Kelemen Hunor költi a legtöbbet a Facebookon, de Borboly Csaba vagy Soós Zoltán gyűjt több lájkot?

2022. április 2. – 09:29

Kelemen Hunor költi a legtöbbet a Facebookon, de Borboly Csaba vagy Soós Zoltán gyűjt több lájkot?

Másolás

Vágólapra másolva

Számba vettük az erdélyi politikusok Facebookos jelenlétét.

Az elmúlt évtizedben az erdélyi magyar politikusok kommunikációja a közlemények és a sajtótájékoztatók szintjéről áttevődött a közösségi médiába, elsősorban a Facebookra. Az újságírókat (és az esetleges kérdéseiket) kiiktatva ott fogalmazzák meg üzeneteiket, illetve próbálnak figyelmet és népszerűséget szerezni, illetve irányítani a közbeszédet. Megnéztük, hogyan alakul az erdélyi magyar politikusok közösségi médiás (elsősorban Facebookos) jelenléte. Befolyásos vagy befolyásosnak gondolt RMDSZ-es és EMSZ-es politikusok Facebookos tevékenységét, lájkgyűjtési technikáit elemezzük, illetve hasonlítjuk össze.

Összesen húsz politikus tevékenységét vizsgáltuk meg,

vannak köztük pártelnökök, parlamenti frakcióvezetők, polgármesterek és alpolgármesterek, valamint megyei tanácselnökök. Alapvetően nem a Facebookos tevékenységük alapján választottuk ki őket, hanem a betöltött funkcióik alapján. Bár ez a kettő nyilván összefügg valamennyire, egy államtitkári vagy miniszteri pozíciót betöltő politikusnak van Facebook-oldala, még akkor is, ha nem tudja igazán használni. Ezzel együtt úgy érezzük, hogy nem maradt ki egyetlen igazán meghatározó szereplő sem.

A romániai magyar politikusok közül elsőként Kelemen Hunor indított hivatalos Facebook-oldalt még 2010 decemberében. Kelemen akkor már réges-rég képviselő volt, sőt, közel egy éve kulturális miniszter is, de az oldala elindításában valószínűleg az játszott leginkább szerepet, hogy akkora már elérhető közelségbe került az RMDSZ elnöki tisztsége, amelyet 2011 februárjában el is nyert. Kelemen után nem sokkal Borboly Csaba, majd Cseke Attila is saját oldalt indított. 2012 őszére vált nagyjából világossá a romániai magyar politikusok körében, hogy kifizetődő lehet a közösségi médiában való részvétel, ekkor indított hivatalos oldalt Antal Árpád, Tamás Sándor és Hegedüs Csilla is. A négy évvel későbbi helyhatósági és parlamenti választásokon már „kötelezővé” vált a közösségi médiás jelenlét, az erdélyi magyar politikusok jelentős része ekkor hozta létre a hivatalos oldalát.

A tevékenységük összegzéséhez az elmúlt három hónap (november közepétől-február közepéig) Facebookos tevékenységeiket nézzük meg részletesen, egy viszonylag nyugalmas időszakét, amit nem torzítanak – hivatalosan – kampányok vagy nagy felháborodást keltő, hangzatos politikai nyilatkozatok (lásd: Jó napot kívánok, PSD!). A kormányválság vége ugyan még beleesik az időszakba, de tavaly lényegében nem volt olyan időszak, amikor ne lett volna kormányválság, tehát azt is mondhatnánk, hogy nincs abban sem semmi rendkívüli.

Összes interakcióÖsszes reakcióHozzászólások számaMegosztások száma
Soós Zoltán116 800102 10110 8083 891
Borboly Csaba107 61679 22713 89914 490
Antal Árpád93 39180 2406 4156 736
Kereskényi Gábor71 81262 3776 5772 858
Novák Eduárd56 22550 6134 1541 458
Tamás Sándor47 15940 8153 5232 821
Kelemen Hunor46 54239 1515 1002 291
Korodi Attila31 71828 4721 8031 443
Tánczos Barna27 28323 0302 9361 317
Hegedüs Csilla24 91922 8231 234862
Pataki Csaba11 99910 0181 591390
Péter Ferenc10 7559 648724383
Cseke Attila7 1755 945571659
Csomortányi István5 9814 4443171 220
Bokor Tibor3 4152 904239272
Csoma Botond3 2792 855271153
Oláh Emese3 0262 633197197
Gálfi Árpád2 5311 984441106
Mezei János9328502755
Turos Lóránd6085642618

Elmondható, hogy a politikusok két különböző ligában játszanak.

Úgy tűnik, hogy az országos politikában érdekelteknek a Facebookos jelenléte inkább egyfajta kötelezettség, valószínűleg nem sokan gondolják, hogy az RMDSZ a Facebookon fogja megnyerni a választásokat, ezért a Facebook-jelenlétük sem annyira hangsúlyos és karakteres, a kötelezőnél nem tesznek többet bele. Így történhet meg, hogy van olyan befolyásosnak gondolt RMDSZ-es képviselő, akinek nincs Facebook-oldala.

„Áldott ünnepeket Marosvásárhely!” – írta Soós Zoltán karácsonyi köszöntőjében. – Fotó: Soós Zoltán Facebook oldala
„Áldott ünnepeket Marosvásárhely!” – írta Soós Zoltán karácsonyi köszöntőjében. – Fotó: Soós Zoltán Facebook oldala

Ezzel szemben a helyi politikában érdekelt vezetőknek valóban hozhat népszerűséget a Facebook, egy esetleges választási győzelem is múlhat rajta, ennek megfelelően több energiát, figyelmet, pénzt, paripát és fegyvert fordíthatnak rá. Azért csak fordíthatnak, mert ezt sem gondolja mindenki komolyan, ez látszik az előző táblázaton is. A helyi politikában erős nevek nem csak az embereket közvetlenül érintő önkormányzati döntéseket oszthatják meg a közösségi oldalukon, a friss hó bejelentése is sok lájkot hozhat nekik. Ez látszik az alábbi táblázatban is:

A politikusA poszt típusaA poszt témájaAz interakciók száma
Borboly CsabaÉlő bejelentkezésA medvék által megsebesített emberek kártérítési problémái7 114
Borboly CsabaVideóA gyergyószentmiklósi Szent Miklós-búcsú5 676
Soós ZoltánFotóA karácsonyi köszöntő5 514
Soós ZoltánFotóKözös karácsonyi fotó a családjával5 142
Kereskényi GáborFotóKözös fotó Orbán Viktorral4 841
Soós ZoltánVideóA Nyárádtő-Marosvásárhely autópálya szakasz átadásának bejelentése4 694
Soós ZoltánFotóAz első havas fotó a város karácsonyfájáról3 773
Antal ÁrpádVideóA székely himnusz magyar értéktárba kerülésének bejelentése3 621
Soós ZoltánFotóAz új évi köszöntő3 524
Soós ZoltánFotóÚj autóbuszok kerültek forgalomba3 260

Az első tízben csak helyi politikusok vannak, sőt az első ötvenben is csak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Novák Eduárd sportminiszter szerepel még. Utóbbi a miniszteri felkérése után ugyan már kiváltotta az RMDSZ-tagsági kártyáját, de a népszerűségét nem a bársonyszékben alapozta meg, hanem a velodromban, mint paralimpiai bajnok, majd mint a kerékpáros szövetség elnöke.

A vizsgált negyedéves időszakban összesen 1937 alkalommal posztoltak a politikusainak, a legtermékenyebb Tamás Sándor volt, aki 270 alkalommal osztotta meg a gondolatait valamilyen formában a világgal. Borboly Csabának 227 bejegyzése volt, míg a harmadik a listán Hegedüs Csilla államtitkár, az RMDSZ szóvivője, aki 211 alkalommal posztolt. A legkevesebb bejegyzést Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere írta, mindössze tízet, ami gyakorlatilag heti egynél is kevesebb. Nem olyan meglepő, hogy visszafogta magát Gálfi az október közepén, Márki-Zay Péter látogatásával kapcsolatosan közzétett bejegyzése után, amit végül törölt. Ebből az esetből az is egyértelművé vált, hogy Székelyudvarhely polgármestere nem mozog otthonosan a közösségi médiában.

Bár a legnépszerűbb bejegyzések tekintetében Soós Zoltán vezet, igazából Borboly Csaba az, aki leginkább ráérzett a Facebook nyelvére: a közelébe se ér senki, ha a nagyobb elköteleződést és azonosulást jelentő hozzászólások és megosztások alapján szemléljük a Facebook-aktivitását. Még ennél is jelentősebb az a közönség, amit a posztjaival elér, összesen 1,95 millió emberhez jutott el három hónap alatt, miközben Kelemen Hunor 278 ezer eléréssel a második. Borboly sikerének kulcsa a legendás élő bejelentkezései és a videói, amit a Facebook is előnyben részesít. Csak videóból közel 6 és fél órányi tartalmat osztott meg három hónap alatt, míg a második, Tamás Sándor alig haladta meg az egy órát.

Soós az önkormányzati választások győzelmi lendületét próbálja továbbvinni,

így minden olyan változást igyekszik hangsúlyozni a Facebookon, ami megkülönbözteti Marosvásárhely előző vezetőjétől. Legyen szó akár új karácsonyfáról vagy új buszokról, mindkét téma jelentős mennyiségű lájkot hozott neki az elmúlt időszakban.

Soós önkormányzati választásokon elért győzelme profi csapatmunka eredménye, rengeteg tudást és pénzt tolt bele az RMDSZ is, hogy újra magyar vezetése legyen a legtöbb magyar által lakott romániai városnak. 2019 áprilisa óta csak Facebookos hirdetésre 52 ezer lejt költöttek, nyilván a többségét a kampányban. Ez az összeg az egyik legnagyobb, amit romániai magyar politikusok költöttek el a Facebookon. Összehasonlításként, a három másik megyeközpont polgármestere összesen nem fordított annyit erre, mint Soós: Antal Árpád posztjainak a népszerűsítésére 12,7 ezer lejt fizetek, Kereskényi Gábor bejegyzéseit 18,2 ezer lejjel tolták meg, míg Korodi Attila 10,5 ezer lejt fizetett Facebookos hirdetésre. Az elmúlt három hónapos időszakban nem voltak ilyen jellegű kiadásai, de ha a posztjaival is fenn tudja tartani az érdeklődést, akkor nyilván értelmetlen fizetni.

A politikusAz összes hirdetésre költött pénzA vizsgált 90 napos időszakban elköltött pénz
Soós Zoltán52,3 ezer lej0 lej
Borboly Csaba83,6 ezer lej1,1 ezer lej
Antal Árpád12,7 ezer lej0 lej
Kereskényi Gábor18,2 ezer lej0,1 ezer lej
Novák Eduárd0 lej0 lej
Tamás Sándor0 lej0 lej
Kelemen Hunor161,2 ezer lej4 ezer lej
Korodi Attila10,5 ezer lej0 lej
Tánczos Barna6,4 ezer lej0,1 ezer lej
Hegedüs Csilla17,8 ezer lej0,7 ezer lej
Pataki Csaba15,1 ezer lej0 lej
Péter Ferenc19,7 ezer lej0 lej
Cseke Attila2 ezer lej0,1 ezer lej
Csomortányi István6,1 ezer lej0,3 ezer lej
Bokor Tibor3,3 ezer lej0 lej
Csoma Botond18,8 ezer lej0,6 ezer lej
Oláh Emese7,9 ezer lej0,1 ezer lej
Gálfi Árpád0,2 ezer lej0 lej
Mezei János3,2 ezer lej0 lej
Turos Lóránd5,9 ezer lej0 lej

Soós Zoltánnál eddig csak két politikus költött több pénzt, az egyik Borboly Csaba, a másik pedig Kelemen Hunor. Mindketten rendszeresen hirdetnek meg bejegyzéseket. Borboly a vizsgált három hónapos időszakban mintegy 1100 ezer lejt költött el a Facebookon, ami tekintve, hogy gyakorlatilag alig történt említésre méltó esemény ebben az időszakban, elég jelentős összegnek tűnik. Amióta a Facebook kimutatást készít arról, hogy mennyit költenek politikai hirdetésekre a különböző oldalak, a Hargita Megyei Tanács elnöke 81 ezer lejnél is többet fordított erre, tehát

Borboly Facebookos népszerűségének egyik összetevője a pénz.

Ennek ellenére nem lehet csak ennyivel leírni, mert a romániai magyar politikusok közül minden bizonnyal Borboly érzi legjobban a közösségi médiát. Ezt már akkor bizonyította, amikor saját blogot indított, majd szinte elsőként érzett rá, hogy megéri saját oldallal megjelenni a Facebookon is, ahol most azon kevesek közé tartozik az erdélyi prérin, aki nem csak egyszerűen közleményeket posztol, hanem rendeltetésszerűn használja a felületet, reagál a véleményekre, lájkol és hozzászól. Vagy éppenséggel élőben jelentkezik be. A nép egyszerű gyermekeként pozicionálja magát, nem akar többnek mutatkozni a Facebookon, mint bármely másik Hargita megyei honfitársa. Nem gondoljuk, hogy ne lenne lehetősége profi kamerával forgatott és feszesre vágott videókat készíteni, de ő inkább azt választja, hogy olyan videókat tölt fel a közösségi oldalára, mint például a szomszédasszony a fia iskolai szerepléséről.

Ha már a pénznél tartunk, akkor mindenképp beszélnünk kell Kelemen Hunorról is. Az RMDSZ elnökének a Facebook kötelezettség, és a szorosan vett politikai témákon kívül szinte egyáltalán nem nyilatkozik a közösségi médiában, egy-egy ünnepi üdvözlet és néhány megemlékezés még előfordul, de ezekkel inkább azoknak az elvárásoknak próbál megfelelni, amit a romániai magyarok egyik vezetőjével szemben megfogalmazódik. Borboly Csabával ellentétben

Kelemen Hunor a professzionális politikus képét mutatja, esetében nincsenek fésületlen Facebook-bejelentkezések vagy rosszul szerkesztett videók,

ő az RMDSZ elnöke, egy vezető, és a Facebook-oldala csak annyira izgalmas, mint Klaus Iohannis beszédei, akivel kapcsolatban a legenda úgy tartja, hogy egy rádiós szereplése során akkora hatásszünetet tartott két szó között, hogy elindult a műszaki hiba miatti adásszünetet kitöltő zene…

Ennek megfelelően sokat is költenek Kelemen oldalának a népszerűsítésére. Az említett időszakban a posztjai több, mint harmadának vásároltak pénzért népszerűséget (a 65-ből 25-nek), és valamivel több, mint 4 ezer lejt költöttek erre, ezzel pedig magasan vezet. 2019 áprilisa óta az RMDSZ összesen 157 ezer lejt költött kampányra Kelemen Hunor nevében, ami a romániai politikusok között nagyjából a középmezőnyt jelenti, de az erdélyi magyarok között messze kiemelkedik. Igaz, valószínűleg ő is kampányolt a legtöbbet közülük. 2019 áprilisa óta összesen négy kampány volt Romániában, ebből kettőn (az államfői és a parlamenti választáson) pedig maga is jelöltként indult, de pártelnökként a másik kettőben is aktívan részt vett.

A román pártok közül magasan a PSD fizeti a legtöbb pénzt a politikusai népszerűsítésére, Marcel Ciolacu eddig 789 ezer lejt költött el a Facebookon, pedig ő csak Viorica Dăncilă államfő-jelölt bukása után került a PSD élére, tehát lényegében 2019 őszétől van csak előtérben. Dăncilă államfőjelölti kampányára 413 ezer lejt költött a pártja. Dan Barna, az USR korábbi elnöke, aki államfőjelöltje is volt a pártnak, 512 ezer lejre hirdetett eddig. A PNL korábbi elnöke, Ludovic Orban 165 ezer lejt költött a posztjai népszerűsítésére, pedig az ő államfőjelöltjük Klaus Iohannis volt, akinek viszont hivatalosan senki nem hirdette az oldalát. Victor Ponta 148 ezer lejt, Dacian Cioloș 81 ezer lejt, George Simion pedig 17 ezer lejt költött kampányra, igaz, egyikük sem volt államfőjelölt.

Ha valaki nem akar fizetni a Facebooknak, hogy folyamatosan szem előtt tartsa a posztjait, akkor az érdeklődés fenntartása érdekében mindenkinek magának kell folyamatosan releváns tartalmat megosztania. Ebben a témában kétségtelen, hogy Tamás Sándor viszi a prímet. A Kovászna Megye Tanácsának elnöke eddig nem költött pénzt a Facebookon, ez ezért kifejezetten nagy szó, mert közben a helyhatósági választáson is indult. Rajta kívül egyetlen politikus van, aki még egyáltalán nem költött, Novák Eduárd, de róla egy kicsit később lesz szó.

Tamás Sándor átlagban háromszor posztol naponta. Ha Borboly Csaba a nép egyszerű gyermekének a szerepében jelenik meg a Facebookon, akkor Tamás Sándor a magyaros-bajszos politikus, akinek az oldalán rendszeresen tűnnek fel bajszos tárgyak is.

Ez a magyaros, nemzeti életérzés hozzátartozik Tamás Sándor közösségi médiás jelenlétéhez.

Borboly Csabához hasonlóan Tamás Sándor is otthonosan mozog a közösségi médiában, ilyen mennyiségben valószínűleg nem is lehetne másképp tartalmat megosztani. Azon ritka erdélyi politikusok egyike, aki nem az ünnepekkel, hanem egy politikai témával gyűjtötte a legtöbb interakciót a vizsgált időszakban. Arra a megosztására érkezett a legtöbb reakció, amikor arról posztolt egy hírt, hogy több RMDSZ-es székelyföldi vezető is jelezte, nem fogadják Márki-Zay Pétert.

Tamás Sándor és Borboly Csaba mellett Hegedüs Csilla posztolt rengeteget, a három hónapnyi idő alatt született 211 bejegyzés azt jelenti, hogy napi átlagban neki is kijön a minimum két poszt. RMDSZ-es szóvivőként számos különböző témában posztolt, például akár népszámlásról vagy beiskolázásról is. Rendszeresen osztott meg műemlékvédelemmel, épített és szellemi örökséggel kapcsolatos tartalmakat, amivel már a politikai pályája előtt is foglalkozott, és az Erdélyi Értéktár kitalálójaként manapság is aktívan foglalkozik ezekkel a témakörökkel. Ezenkívül az államtitkári munkájával kapcsolatban is posztol, nagyjából mindenről külön bejegyzésben számol be. Az oldala pont olyan, mint egy eminens diáké, amit meg kell osztani, ő mindent megoszt. Persze attól még egy adventi poszt hozta számára a legtöbb interakciót, és a második helyet megszerző tavalyi beszámolója pedig némi anyagi rásegítéssel lett dobogós.

Tamás Sándor mellett Novák Eduárd sportminiszter sem költött pénzt figyelem és népszerűség vásárlására. Ráadásul a sportminiszter nem is posztol nagyon sokat, és általában ragaszkodik a sportos témákhoz, a gyerekei is csak olyankor tűnnek fel a Facebookján, ha épp sportról vagy edzésről van szó, lévén mindhárman kerékpárosok. Esetében az a figyelemre méltó, hogy úgy tud megemlékezni akár a magyarországi sportsikerekről is, hogy az nem lesz tolakodó. Úgy oszt meg személyes tartalmat, hogy igazából nem érezzük lájkvadászatnak.

Sikerében az is közrejátszik, hogy valószínűleg ő az egyik olyan országosan ismert romániai magyar politikus, akinak a lájkjainak a jelentős része nem a romániai magyaroktól származik, hanem népszerű a román közönség körében is. A másik olyan erdélyi magyar politikus, aki már egyértelműen túllépett az etnikai lájkokon, a második mandátumát töltő Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. Mindkettőjüknél a posztok többségében a román az elsődleges nyelv a Facebookon.

Kereskényi Gábor legtöbb interakciót hozó fotója (fotó: Kereskényi Gábor Facebook oldala)
Kereskényi Gábor legtöbb interakciót hozó fotója (fotó: Kereskényi Gábor Facebook oldala)

Ehhez képest egy olyan Orbán Viktorral közös fotó hozta Kereskényi számára a legtöbb interakciót, aminek nincs román fordítása. Ez azért is érdekes, mert az elég egyértelmű, hogy a politikáról óvatosan leválasztott témák tudnak igazán sikeresek lenni, vagy ha nyilvánvalóan fizetnek azért, hogy sok emberhez eljusson az üzenet.

A politikusA legnépszerűbb bejegyzéseAz összes interakció
Soós ZoltánA karácsonyi köszöntő5 514
Borboly CsabaA medvék által megsebesített emberek kártérítési problémái7 114
Antal ÁrpádA székely himnusz magyar értéktárba kerülésének bejelentése6 321
Kereskényi GáborKözös fotó Orbán Viktorral4 841
Novák EduárdElismerték, hogy miniszterként elsőként lett paralimpiai bajnok2 487
Tamás SándorRMDSZ-es vezetők nem fogadják Márki-Zay Pétert1 892
Kelemen HunorA Fidesz kongresszusán való részvételről3 252
Korodi AttilaKorcsolyapálya nyílik Csíkszeredában1 090
Tánczos BarnaFolytatja a környezetvédelmi miniszteri munkáját1 154
Hegedüs CsillaAz adventi köszöntő735
Pataki CsabaAz új évi köszöntő1 273
Péter FerencÚjraválasztották az RMDSZ Maros megyei elnökének1 654
Cseke AttilaA miniszteri eskütétele558
Csomortányi IstvánKlaus Johannisnak küldött üzenete2 185
Bokor TiborAz oktatási intézmények szerződéseinek az aláírása303
Csoma BotondFelszólalás az alkotmány módosítása mellett304
Oláh EmeseMegemlékezés a vallásszabadság napjára392
Gálfi ÁrpádKöszönetmondás a magyar kormánynak a TÁG felújítása okán506
Mezei JánosA Fidesz kongresszusán való részvételről154
Turos LórándAz új kormány megszavazása84

Az átlagos politikusnak, aki nem hajlandó sok pénzt költeni a Facebookon, vagy folyamatosan posztolni, egy lehetősége van: idővel felépíteni a közösségét. Közülük mindenképp Antal Árpád áll a legjobban, veterán Facebookos, az elsők között regisztrált a közösségi oldalra, de soha nem viselkedett ott olyan természetesen, mint Borboly. A többi háromszéki politikushoz hasonlóan ő is lelkesen megemlékezik a helyi sportsikerekről, így a Sepsi OSK győzelmeinek és a Sepsi-SIC sikereinek is szán egy-egy posztot, ahogyan az ünnepek alatt is rendszeresen posztolt. A politikusi minőségéből a közösségi médiában sem lép ki, például nem használja lájkgyűjtésre a családját, és a sportsikerek megünneplésénél is megmarad egy olyan szintnél, amit talán még el is várnak egy elöljárótól.

Novák Eduárd, mint az első sportminiszter, aki érmet nyert egy paralimpián (fotó: Novák Eduárd Facebook oldala)
Novák Eduárd, mint az első sportminiszter, aki érmet nyert egy paralimpián (fotó: Novák Eduárd Facebook oldala)

Korodi Attila több szempontból is az ellentette, ami miatt hátrányban van vele szemben. Viszonylag későn lett saját oldala, első mandátumát tölti polgármesterként, ráadásul Csíkszereda az összes vizsgált város közül a legkisebb lakosságú, így érthető, hogy sokkal kevesebb a lájkja, mint a kollégájának. Ennek áthidalására Korodi egy emberi politikus képét mutatja, aki szabadidejében sportol, aki szerető családapaként közösen szurkol a gyerekével, vagy éppenséggel pont neki szurkol. Ennek megfelelően talán az ő oldalán jelenik meg legtöbbször a családja, és a személyesebb tartalmak is viszonylag gyakoriak.

A politikusA követői számaA követőkhöz viszonyított interakciók számaA bejegyzéseinek átlagos interakciószáma
Soós Zoltán281563,62904
Borboly Csaba721141,09349
Antal Árpád342232,34535
Kereskényi Gábor173313,59700
Novák Eduárd234682,15544
Tamás Sándor266911,52151
Kelemen Hunor379761,03602
Korodi Attila104872,71165
Tánczos Barna147251,56253
Hegedüs Csilla150141,52108
Pataki Csaba88181,13286
Péter Ferenc117480,82201
Cseke Attila70030,8474
Csomortányi István75010,59139
Bokor Tibor53860,5340
Csoma Botond53840,5358
Oláh Emese58310,4531
Gálfi Árpád96890,20198
Mezei János64840,1350
Turos Lóránd32280,1721

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!