Csoma Botond Strasbourgban: az oroszok háborús bűntetteket követnek el az ukrán lakosság ellen

2022. április 28. – 22:12

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz hadsereg háborús bűntetteket követ el az ukrán lakosság ellen, és az agresszort felelősségre kell vonni – jelentette ki csütörtökön Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tavaszi ülésszakjának végén.

A politikus a romániai delegáció tagjaként vett részt a strasbourgi székhelyű testület ülésén. Annak kapcsán nyilatkozott, hogy az ET parlamenti közgyűlése csütörtökön elfogadott állásfoglalásában különleges nemzetközi büntetőbíróság létrehozását szorgalmazta az ukrajnai háborús bűntettek elkövetőinek felelősségre vonására.

A tagállamok parlamenti delegációiból álló közgyűlés szerint a büntetőbíróságnak „az agresszió bűntettének a nemzetközi szokásjogban meghatározott definícióját” kellene alkalmaznia. A testület székhelye Strasbourgban lenne, továbbá rendelkeznie kell nemzetközi elfogatóparancs kiadására vonatkozó hatáskörrel, és működését nem korlátozhatja az állami vezetők mentelmi joga.

A közgyűlés által elfogadott állásfoglalás elítéli a nemi erőszak és a kínzás háborús fegyverként alkalmazását. Mindkettő háborús bűncselekménynek minősül a nemzetközi jogban – hangsúlyozza a testület. Az állásfoglalás hozzáteszi, hogy a tagországoknak és a megfigyelő államoknak támogatniuk kell a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét, és együtt kell működniük vele, valamint a bűncselekmények kivizsgálása érdekében ki kell használniuk a bíróság egyetemes joghatóságát.

Csütörtöki közleménye szerint a különleges nemzetközi büntetőbíróság létrehozását az RMDSZ is támogatja, mert egyre több, túlélőktől származó nem hivatalos jelentés tanúskodik arról, hogy Oroszország az ukrajnai polgári lakosság ellen követ el agressziót: nemi erőszakot, szexuális zaklatást, kínzást, tömeges kivégzéseket és népirtást használ háborús fegyverként az ukrajnai polgári lakosság ellen.

„Az orosz hadsereg háborús bűntetteket követ el az ukrán lakosság ellen. A huszadik század során számos, az ártatlan lakosságot sújtó kegyetlenséget láttunk, de ne felejtsük el, hogy a második világháború után életre hívott Nemzetközi Katonai Törvényszék Nürnbergben a náci Németország vezetőinek felelősségét vizsgálta a háború szörnyűségeiben. Az emberiesség elleni bűncselekmények nem maradhatnak következmények nélkül” – idézte a közlemény Csoma Botondot.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy a kegyetlenkedésekről szóló 1943-as háromhatalmi nyilatkozatot Oroszország is aláírta. „Erre a most hidegvérrel mészárló Oroszországnak is emlékeznie kell, és nemcsak azért, mert ők is aláírták. De emlékeznie kell továbbá arra is, hogy 1945-ben a londoni egyezményt is aláírták, az európai tengelyhatalmak háborús bűnöseinek üldözéséről és megbüntetéséről, amely kimondta, hogy a háborús bűnösök felelősségre vonására Nemzetközi Katonai Törvényszéket kell létrehozni” – közölte a politikus.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!