Kisebbségvédelemről Tusványoson: „érzékenyítsük” a Nyugatot vagy elég az igazsággal előállni?

Szili Katalin bevezetőjében úgy vélekedett, az EU a nemzeti kisebbségek kérdésének „elegánsan” hátat fordít, és azt mondja, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nem európai ügy, és a tagállamok hatáskörébe utalja a problémát. Emellett, amikor kisebbségekről van szó Európában, az figyelhető meg, hogy ezalatt az LMBTQ kisebbséget értik, így mondhatni, a melegek jogai „rátakarnak” a nemzeti kisebbségek jogainak kérdéskörére.

Szili Katalin szerint sokan felteszik a kérdést, hogy fennáll-e annak a kockázata, hogy az SZNT európai régiók védelmére vonatkozó polgári kezdeményezése is a Minority SafePack sorstársa jut, amely esetében a kezdeményezők pert indítottak az Európai Bíróságon, miután az Európai Bizottság megtagadta a jogalkotási folyamat elindítását.

Izsák Balázs az SZNT európai polgári kezdeményezése kapcsán elmondta, jelenleg egy hatéves jogi küzdelmet tudhatnak maguk mögött. Ez idő alatt a kezdeményezéstevőket számtalanszor azzal vádolták, hogy a kohéziós politika címszava alatt kisebbségi jogokat akarnak előretolni. Viszont a bíróság szakvéleménye megfogalmazása során kiderült, hogy az SZNT kezdeményezését nem lehet lesöpörni az asztalról, azaz az EU kohéziós politikája a jelenlegi formájában tökéletlen, nem lehet Európa kulturális szigeteit nem létezőnek tekinteni az EU kohéziós politikájában.

Kalmár Ferenc arról beszélt, hogy hogyan látja az Európa Tanács és az unió szerepét a nemzeti kisebbségek kérdésében, és átfordítható-e ez az EU kisebbségi kérdésekben tanúsított magatartása. Kalmár szerint azok a törvények, amelyek a nemzeti kisebbségekre vonatkoznak, az úgynevezett softlaw, vagyis puhatörvény kategóriába tartoznak. Az Európai Unió eleve lerázza magáról ezt a kérdést, tulajdonképpen azt várja el, hogy minden tagország oldja meg a problémáját. Emellett az Európa Tanács felé tolta ezt a kérdést – így ma a tanács az a szerv Európában, amelyik a nemzeti kisebbségek témakörével foglalkozik. Viszont köztudott, hogy az Európa Tanács nem tud kötelező érvényű határozatokat, törvényeket szabni a tagországoknak.

A '90-es években dúló délszláv háború hatására alkotta meg az Európa Tanács az európai nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, valamint a Regionális és kisebbségi nyelvek chartáját. Ez az a két dokumentum, amely kötelező érvényű azon országok számára, akik ezt elfogadták és ratifikálták. De ez csak az elmélet, a gyakorlat nem mutat éppen ideális képet. Mint kifejtette, az egyezményeket ratifikáló országok négy-öt évente készítenek egy jelentést arról, hogy milyen módon tartották be a kötelezettségeket. Ez a két egyezmény nem lehet igazán hatékony eszköze a nemzeti kisebbségvédelemnek, hiszen amennyiben az aláíró országok nem tartják be az előírásait, egy írott feddésen túl nem történik semmiféle számonkérés.

Tárnok Balázs szerint a kisebbségvédelem hatékony megjelenítése a nemzetközi porondon a „publicitáson” is múlhat, mert akadályokat gördíthet az érdekképviselet elé az, ha a nemzetközi környezetben nem tudnak erről a kérdésről semmit, és ameddig publicitási kérdések, nehézségek vannak, addig a jogvédő szervezetek is csak legyinteni fognak az ügyre. Ezt a publicitásproblémát pedig az úgynevezett érzékenyítéssel lehet áthidalni: fel kell kelteni a figyelmet, fogyaszthatóvá kell tenni a témát, mert a klasszikus intézményeket célzó érdekérvényesítés is így tud igazán hatékony lenni.

Izsák Balázs viszont kijelentette, nem az érzékenyítéssel, hanem az igazság kimondásával lehet révbe érni. „Az igazságra az embereknek természetes módon reagálniuk kell. Az erkölcsi érzékük az, ami fogékonnyá teszi őket az igazságra” – vélekedett.

Elmondta, azért indították el a régiók védelmére vonatkozó európai polgári kezdeményezést, mert azt látták, hogy Romániában Székelyföldet hátrányos megkülönböztetés éri, ezt pedig számok, folyamatok támasztják alá. „Ezzel az igazsággal szembe kell nézni. Az uniós jogban létezik a közvetett diszkrimináció fogalma, meghatározása szerint olyan látszólag semleges intézkedéseket jelent, amelyek egy adott közösséget hátrányosan érintenek” – mondta Izsák.

Kifejtette, a román gazdaságpolitika látszólag semleges, tehát nemzetpolitikai, nemzetiségi szempontból semleges intézkedéseket hoznak, viszont ezek az intézkedések mégis hátrányosan érintik Székelyföldet. És hasonló helyzetben vannak más nemzeti régiók is, például a katalánok, a baszkok, de Szardínia őslakói, a korzikaiak is, tehát ez egy olyan probléma, amellyel szembe kell néznie az Európai Uniónak.

„Nem akarjuk érzékenyíteni őket, azt akarjuk, hogy a természetes emberi igazságérzetük révén nézzenek szembe a valósággal”

– összegezte Izsák.

Kalmár szerint viszont a média egy olyan hatalom, amely képes befolyásolni az embereknek véleményét, az igazságot ezáltal relativizálni tudja. Ezért szükséges az érzékenyítés. Szerinte igenis fontos eszköz lenne a nemzeti kisebbségvédelem területén, és ezzel az eszközzel diplomáciai úton hatni kell a nagyhatalmakra is, hiszen gyakorlatilag rajtuk múlik az, hogy a kisebbségvédelem területén sikerül vagy sem eredményeket elérni.

Szerinte sokszor éri Közép-Kelet Európát az a vád, hogy primitív módon viszonyul a nemzeti kisebbségek kérdéséhez, bezzeg Nyugat-Európa már ezt túlhaladta, és polgári alapon nézi ezt a kérdéskört. Szerinte ez nem igaz, mert ha nem etnikai alapon néznének dolgokat, akkor nem volna katalán ügy, nem volna skót ügy, nem lenne Dél-Tiroli autonóm tartomány. Az etnikai problémák igenis léteznek, és igenis meg lehetne ezt oldani, viszont jelenleg az EU nem ezen dolgozik, hanem kivárásra játszik, azt remélve, hogy a probléma idővel, asszimiláció útján magától megoldódik. „Na most ezt nem volna szabad hagyni” – összegzett Kalmár.