Elfogadta az EU az Oroszország elleni nyolcadik szankciós csomagot, Magyarország is megszavazta

2022. október 5. – 13:29

frissítve

Elfogadta az EU az Oroszország elleni nyolcadik szankciós csomagot, Magyarország is megszavazta
Ursula Von der Leyen beszél az EP ülésén 2022. október 5-én – Fotó: Alexis Haulot / Európai Parlament

Másolás

Vágólapra másolva

Megszavazták az Európai Unió tagállamai a következő, szám szerint nyolcadik szankciós csomagot Oroszország ellen. A csomagban az eddigieken kívül újabb orosz termékekre rendeltek el behozatali tilalmat, bővítették a beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtott személyek körét, és ársapkát határoztak meg azokra az Oroszországból induló olajszállítmányokra, amelyeket uniós vagy G7-országhoz tartozó szállítmányozó vállalat juttat el egy harmadik országba.

„Gyorsan és határozottan cselekedtünk” – posztolta a döntés után a Twitteren Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A nyolcadik szankciós csomag jóváhagyása az Európai Unió határozott válasza arra, hogy Oroszország bejelentette Ukrajna négy régiójának, a donyecki és a luhanszki „népköztársaság”, valamint Herszon és Zaporizzsja megye jogellenes annektálását. Von der Leyen posztjában azt is írja, hogy az Európai Unió soha nem fogja elfogadni sem az annexiót, sem Putyin „látszat-népszavazásait”.

Az Európai Bizottság szeptember végén tett javaslatot az Oroszországgal szembeni nyolcadik szankciócsomagra, amivel az EU megtiltja a repülőgépgyártáshoz használható termékek, bizonyos elektronikus eszközök, valamint egyes vegyi anyagok kivitelét Oroszországba, számos orosz termék importját, szolgáltatások nyújtását orosz vállalatok és hatóságok számára, valamint megtiltja az uniós állampolgárok számára, hogy orosz állami vállalatok vezető testületében szerepet vállaljanak. A csomag meghatározza az orosz kőolaj árának felső határát is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon jelentette be a döntést, amit Magyarország is megszavazott. A kormányülésre induló külügyminiszter a posztjában azt írta, elérték, hogy az olajársapka-mechanizmus alól kivételt kapjon a csővezetékes szállítási mód és mentességet kapjanak a nukleáris energiához kapcsolódó tevékenységek is. „Így Magyarország kőolajellátásának biztonságát már nem veszélyeztetik az intézkedések” – írta.

Az elmúlt hetekben magyar kormánytagok és kormányzati tisztviselők sorra jelentették ki, hogy szerintük az EU-s szankciók – amelyeket a magyar kormány eddig mind megszavazott – nem működnek, és Európa ezzel nem Oroszországot, hanem saját magát gyengíti. Erről beszélt Szijjártó mellett Varga Mihály pénzügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Dömötör Csaba parlamenti államtitkár is.

Pedig ahogy arról korábban írtunk, az EU keményen odacsapott, és nem igaz, hogy Putyin járt jól a szankciókkal.

Oroszország ellen eddig hét szankciós csomagot fogadott el az Európai Unió az elmúlt fél évben, ezek legfontosabb elemei:

  • egy sor fontos, befolyásos politikust és gazdasági szereplőt szankcionáltak külföldi vagyonbefagyasztással és vagyonelkobzással, országokból való kitiltással;
  • leválasztották Oroszországot a SWIFT nevű, nemzetközi pénzügyi elszámolórendszerről;
  • kitiltották az orosz szárazföldi és tengeri teherszállítókat az EU-ból;
  • megtiltották az orosz szénimportot és még egy sereg más áru behozatalát az uniós tagállamoknak;
  • a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO) együttműködésben megfosztották Oroszországot az egyenlő kereskedelmi partneri státusztól és az azzal járó előnyöktől;
  • Oroszország sok fontos, kritikus ágazatokban nélkülözhetetlen technológiai és iparcikket nem vásárolhat meg Nyugatról (például félvezetők, repülőgép-alkatrészek, bizonyos vegyi anyagok);
  • jövő év elejétől az olajimport tilalmát is elrendelték bizonyos tagállami kivételekkel (így például Magyarországra egyelőre nem vonatkozik ez a szankció).

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!