Átvette szombaton Klaus Iohannis államfő a IV. Károly Európai Díjat

2022. június 5. – 10:36

Átvette szombaton Klaus Iohannis államfő a IV. Károly Európai Díjat
Fotó: presidency.ro

Másolás

Vágólapra másolva

A IV. Károly Európai Díjjal tüntette ki Klaus Iohannis államfőt a Szudétanémetek Szövetsége. Az elnök szombaton vette át az elismerést a németországi Hof városában. Az SZNT álláspontja szerint az államfő méltatlan az elismerésre.

A Szudétanémetek Szövetsége 2020-ban ítélte oda a IV. Károly német császárról, cseh királyról elnevezett kitüntetést Klaus Iohannisnak „a közép-európai népek és országok közötti egyetértés és együttműködés terén szerzett érdemei elismeréseként” – emlékeztet az Agerpres. A koronavírus-járvány miatt az átadási ceremóniát akkor nem tudták megtartani, így a szudétanémetek napjára, június 4-ére halasztották.

A bajor városban tartott eseményen mondott beszédében a román elnök hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés számára ez a díj, amelyre a szabadság és a béke Európájának szimbólumaként tekint, „mely értékek manapság olyannyira veszélyeztetettek, és amelyek védelme mindannyiunk feladata”.

A Nagy Károly-díjat (Karlpreis / Charlemagne Prize ) évente ítéli oda Aachen város önkormányzata azoknak a személyiségeknek, akik hozzájárulnak az európai egységhez vagy az európai országok közötti együttműködéshez. A 60-as 70-es években azonban tízszer nem adták ki a díjat, a szervezők szerint ugyanis nem volt arra érdemes jelölt. 2019-ben az ENSZ főtitkára kapta, Antonio Guterres, 2018-ban pedig Emmanuel Macron francia elnök, de megkapta a kitüntetést 2016-ban Ferenc pápa, és 1990-ben Horn Gyula is.

Iohannis üdvözölte a szövetség azon döntését, miszerint 2022-ben Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek ítélik oda az elismerést. „Az általa becsülettel és bátran képviselt ukrán nép a szabadságért, a méltóságért, a népeknek a saját útjukról való szuverén döntés jogáért folytatott küzdelem szimbólumává vált” – hangsúlyozta.

Beszédében a román államfő azt is kiemelte, hogy csak egy erős Európai Unió járulhat hozzá döntően a biztonság, a védelem, az energia és a környezetvédelem terén fennálló problémák megoldásához. „Európa reakciója az Orosz Föderáció Ukrajna elleni háborújára és a véres agresszió által okozott humanitárius válságra azt mutatja, az európaiak egyesítik erőiket, hogy segítsenek, ahol szükség van erre” – tette hozzá.

Az SZNT korábban tiltakozott

Ismert, hogy Klaus Iohannis 2020. április 29-én egy videóüzenetben politikai ellenfelét, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) azzal vádolta meg, hogy míg a román kormány a koronavírus-járvánnyal küzd, addig ők a parlament titkos szobáiban azon dolgoznak, hogy Erdélyt átadják a magyaroknak.

Az államfő azóta elhíresült kijelentése után, május 14-én a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs tiltakozó levelet juttatott el az aacheni Nemzetközi Nagy-Károly Díjat odaítélő testület vezetőjének, Jürgen Lindennek. Ebben leszögezte: Románia elnöke nem méltó a díjra, mert az erdélyi magyarokat célzó kijelentéseivel, „ezzel a megalapozatlan, és gyűlöletkeltésre alkalmas hazugsággal, Klaus Iohannis egy egész nemzeti közösséget bélyegezett meg”. Ezért az SZNT elnöke kérte a díjat odaítélő igazgatóságot, hogy vizsgálja meg a történteket, és vonja vissza az elismerés odaítélését szavatoló döntését.

A június 12-én keltezett válaszlevelében Jürgen Linden nem találta támadó és becsmérlő jellegűnek a romániai magyarságra nézve, amit Klaus Iohannis államelnök mondott. „Az elnök a hivatkozott állásfoglalásában saját magához képest szokatlanul éles retorikát használt, melyben azonban nem vélem felfedezni a magyar kisebbség elleni támadást, vagy becsmérlést. Iohannis államfő maga is többször nyomatékosan világossá tette, hogy kijelentései semmiképpen sem irányultak a magyar kisebbség ellen, melynek tagjait nagyra értékeli. (…) A Nemzetközi Nagy Károly-díjat átadó igazgatóságnak változatlanul semmi kétsége afelől, hogy Klaus Iohannis személyében egy meggyőződéses és meggyőző européert tüntet ki, és nem látjuk okát ezen döntésünket megmásítani” – írta válaszlevelében Nemzetközi Nagy-Károly Díjat odaítélő testület vezetője.

Megnyilvánulásáért egyébként az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2020 május végén 5000 lejes büntetést szabott ki az államfőre.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!