A Méra Világzenei Csűrfesztivál idén is pont olyan volt, mint eddig, és ez jó

Amikor bejövök, bármilyen problémáim is voltak korábban, csak mosolygok

– mondta az egyik résztvevő srác, amikor arról kérdeztem, hogy mit jelent neki a Méra Világzenei Csűrfesztivál. Az idén kilencedik alkalommal megszervezett fesztiválnak ennél jobb ajánlót kívánni se nagyon tudtam volna, mert igazából ez az az érzés, amit minden fesztivál szeretne kínálni.

A Sziget sem véletlen hirdet szabadságot, azt az érzést adja el, hogy ott aztán tényleg olyat tehetsz, amit a hétköznapokban nem. A kolozsvári Untold már kezdetek óta a „varázslatot” tolja az arcodba, ha belépsz oda, akkor ámulatból ámulatba esel, de még a sokkal kevésbé karakteres marosvásárhelyi Vibe is olyan világot hirdet, ahol csupa jóra számíthatsz. Egy jó fesztivál azt hiteti el a résztvevőivel, hogy két, három vagy négy napra tényleg elfelejtheti minden gondját, kiléphet a hétköznapokból.

A Méra is ezt teszi, csak ehhez nem lézershowt, tűzijátékot vagy sztárfellépőket ígér, hanem magát a települést, a híres kalotaszegi falut, a világzenét, illetve ami talán még fontosabb, nyugalmat és madárcsicsergést. És ezt nem én találom ki, mert konkrétan benne van a programban, hogy déltől hajnal ötig, amíg a fesztiválnak otthon adó Szarka-telek hivatalosan nyitva tart, madárcsicsergést lehet hallgatni a chill zoneban.

A fesztivál kínálta nyugalom akkor volt igazán szembe tűnő, amikor a Kolozsvár belvárosát felforgató Untolddal egyszerre szervezték meg, mert akkor egy mérai sátorozás valóban megváltás lehetett a dübörgésben.

A kilencedik kiadásra már jól bejáratott közönsége van a fesztiválnak, akik nem azért választják Mérát, mert kitűnő alternatívát jelent, bár tegnap beszéltem olyannal, aki nyilván jobban örült volna, ha idén is egyszerre tartják a két eseményt, de azért rendszeres visszajáróként ki nem hagyná a fesztivált. A szervezők korábban egyébként azt mondták, teljesen véletlen, hogy nem esik egyszerre, ők idén is a korábban megszokott időpontban, augusztus első hétvégéjén tartják a fesztivált, az Untold szervezői tolták el egy héttel az eseményt.

Erre fesztiválra nem a fellépő nagy nevek miatt vesznek jegyet a résztvevők. Akár zenélt II. Erzsébet előtt a Bollywood Masala Orchestra, akár nem, a nevük önmagában még keveseket győzött volna meg arról, hogy a helyszínen csütörtökön megvegye a 119 lejes napijegyet, ugyanis most annyiba kerül egy napra a belépő. A koncert előtt felolvasott rövid bemutató szerint egyébként felléptek az együttes zenészei II. Erzsébet előtt, sőt ha jól emlékszem, akkor még Mick Jagger előtt is játszottak.

Mérán a szervezők jelentik a garanciát, hogy olyan zenészeket hívnak meg, hogyha senki sem hallott róluk, akkor is emlékezetes hangulatot teremtenek a Szarka-teleken, és nyilván olyanokat, akik nem riasztják el teljesen a madarakat, ha esetleg valaki az ő csicsergésüket szeretné hallgatni.

Idén hosszú kihagyás után visszatértem a fesztiválokra. Láttam a néhány év alatt óriásira növő Vibe-ot, a szinte elnéptelenedő Double Rise-t, és a szenzorjai előtt behódoló Electric Castle-t. Méra pont olyan, mint legutóbb láttam, és nagyon hasonlót kínál, mint az első alkalommal. Nem véletlenül van rendszeresen visszajáró közönsége, mert akit egyszer elvarázsolt, az minden évben vissza akarja azt kapni, és ezt a kihívást rendre tudják teljesíteni.

Csütörtökön találkoztam olyan ismerőssel, aki az eddigi összes kiadáson részt vett, sőt olyannal is, aki kétéves gyerekével is vállalja a sátrazás kényelmetlenségét, és mindezt nyilván a fesztivál miatt. Ott volt az idős, helyi viseletbe öltözött néni is, akit eddig minden alakalommal ott láttam a diófa alatti padon. Ez pedig erősíti a családias hangulatot, hogy Mérán mindig lehetett visszatérőkkel találkozni, talán olyan ismerősöm is volt most, akivel legutóbb szintén a csűrfesztiválon beszélgettem. Olyanok, akit Kolozsváron nagyon ritkán látok, régi kollégákat, barátokat, akikkel már nem tartom napi szinten a kapcsolatot, de azért jó megkérdezni, hogy vagy?

Nyilván mindig vannak új résztvevők, csütörtökön például a nemzetközi fellépőknek köszönhetően a korábbi évekhez képest meglepően sok román szót hallottam, de azért a rendezvény résztevőinek többsége visszajáró vendég.

Nemcsak az emberek lehetnek ismerősök a visszajárók számára, hanem a program struktúrája is jól bejáratott. Idén is vannak kóstolók, előadásokon lehet részt venni a mérai bivalytartásról, míg Tötszegi Tekla a viseletről fog menő előadást tartani. Onnan tudom, hogy menő lesz, mert már kétszer is meghallgattam. Nem marad el a mesemondás, a foglalkozásokat is megtartják a gyerekeknek, és lesz közösségi szövés is.

A Méra Világzenei Csűrfesztivál egy kicsit mindig ugyanaz, ami nem feltétlen nagyon baj, mert néha azért nem olyan rossz biztos pontot találni, nem pörögni (például az olimpia eseményein), nem internetezni (mert alig van telefonjel), megnyugodni, majd ismerős (és kevésbé ismerős) dallamokra ringatózni, ugrálni, bulizni kicsit.