nemzetpolitika illetékeseit. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a magyar nemzetpolitika szíve Budapesten dobog. Létezik össznemzeti magyar érdek, ami nem mindig kompatibilis, vagy időnként szembe kerülhet a külhoni magyar közösségek regionális vagy lokális érdekeivel. Tehát ezt a kérdést innen közelíteném meg. A politikum dolga ezeket az érdekellentéteket úgy menedzselni, hogy sem a központ, sem a periféria alapvető érdekei ne sérüljenek vissza nem fordítható módon.

Nekünk, külhoni közéleti szereplőknek az a feladatunk, hogy felmutassuk a budapesti döntéshozóknak a saját érdekeinket és az esetleges érdekellentéteket. Például megátalkodott transzilvanistaként, azt akarjuk, hogy itt létezzen egy közösségként is értelmezhető erdélyi magyar társadalom. transzilvanista vagyok, fontosnak tartom azt, hogy létezzen egy sokszínű, minél autonómabb erdélyi magyar közösség, amelyet ne engedjünk szétfejlődni sem ideológiai, sem területi, sem egyéb érdekek mentén. Az erdélyiség olyan érték, amelynek kiüresedése komoly következményekkel járhat, és szembe kerülhetnek egymással az erdélyi magyar társadalom részei a román többséghez mért számarányukból adódó különbözőségek miatt. Pedig ahogyan különbözőségében is egy a nemzet a Kárpát-medencében, úgy ez igaz az országnyi nagyságú Erdélyben is.

Az együtt gondolkodási folyamat részeként az erdélyi magyarságnak, közéleti szereplőinek is kellene valamilyen témát hoznia. Ön szerint jelenleg melyek azok a sajátosan erdélyi magyar témák, amelyeknek mindenképpen ott a helyük a nemzetpolitikai viták napirendjén?

Szerintem maga a nemzetpolitika egy ilyen téma, amely nélkülünk legfeljebb steril elmélet marad, bármennyire is hangsúlyos része a magyarországi kormányprogramnak. Tulajdonképpen amikor Tusványos programját összeállítjuk, az előadók kiválasztásánál majdnem minden témánál az az elv érvényesül, hogy legyenek köztük magyarországiak, külhoniak, többnyire erdélyiek, illetve ha a téma jellege megkívánja, románok – itt eléggé deficitesek vagyunk – vagy külföldi szakértők. A téma adja magát – háború, geopolitika, a világrend változása, gazdasági és energiaválság, egyebek – az előadónak pedig az a feladata, hogy hozza be a vitába a maga sajátos szempontjait.

Fontos téma volt a kisebbségi törvény, amit igyekeztünk idén is feltenni a magyar nemzetpolitika asztalára. Ez egy olyan projekt, amely igényli az összefogást az erdélyi magyar pártok között. Bár ebben a tekintetben túl sokat nem léptünk előre most Tusványoson, de azt azért megállapítottuk, hogy az együttműködés imperatívusza létezik, és csak akkor van esélye, ha mögéje össztársadalmi konszenzust tudunk szervezni, az egyházaktól a civil társadalmon keresztül a politikai pártokig. A magyar nemzetpolitika asztalára kellene tenni, hogy ők képviseljék, ahol tehetik.

Mégis, nem az erdélyi magyar politikai osztály feladata lenne ezt a törvényt napirenden tartani és megpróbálni elfogadtatni?

Nyilván igen, mert egy bármilyen törvényt a román parlamentben kell megszavazni. Ebben a tekintetben a 2005-ös kisebbségi törvénytervezet tapasztalata igen hasznos, tanulni kellene belőle és figyelembe venni mind a tartalmi kérdéseknél, mind az érvényesítési stratégia megalkotásánál. Akkor az RMDSZ parlamenti frakciójának tagjaként részese voltam a folyamatnak, megvan az erkölcsi és politikai alapom, hogy levonjak bizonyos következtetéseket. Például azt, hogy kamarillapolitikával nem lehet előrelépni, vagy azt, hogy maximalista törvényt kell csinálni, konszenzust kell teremteni mögéje a magyar társadalomban, mert ha nem, akkor esetleg a magyar történelmi egyházak püspökei közleményben kérik a tervezet visszavonását, ahogyan akkor történt. És nem utolsó sorban meg kell próbálni legalább a kulturális autonómiának jogalapot teremteni, enélkül számunkra nem lehet elfogadható a törvény.

A kisebbségi törvény tervezete például egy olyan téma, amivel kapcsolatban lehetett volna egy szélesebb körű vitát nyitni idén, Tusványoson, de ez nem történt meg. Nem volt erről markánsan szó.

Értem. Miről volt szó markánsan?

Többnyire a Fidesz politikájáról.

A FIDESZ közmondásosan hatékonyan kommunikál, több csatornán teszi, és fel tudja erősíteni a számára fontos mondanivalót. Ha nekünk nem sikerül, az a mi hibánk. De azért mi is igyekszünk. Ebben is segíthet ezzel a beszélgetéssel a a Transtelex, amelyet ezúton is köszönök.

A '90-es évek elején a rendezvény célkitűzése az volt, hogy fórumot biztosítson az erdélyi magyarságnak, másrészt az, hogy közeledjen az erdélyi magyarság a román többség felé, a rendezvény egy híd szerepét töltötte volna be. Úgy tűnik, valahol megtört ez a folyamat.

A románok irányába történő nyitás, a velük való barátkozás fontos volt a kezdetektől, de akkor is csak másodlagos cél volt. A fő célunk, amelyre a rendszerváltáskor erős igény mutatkozott, a magyar-magyar kapcsolatok erősítése volt: hidat építeni Erdély és Magyarország, a Kárpát-medence elszakított közösségei és az anyaország között. A harmadik célunk a politikai elitképzők, műhelyek szervezése volt, illetve az, hogy kormányok, politikusok közötti háttértalálkozók számára teret biztosítsunk. De az sem volt elhanyagolható szempont, hogy lehetőleg minél jobban érezzük magunkat, így kapott a rendezvény egy idő után fesztivál jelleget is. Jelenleg a román fél bevonása a legdeficitesebb része a rendezvénynek. Nem azt mondom, hogy ebben nekünk nincs felelősségünk, mert biztos, hogy van. De a jelenség fő oka, szerintem, a romániai politika fejlődéstörténete. Ameddig egy román politikusnak – aki, mint minden politikus, elsősorban szavazatainak maximalizálásában érdekelt – nem éri meg magyarokkal vegyülni Tusványoson, mert akkor vélhetően szavazatot veszít, igen nehéz őt a román-magyar párbeszéd felette szükséges voltával rávenni arra, hogy igent mondjon a meghívásunkra. Márpedig jelenleg ez a helyzet: a román politikában a magyar kártyát kijátszása olyan aduász, ami mindent visz.

Ön az erdélyi magyar politikai osztály feladatának tekinti az erdélyi magyarság romániai integrációját?

– Igen, ez a feladat, csak nem mindegy, ez az integráció hogyan történik, egyéni vagy közösségi szinten? Ennek az integrációnak a milyenségében soha nem volt konszenzus az erdélyi magyar politikai elit soraiban. Jómagam egy párhuzamos erdélyi magyar társadalom kiépítésében hiszek, illetve a közösségként való integrációban. Ami közjogi megközelítésben autonóm intézményrendszert jelent, ezt kell beilleszteni a román jogrendbe, illetve az intézményes hidak kiépítésével a román államrendbe és a társadalomba. Az, hogy ez csak ennyire sikerült, annak elsődleges oka, hogy a román nemzetpolitika száz év alatt ebből a szempontból érdemben nem változott. Tehát amit elértünk ebben a kérdésben, az nem több egy alig intézményesített párhuzamos társadalomnál, ami de jure nem létezik, azonban de facto vannak elemei. A román nemzetpolitikának nem érdeke az erdélyi magyar párhuzamos társadalom kiépítése, a magyar politikai elit pedig nem használta ki azokat a kegyelmi pillanatokat, amikor előreléphetett volna ebben az ügyben – az RMDSZ-szel szemben egyébként mindig ez a fő kritikám. Ők azt mondják, hogy nem voltak ilyen kegyelmi pillanatok. Szerintem néha voltak ilyenek, de akkor vezetőink másra fókuszáltak. Verestóy Attila, az erdélyi magyar politika markáns figurája volt, vele vitáztunk a legtöbbet ebben a kérdésben. Azt hiszem, hogy Szilágyi Zsolt barátunktól származik a bon mot, miszerint Verestóy bemegy az autonómia elképzelésekkel a kormánykoalíciós tárgyalásokra, és kijön a faexport engedéllyel. Ez képletesen elmondja azt, hogy melyek voltak az elmúlt harminc évben a prioritások, és gyakorlatilag ugyanezek maradtak azóta is.

Visszatérnék Tusványosra. Hogyha most nulláról indítaná el ezt a rendezvényt, milyen célkitűzéseket fogalmazna meg? Vagy másképp kérdezve, hogy látja, melyek lehetnek a távlatai ennek a tábornak?

Ha most húznánk egy vonalat, és azt mondanánk, hogy volt, ami volt és így kerek az egész, de most jöjjön valami új, akkor olyan dolgokat szerveznék, amelyek most egy kicsit teret vesztettek Tusványoson, vagy kevésbé hangsúlyosak. Visszatérnék a gyökerekhez, szerveznék például egy olyan Bálványosi Szabadegyetemet, amely közelebb áll az alapítók által kitalált kerethez, mint ez a mostani mamut fesztivál. Nem helyette, vagy ellenébe – van, ami örök és Tusványos már ilyen – hanem mellette, körülötte, benne.

Megpróbálnám visszahozni azt a hangulatot, amely a kezdetekben volt. Nem az akkori mostoha infrastrukturális környezetre gondolok, hanem arra a sodró erejű és hihetetlenül kreatív együttgondolkodásra. Nem a nosztalgián lenne a hangsúly, hiszen a mostani fiatalok partnerségét keresném elsősorban, illetve azokat a témákat, amely őket foglalkoztatják a világ dolgainak alakítása tekintetében. Szűkebb-tágabb környezetünk védelme hangsúlyosan szerepelne ezek között, mert azt érzem, ezzel nem foglalkozunk eleget. De olyan témák is lennének, amelyek túl a hatvanon, nekem eszembe sem jutnak. Visszahoznám tehát a rendezvény eredeti szabadegyetem jellegét, visszaadnám az intimitását, több olyan vitának adnék teret, amit nem nyomna el a tömegfesztivál harsánysága, felületessége, és ahol a szórakozást a tábortűz körül zajló események jelentik. Hasonló ötleteim még vannak, de szerintem ennyi elég egy ilyen interjúhoz.

Az idei Tusványos kétségtelenül Orbán Viktor miniszterelnök kevertfajúságról szóló eszmefuttatása miatt marad emlékezetes. Ön mit gondol erről a nyilatkozatról, ön szerint helytálló, hogy Orbán ilyen nyilatkozatot enged meg magának, és ezt Tusványoson teszi? Ön nem tart attól, hogy a rendezvény rovására megy egy ilyen kijelentés?

A nemzet miniszterelnökének tusványosi előadása, amelyet Tőkés László társaságában tart meg, már jó ideje a rendezvény várva várt fénypontja, az építmény záróköve. Valahogy úgy alakult, hogy ezzel zárul a nemzetpolitikai év, illetve kezdődik a következő, és a szabadegyetem szervezőjeként büszkén mondom, jól van ez így. Nem először fordul elő, hogy Orbán Viktor tabudöntögető, közbeszéd-alakító szövegeit hívei revelációként hallgatják, politikai ellenfelei pedig keresik a fogást rajta, mivel tudják visszaigazolva látni és láttatni félelmeiket.

Ebből a szempontból az idei beszéd sem volt más, mint az előzők. Természetes, hogy a közelünkben zajló háború és annak értelmezése a miniszterelnöki beszédre is rányomta bélyegét, és mivel nem a brüsszeli fősodor kánonjait mondta fel, ellenzői – szerintem igaztalanul – orosz propagandát próbálnak beleláttatni. Pedig a beszéd az ideológiai paneleken túlmutatva, a nagyhatalmi érdekek mentén értelmezte a helyzetet. Mégis, a leghevesebb reakciót a civilizációk ütközése és az európai értékrend fenyegetettségét jelentő migráció jelenségének elutasítása jelentette, amelyet Orbán Viktor politikai ellenfelei, itthon, otthon és a nagyvilágban egyöntetűen rasszistának minősítettek.

Bevallom, a beszédnek ezt a részét hallgatva, meg sem fordult a fejemben rasszizmust látni benne. És nem csak azért, mert több mint három évtizede ismerem és közelről követem Orbán Viktor tevékenységét és tudom, a rasszizmus távol áll tőle, hanem azért is, mert egyértelmű volt a mondanivaló: az európai civilizáció értékeitől radikálisan különböző értékrend ezzel a nyugaton főszabálynak tekintett hozzáállással nem integrálható az európai társadalmakba anélkül, hogy azok identitása ne sérüljön visszafordíthatatlanul.

Aki mást akar látni/hallani ebben a beszédben, mint az európai civilizáció sorsa iránti aggodalom, az vagy nem tud szöveget értelmezni, vagy nem akar. Tusványos sorsáért pedig emiatt nem aggódom. Annyira be van ágyazva, hogy ennél erősebb hisztériakeltésnek is ellen tudott állni. Most sem lesz másképp.