A káosz ellen: a kolozsvári civilek megpróbálják összehangolni a menekültek támogatását
2022. március 24. – 12:14
Hétfőn, a kolozsvári BT Arénában egy nagyszabású tanácskozást szervezett a Romániai Béke Intézet (PATRIR) azoknak a civil szervezeteknek, akik érdekeltek a segélynyújtásban az ukrán állampolgárok számára.
A tanácskozás előzménye, hogy rengeteg ember, szervezet és cég jelezte, szeretne segítséget nyújtani a humanitárius válság kapcsán az ukrán állampolgároknak, azonban a összehangoltság és szervezettség hiánya miatt a segítség sokszor nem ért célba.
Kai Frithjof Brand-Jacobsen, a békeszervezet vezetője az összegyűlt civil szféra képviselőinek röviden felvázolta a találkozó céljait, az ukrajnai helyzet okozta humanitárius válság újabb fejleményeit, és ismertette a módot, hogy hogyan lehet egyszerű önkéntesként vagy valamely civil szervezet képviselőjeként csatlakozni az összehangolt támogatócsoporthoz.
Az eseményt megelőzte egy vasárnapi találkozó, amelyen a kolozsvári városháza és a Kolozs Megyei Prefektusi Hivatal, illetve több tucatnyi civil szervezet létrehozták a közös, Ukrajnát támogató csoportot, és a koordinációs munka elkezdéséről is döntöttek.
A hétfői találkozón hat munkacsoportot hoztak létre, az első a humanitárius válság enyhítésére érkező támogatások nemzetközi és helyi szintű összehangolásán dolgozik, a második a menekültek fogadására, ellátására összpontosít, a harmadik munkacsoport a menekültek lélektani, jogi támogatását és ügyintézést koordinálja, egy további csoport a kolozsvári hatóságok, civil szervezetek és egyesületek, cégek, a lakosság támogatását és munkáját hangolja össze. Az ötödik munkacsoport a helyi szolidaritási akciók, események, rendezvények koordinálására jött létre. Egy további munkacsoport kimondottan a pénzbeli és egyéb adományok gyűjtését hangolja össze.
A Transtelex kérdésére Alexandra Pintilie, a Romániai Béke Intézet egyik munkatársa felvázolta, hogyan lehet „jól” segíteni: mint mondta, rengeteg ruhaadomány érkezett, azonban figyelembe kell venni, hogy nagyon sok ukrán menekült szó szerint mindenét hátrahagyta, a háborús helyzet pedig traumatizálhatta őket, így meglehet, hogy elsősorban érzelmi, lélektani támogatásra, segítségre van szükségük.
Pintilie szerint arra is tekintettel kell lenni, hogy a menekültek egy olyan környezetbe érkeznek, ahol nem beszélik a nyelvet, nem ismerik a helyi kulturális sajátosságokat, így egy befogadó, integratív támogatói légkört kell megteremteni számunkra.
Beszámolt arról is, hogy hamarosan lesz egy közös kommunikációs platformja is a kolozsvári kezdeményezéseknek, ahol a széles nyilvánosságot fogják tájékoztatni a helyzetről és a támogatási lehetőségekről.
„A lényeg az, hogy minden erőforrás és szükséglet egy helyre érkezzen be. Összehangolásra van szükség, ezt próbáljuk most kivitelezni” – sommázott Pintilie.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!