A bizalmatlanság és információhiány óriási akadálya a változásnak a fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szervezet szerint

„Amikor annak idején az egyetemen, harmadéven azt kérték, próbáljuk meg meghatározni, mi az, amit egyáltalán nem szeretnénk csinálni, mi az, amivel soha nem akarnánk foglalkozni, én azt mondtam: soha nem tudnék együtt dolgozni fogyatékosággal élőkkel. Azért is, mert egy fogyatékossággal élő testvére vagyok. Úgy éreztem, hogy a fogyatékossággal élők közösségéhez semmit sem tudnék hozzátenni, éppen az érintettségem miatt” – kezdte bemutatkozóját és egyben előadását Csata Éva, a HIFA Románia igazgatója.

Kezdeti nehézségek

A HIFA története még az ezredforduló előtt kezdődött. Marosvásárhelyen néhány fogyatékossággal élő fiatal több alkalommal is találkozott egy templomi közösségben, és rádöbbentek: nincsenek egyedül. Ráadásul, ha összefognak, hangot adhatnak nemcsak saját problémáiknak, hanem más fogyatékossággal élők problémájának is. Ebből az összefogásból született meg a HIFA, ami a Hilfe für alle rövidítéséből ered, jelentése: segítség mindenkinek. A romániai egyesület nevét osztrák és magyarországi testvérszervezetei – a HIFA Ausztria és a HIFA Hungária – után kapta.

Kezdetben az érdekvédelem állt a középpontban. A résztvevők sokszor az utcára vonultak a városháza elé, és hangosan mondták el, mire lenne szükségük, mire vágynak, mit szeretnének. Ám egy ideig hiába volt meg az akarat és a bátorság, anyagi forrás nélkül aligha tudtak volna továbblépni. Ebben a fordulópontot egy marosvásárhelyi városvezető hozta el, aki önként vállalta, hogy megtanítja őket pályázatokat írni. A szociális szféra több szereplője csatlakozott hozzá, és ez a támogatói kör tette lehetővé, hogy a szervezet mára egy professzionálisan működő, több lábon álló egyesületté nője ki magát.

Az elmúlt két és fél évtized során sok minden változott, a HIFA célcsoportja is bővült. Ma már nemcsak fogyatékossággal élőket támogatnak, hanem hátrányos helyzetű családokat, mélyszegénységben élőket és krónikus betegeket is. Bárkit, akinek szüksége van segítségre, mivel számukra fontos, hogy az ellátás, a segítségnyújtás ne igazolásokhoz vagy hivatalos dokumentumokhoz legyen kötve. Jelenleg több mint száz család kap havonta élelmiszer-, higiéniai és gyógyszercsomagot, emellett ingyenes jogi, pszichológiai és adminisztrációs tanácsadást is biztosítanak, valamint segítséget nyújtanak a gondozásban és akadálymentes szállításban is.

Ehhez persze pénzügyi háttér is szükséges. A HIFA ma már akkreditált, licenszelt intézmény, amely állami szubvenciók révén működik. Ez lehetővé teszi, hogy bárki, aki hozzájuk fordul, valódi támogatást kapjon, ne csak üres ígéreteket. De nem csak a támogatottak közössége fontos, a szervezet belső működése is erre az elvre épül. A döntéshozatal nem egyetlen ember kezében összpontosul: háromfős vezetői csapat irányítja a szervezetet, amely folyamatosan egyeztet a közösséggel. Ez az a működési modell, ami lehetővé tette, hogy hosszú távon is hitelesek és fenntarthatóak maradjanak.

A koronavírus jelentős próbatétel volt mindenki számára, különösen azoknak, akik eleve kiszolgáltatott helyzetben élnek. A HIFA munkatársai ekkor szembesültek igazán azzal, mekkora a segítségre szorulók köre: míg korábban 150–200 emberrel foglalkoztak, a járvány alatt ez a szám megháromszorozódott. Ehhez a gyarapodáshoz az alkalmazottak létszámán is kellett növelni: mára 25 fős csapat dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a segítségnyújtás.

Bár a szervezet rengeteget fejlődött, új kihívásokkal is szembesülnek. Csata Éva szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy sok esetben már nem is arról van szó, hogy élelmet kell biztosítani vagy képzéseket szervezni az embereknek. Sokkal mélyebb kérdésekre kellene választ találni: hogyan lehetne az embereket megtanítani élni? „Régebben azt mondtuk, ne csak halat adjunk, tanítsuk meg az embereket horgászni. Ma már ott tartunk, hogy azt kellene megtanítani: mit jelent az, hogy horgászni lehet” – mondta. Sokan nem is tudják, hogy joguk van segítséget kérni, vagy ha tudják, már nem bíznak abban, hogy érdemes élni vele. Ez a bizalmatlanság és információhiány óriási akadálya a valódi változásnak, tette hozzá.

A HIFA Románia célja nemcsak a közvetlen segítségnyújtás, hanem a hosszú távú társadalmi szemléletformálás is. Programjaik – mint a nappali foglalkoztató, az Irodalmi Összhang fesztivál, a Rejtett Gyöngyszemek kiállítás vagy az online alkotótábor – egyszerre teremtenek lehetőséget közösségépítésre és nyújt segítséget a fogyatékkal élők társadalmi integrációjában.

A kapcsolatépítés fontos

Csata Éva szerint sok fiatal küzd azzal, hogy megtalálja a helyét a civil szférában. Tíz évvel ezelőtt még sok egyetemista jelentkezett náluk önkéntesnek, és több felsőoktatási intézménnyel is aktív együttműködésben álltak. Mára ez a szám jelentősen csökkent, és gyakran azok sem maradnak hosszú távon, akik jelentkeznek. Azt is megemlítette, hogy gyakran tapasztalja: sokan csak az egyetemi követelmények teljesítése miatt vállalják az önkéntességet, a valódi érdeklődés és elköteleződés ritkán jelenik meg. Mégis, azokkal, akik valóban odateszik magukat, hosszú távon is együtt tudnak dolgozni: volt olyan önkéntes, akit később munkatársként alkalmaztak.

A civil munka nem egy hagyományos, munkaidőhöz kötött tevékenység, nincs pontos 8-tól 4-ig tartó beosztás – fogalmazott Csata Éva. Ez a szakma elsősorban a folyamatos jelenlétről szól – arról, hogy valaki elérhető maradjon akkor is, amikor mások már lekapcsolták a lámpát. A lényeg nem csupán a feladatok elvégzése, hanem az odafigyelés, a bizalomépítés és a valódi emberi kapcsolatok kialakítása. A civil szféra sajátossága, hogy az egyéni sorsokkal való foglalkozás nem zárható le egy munkanap végén – a segítségnyújtás gyakran átnyúlik a hétköznapokon és a formális kereteken.

Bár az út gyakran nehéz és küzdelmes, Csata Éva úgy látja, hogy minden nehézség ellenére a civil munkának megvan a maga értéke és ereje. Az ő tapasztalata szerint, ha igazán hiszünk abban, amit képviselünk, és elkötelezetten dolgozunk, akkor sosem maradunk egyedül. Mindig lesz valaki, akivel megoszthatjuk az örömeinket és a nehézségeinket, és akivel együtt tudunk lépéseket tenni egy jobb közösség felé. Ez a közös munka, a megértés és a bizalom építése az, ami miatt érdemes mindennap újra és újra nekivágni.