A középkor vizuális világa újratervezve: elstartolt a Transylvanian Design Week

A Mikó-vár termeiben nem vitrinek mögötti csend fogad, hanem egy kreatív kísérleti tér, ahol a hagyomány és a jövő egymásnak üzen, az alkotások pedig nem csupán tárgyak, hanem társadalmi állásfoglalások. A Transylvanian Design Week kiállítása az „Új középkor” témája mentén hozza egy térbe a helyi dizájnerek és formatervezők munkáit – hol kritikus, hol személyes, de mindig aktuális reflexiókként.

A tárlatban találkozhatunk menekülés élményt feldolgozó divatkollekcióval, közösségi terek újragondolásával, vagy éppen olyan, ironikus és elgondolkodtató alkotásokkal, mint egy szív formájú erényöv vagy egy dió a falban. A múlt és jelen kapcsolódása itt nem csak esztétikai játék, hanem üzenet: a hagyomány akkor él, ha válaszokat ad mai kérdéseinkre. És ezekből a kérdésekből van bőven – a kiállítás pedig nem próbálja meg elhallgatni őket. Március 20-22 között az érdeklődők tematikus előadásokon, beszélgetéseken, dizájn-vásáron és filmvetítésen is részt vehetnek, az érdeklődők itt találják a teljes programot. A főlátványosság azonban a kiállítás, amelyen a pályázat nyertes alkotóinak műveit lehet megtekinteni április 20-ig.

A Transylvanian Design Week kiállítás 2023-ban debütált Erdély első olyan kiállításaként, amelyen helyi dizájnerek, formatervezők, iparművészek és grafikusok mutatják meg munkáikat egy közös térben. Ahogy arról már beszámoltunk, az „új középkor” témájú kiállításra az alkotók bármilyen dizájnterületről (divattervezés, terméktervezés, tervezőgrafika, motion design) származó vagy interdiszciplináris kreatív alkotással is jelentkezhettek, ezek lehettek újak, vagy már meglévőek is. A kuratórium pedig februárban közölte a kiállítók végleges névsorát, amelyről itt írtunk.

Most pedig az esemény megnyitóját néztük meg és körbejártuk a Mikó-vár emeleti termeit, hogy megnézzük a nyertes pályázók alkotásait, betekintést nyerjünk az erdélyi művészeti közeg rejtelmeibe és rácsodálkozzunk a designerek egyedi látásmódjára. Nem polcokra rakott tárgyakat néztünk, inkább egy kreatív laboratóriumba léptünk be, ahol a múlt és a jövő egymásnak feszült, a formák pedig egy olyan világot tártak elénk, amiben az innováció a túlélés záloga.

A megnyitón nem csak formális köszöntők hangzottak el, hanem egyértelmű üzenetek: ez a kiállítás nem csupán látvány, hanem állásfoglalás. Dr. Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Korodi Attila polgármester és Dr. Horváth Judit, a budapesti Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese arról beszéltek, miért fontos ma újragondolni a dizájnt – helyben, időben, közösségben.

A kurátori csapat (Oláh Gyárfás, Esztány István, Hátszegi Zsolt, Szigeti G. Csongor, Zsigmond Adél) olyan munkákat válogatott be, amelyek nem félnek szembenézni a jelennel. A digitalizáció és kézművesség határterületei, a hagyomány újraértelmezése, társadalmi és ökológiai kérdések – mind felbukkannak a tárlaton. A Mikó-vár nem pusztán helyszín, hanem értelmezési keret, ami kontextust ad annak, amit látunk. Ahogy Karda-Markaly fogalmazott: ez nem csak a jelenről szól, hanem arról is, mit hagyunk magunk után. Milyen értékeket, milyen nyomokat.

Dr. Horváth Judit arra hívta fel a figyelmet, hogy ma különösen fontos újrahangolni az identitásunkat – nem absztrakt módon, hanem lokális történeteken, saját élményeken keresztül. Nem importált válaszokra van szükség, hanem olyanokra, amelyek pontosan rólunk szólnak. Szerinte a kiállításban benne van ez a tudás – nem úgy néz ki, mint a középkor, de benne van, amit tanultunk belőle. És a művek nem csak mesélnek, hanem kérdeznek is – kritikusan, de nyitottan.

A megnyitó után átsétáltunk az épület másik felébe, ahol Oláh Gyárfás dizájner és Dr. Keszeg Anna kultúrakutató közösen mutatták be a kiállítást, amelyben a múzeum archívumában meglévő tárgyak találkoznak a kimondottan a felhívásra készült alkotásokkal. Mivel azonban rendkívül sokan kíváncsiak voltak az idei dizájn-felhozatalra, a tárlatvezetőknek nem volt könnyű a tömegben navigálást és az alkotások méltatását egyszerre kivitelezni úgy, hogy ne a közönség egy-egy tagjára mutassanak méltatás közben. Végül azonban sikerült senkire sem kortárs művészeti alkotásként hivatkozni, ugyanis a jelenlevők igyekeztek az éppen méltatott alkotásoktól elhátrálni a méltatás ideje alatt, hogy azokat más is láthassa, több-kevesebb sikerrel.

A kiállítás darabjai nem elszigetelten, hanem kontextusban léteznek – párbeszédben egymással és a múzeum korábban kiállított tárgyaival. A különböző terekben elhelyezett alkotások nem adják magukat első pillantásra, de közös bennük, hogy a múlt és jelen határán mozognak, és mind személyes, mind társadalmi kérdéseket érintenek: mit kezdünk a hagyománnyal? Hogy viszonyulunk a modernitáshoz? Milyen válaszokat adhat a dizájn a jelen kihívásaira?

Erre keres választ Szarvas Valentin is, akinek Bújj-Bújj Zöld Ág kollekcióját a menekülés élménye ihlette. A háború és az elűzött emberek történetei nyomán fogalmazza meg: ha a világban nincs biztonság, talán a ruháinkban még lehet. A darabok áttetsző anyaga egyszerre ad védelmet és tesz kiszolgáltatottá – elrejt és felfed. Ahogy Keszeg Anna kultúrakutató fogalmazott: ebben a világban, ahol úgy érezzük, állandóan menekülni kell, Szarvas azt javasolja, meneküljünk magunkba, a ruháinkba, abba az egyetlen térbe, amit még irányíthatunk.

A tárlatvezetők minden munkára kitértek, de közben a hangulat nem csúszott át formaságba – több helyen spontán beszélgetések indultak a jelen lévő alkotókkal. A kiállítás egyértelműen nem homogén – van benne játék, irónia, kritika, és minden elem máshogy közelít meg társadalmi kérdéseket. Ilyen például Szökrön Eszter Közösségi tér című műve, amely egy Facebook-logó formájára tervezett katedrális alaprajza – közösségi hit, új vallási terek. Vagy Simon George Dió a falban című alkotása, ami a román „ca nuca în perete” (mint dió a falban – azaz teljesen oda nem illő) kifejezést veszi szó szerint – és formába önti az abszurditást.

A kiállítás április 20-ig látogatható a Csíki Székely Múzeumban, a teljes alkotói névsort és műcímeket pedig itt lehet megnézni. De őszintén? Ez nem az a tárlat, amit leírás alapján érdemes megítélni. Ezt látni kell – szembenézni Putyin portréjával, képzeletben felszállni a Susli szánkóra, értelmezni egy szív alakú erényövet, és nem felpróbálni az Off Limits fehérneműt. A Transylvanian Design Weeken kiállított tárgyakat nézve valójában saját válaszainkat keressük. A dizájn itt nem díszít, hanem reagál – arra a világra, amiben élünk, és arra, amit mi csinálunk belőle.