Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat kapott a Telexszel közös riportunk az idősgondozásról

2022. június 09. – 20:27

frissítve

Szegénységről
Méltósággal Sajtódíjat kapott a Telexszel közös riportunk az idősgondozásról
Csatári Flóra Dóra és Kádár Kata a díjátadón – Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az Esély Labor Egyesület – az Átlátszó, az ERSTE Stiftung és az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék közreműködésével – hatodszorra is kiosztotta a szegénységet megtapasztalt zsűritagok által odaítélt sajtódíját 2022. június 9-én. Az idei díjazottak a szegénység számtalan arcát mutatják be érzékenyen, a modern rabszolgáktól az egyedülálló szülők küzdelmein át az előítéletek jelentette, nehezen átléphető akadályokig.

A kezdeményezés keretében 2021. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat – és ezen keresztül az alkotóikat – díjazták egy érintettekből álló zsűri segítségével. A díj célja, hogy minden évben felhívja a figyelmet a szegénységben élők helyzetét körültekintően, méltósággal és árnyaltan bemutató újságírói munkákra.

Print/Online kategóriában az első díjat Csatári Flóra Dóra, a Telex és Kádár Kata, a Transtelex (akkor még Transindex) munkatársának közös, A láthatatlan migrációcímű anyaga nyerte, amely az idősgondozók magyarországi és erdélyi nehéz helyzetből egyre inkább nyugati irányú migrációját járja körül. A riport elkészítésében a lapunk részéről Márkos Tamás fotográfus is közreműködött.

TV/Video kategóriában az első díjat Báthory Róbert és Barna-Lipkovski Miklós, a Szabad Európa munkatársai Rabszolgasors Magyarországon: van, ahol már divat lett a csicskatartás című videója nyerte, amely a Békés megyei Szarvas példáján keresztül mutatja be, hogyan működik a modern rabszolgatartás ma Magyarországon, illetve, hogy milyen nehéz ebből a sorsból kitörnie az érintetteknek, akik sokszor akár önszántukból is visszamennek fogvatartóikhoz szabadulásuk után.

A Print/Online kategória egyik különdíjasa a 24.hu munkatársai, Grád-Kovács Márta és Palágyi Barbara Ő nem az anyukám, hanem a nagymamám, csak addig az anyukám, amíg nem jön az anyukám című cikke, amely a börtönbüntetésre ítélt szülők gyermekeinek életét segítő Hazavárunk Alapítvány munkáját mutatja be megrendítő sorsok tükrében.

A Print/Online kategória másik különdíjasa Janecskó Kata, szint;n a Telex munkatársának anyaga, Az utolsó két lakásnál sírva jöttem el, amely a roma családos és/vagy fiatal albérletkeresők nehézségeit ábrázolja érzékletesen. Kiderül, mennyire erősek mindmáig az előítéletek, illetve az is, mennyire fontos a segítő civil szervezetek munkája az akadályok leküzdésében.

A TV/Videó kategória különdíjasa Bognár Péter és Mellik Éva, az nlc.hu munkatársainak megrendítő videója, a Gizi néni négy unokáját neveli egyedül egy unokáit egyedül gondozó nagymama hősies helytállásáról.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!