Még mindig van Double Rise fesztivál, akármennyire is meglepő ez a kijelentés

Ahogy érünk be Torockóra egy pillanatra még megfordul a fejemben, hogy hol fogunk parkolóhelyet kapni, de aztán hamar elillan ez a gondolat, amikor megérkezünk a település központjába, a Csorgó melletti térre, ahol valószínűleg egy sűrűbb hétvégén több autó parkol, mint csütörtökön, a Double Rise második napjának délutánján. A főtéri kiskocsma teraszán épp söröző Vecsei H. Miklóst és Szabó Balázst megpillantva fog el a bizonyosság, hogy mégis jókor járunk jó helyen, arra ugyanis még emlékszem, hogy az esti programban szerepel egy Vecsei-fellépés is.

Vetek egy pillantást a telefonomra, konstatálom, hogy hálózati jel továbbra sincs Torockón, és morgok egyet, hogy miként lehet így tartani egy falut a 21. században, de ezzel rögtön el is dől, hogy kell szereznünk egy offline programfüzetet, különben nehéz este elé nézünk. A tikkasztó kánikulán már túl vagyunk, a tűző napot felhő takarja, bár a környékbeli településeket felfrissítő zuhé láthatóan nem ért el Torockóra. Meleg meg nyugalom van, talán egy kis bágyadtság is. Torockó nem azt az arcát mutatja, hogy bizony itt épp egy fesztivál zajlik.

Jó rég jártam utoljára a fesztiválon, még a világjárvány kitörése előtt, 2019-ben. Már akkor egyértelmű volt, hogy alulmaradtak a Vibe-bal szemben (a Vibe akkor hivatalosan 48 ezer résztvevőt kommunikált, a Double Rise pedig 27 ezret), de még nem adták fel teljesen a szervezők. Abban az évben nemzetközi fellépőket is hívtak, próbálkoztak, a GusGus, az Asian Dub Foundation, a Bagossy Brothers Company és a Tankcsapda voltak a húzónevek. Aztán kitört a járvány, a fesztivált rendre megszervezték, de én nem mentem, és a résztvevőktől azt hallottam, hogy mások se nagyon, mert jelentősen visszaesett a közönségszám. Június végén aztán megjelent egy plakát a Planetarium hirdetőjén, hogy ismét lesz, és felmerült az ötlet, most aztán tényleg meg kellene nézni, hogy mi van a fesztivállal. Így jutottam el oda, hogy öt évvel a legutóbbi részvételem után ismét Torockó felé autóztunk.

Kijövök szarni, és itt a Gellért-hegy százszor, és még csak fel sem újítják -

írja le a még mindig lenyűgöző látványt nyújtó Székelykőt az egyik fesztiválozó, amikor arról kérdezzük, hogy őt mivel győzte meg a fesztivál, mit tart az erényének. És kétségtelen olyan előnyt jelent a Double Rise-nak az a hegy, ami az erdélyi fesztiválokon sem hétköznapi. Egyúttal azt is jelzi, hogy bizony Budapestről érkezett a látogató, és az elcsípett mondatfoszlányok és a kérdézősködésünk alapján egyáltalán nem egyedi jelenség. Gondi Mátyás főszervező szerint – akit sikerül egy pillanatra elcsípni – a résztvevők nagyjából harmada érkezik Magyarországról, és az arányuk növekszik.

A megkérdezettek rendre a hangulatot és a társaságot emelik ki, amiért idén is a Double Rise-ot választották. Találkoztunk olyannal, aki már az első, 2016-os fesztivál óta visszajár, más csak tavaly érkezett először, de a családias jelző hangzik el leggyakrabban. És az kétségtelen, hogy néhány nap fesztiválozás után itt szinte mindenki ismerősként köszön a másiknak, mert nagyjából annyi résztvevő van, hogy négy nap alatt össze lehet ismerkedni mindenkivel. Gondi csütörtökre mintegy 1000-1500 ember részvételét vetíti előre, amit egy kicsit kikerekedett szemmel hallgatok, mert nem érzékelek ennyi embert, de fogjuk arra, hogy szétoszlanak több helyszín között. A főszervező azt is hozzáteszi, a hétvégén valamivel több résztevője lehet a fesztiválnak.

Helyszínből márpedig több van, azok is jó távol esnek egymástól, de az elrendezésük még soha nem tűnt ennyire átgondoltnak. A zenei helyszínek a falu határában, egymáshoz viszonylag közel vannak. Igaz, hogy még mindig sokat kell gyalogolni, de már egyáltalán nem tűnik elvetemült gondolatnak egyikből átmenni a másikba, a Nagyszínpadtól a Folk-udvarba. A programhelyszínek ugyanakkor mostanra kivétel nélkül a faluban összpontosulnak, és nem szakadnak el teljesen a településtől. Az első években egyértelműen meghatározó volt az esemény hangulata szempontjából, hogy szinte egybeolvadt a falu és a fesztivál, aztán szinte teljesen elkülönült. Most úgy tűnik, hogy viszonylag egyensúlyba kerültek.

Csütörtökön először a Poket-pajtánál érzem azt, hogy tényleg fesztiválon vagyok, az árnyékos, csendes környezetben a MOME hallgatóinak fotókiállítás megnyitóján mutatkozik valami élet. Néhány tucat résztvevő, önkéntes az árnyékban pihen, mások egy előadást hallgatnak a kiállított képekről, legalábbis azt hiszem, hogy arról, mert sokat nem maradok. A népzenészek és néptáncosok felvonulása előtt ugyanis még egy pillanatra átlépünk a közeli Tóbiás-udvarba, a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ sátrához, ahol nagyjából 5-10 résztvevő hallgatja, hogy miként kellene megváltoznia az Európai Unió vezetésének, illetve, miért lennének boldogok az előadók (konkrétan Dornfeld László vezető elemző mondta ezt), hogy ha Donald Trump nyeri a novemberi amerikai elnökválasztást. Legalábbis ennyien vannak, mert egy részük a jelek szerint csak a babzsákokon szundikál.

Az Alapjogokért Központ jelenléte nem újdonság, korábban Szánthó Miklós főigazgatót is láttam sétálni a fesztiválon, de mostanra alább adtak. A fesztiválnak feltűnően csak magyarországi támogatói és partnerei vannak: az NKA mellett a Szerencsejáték Zrt., MVM, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a MOL – Új Európa Alapítványa által támogatott Határtalan Nyár, a Carola Egyesület és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány jelenik meg a műsorfüzetben. Igaz, nagyobb romániai támogatónak gazdasági alapon pénzt tenni bele, én nem látom, hogy hol érné meg.

A Folk vonulás a Double Rise egyik állandó látványossága (volt), amivel elkezdődik a napi zenei program. A felvonulás most is látványos lehetne, ha több résztvevője lenne a fesztiválnak. Látszik, hogy ez még a helyiek fantáziáját is megmozgatja, sokan kidugják az orrukat a kapun a zeneszóra, hogy megnézzék a Folk udvarba vonuló embereket, akik kétségtelenül hangosak. A fesztiválon mindig erős volt a népzenei jelenlét, és még mindig ott a legpezsgőbb a hangulat, de igazi tömeg már ott sincs. A kolozsvári 3AD nagyszínpadi fellépésén pedig igazán elkeserítő látni a néhány lézengő embert, leginkább családtagok és barátok, nagyjából ennyi az érdeklődő.

Kétfelé kellene itt sorban álljanak az emberek!

– mondta a település központjából álló lángosos bódé tulajdonosa miközben arra várunk, hogy forrósodjon az olaj és elkészüljön a sajátunk. Közben természetesen a fesztiválról érdeklődünk. Szerinte idén még a korábbi évekhez képest is kevesen vannak, igaz, azt is hozzáteszi, hogy a turisták száma is nagyon megcsappant a június beköszöntével. Szerinte a szervezőknek csak megéri, ha ennek ellenére is megtartják.

Nemcsak ő panaszkodik az eladásokra, a nagyszínpadnál kaját árulók és a food court eladói csak annyit mondanak, hogy „nagyon gyenge”, amikor kérdezősködöm egy kicsit náluk. Van, aki a Duna Napokat hozza ellenpéldaként, hogy azon sokan voltak, arra megérte eljönniük Székelyudvarhely környékéről Torockóra, de ha a Double Rise-on nem lesznek többen a hétvégén, akkor ők negatívban maradnak.

A fesztivál leépülésének oknyomozása túlmutat ezen a cikken. Az egyértelműnek látszik, hogy a konkurencia jelentette kihívásokkal nem igazán tudtak mit kezdeni, és nem tudtak megújulni. A fesztiválozók elbeszéléseiben is rendre felmerül, hogy a fellépők közül hiányzik valami plusz, mert vannak jó zenekarok, de a wow-érzés elmarad. Ahogy az egyik ismerősöm fogalmazott, akivel évekkel ezelőtt épp a Double Rise-on találkoztam először, már legalább húszszor volt Bohemian Betyars-koncerten, jók, de újat, váratlant nem tudnak neki mutatni. A Punnany Massif is túl van már a csúcson, a Brains sem tartozik a legfrissebbek és leghallgatottabbak közé. Persze az is kérdés, hogy egy magyarországi zenekar bevállal-e több órás utat azért, hogy egy félig üres nézőtérnek koncertezzen, vagy olyan fesztiválon zenéljen, ahol a Fidesz-közeli Alapjogokért Központnak van sátra.

A fesztiválozóktól pedig közel olyan árat kérnek, amiért a korább említett Vibe-on a jelenleg legfelkapottabb magyar zenekarokat hallgathatják meg. A népzenei vonalon a Méra World Music igen erős konkurencia lett, de a Double Rise indulása óta szinte minden nagyobb erdélyi városnak lett egyfajta zenés eseménye: Gyergyóban Egyfesztet szerveznek, Sepsiszentgyörgyön Tabakó fesztivál van, míg Csíkszeredában a NyárONra várják a fesztiválozókat, idén például Azahriahval. És akkor az ingyenes városnapokat még csak nem is említettem. Ehhez jön hozzá, hogy szinte láthatatlan az egész, egy hónappal ezelőtt még én sem biztos, hogy meg tudtam volna mondani, lesz-e Double Rise, és ha lesz, akkor kik lépnek fel rajta, pedig sajtósként elég sok újsághírt fogyasztok, közleményt olvasok (a Double Rise-tól egyébként nem jött).

Néhány beszélgetésből is egyértelmű, hogy a helyiekkel sem feltétlen találták meg a közös hangot a szervezők. Van, aki egy évvel korábbi emléket idéz fel, hogy csendháborítás miatt kihívták rájuk a rendőrséget. Van olyan helyi fiatal, aki azt mondta, hogy a fesztivál leginkább a faluba látogató turistákat zavarja, ezért egyre erősebb az elégedetlenség. Korábbi években arról panaszkodtak sokan, hogy a kifizetésekkel van probléma.

Ezzel együtt is látszik, hogy Torockó, mint fesztiválhelyszín nem egy elvetemült gondolat, ezt az első kiadásokon már bizonyította, most pedig továbblépést lenne érdemes jól kitalálni. Csütörtökön egy helyszínen volt teltház, a bevezetőben már említett Vecsei H. Miklós előadásán tényleg megtelt a település kultúrházának a nagyterme. Szalonna és Bandája fellépése is valószínűleg emlékezetes marad a műfaj kedvelőinek, míg a Bohemian Betyars koncertje megmutatta, hogy mennyi van most a Double Rise-ban, a színpad előtti tér félig megtelt. Arra az elkapott kérdésre, hogy hogy jövőre még megszervezik-e a fesztivált, Gondi csak annyit válaszolt, hogy erre majd csak a fesztivál után tud biztosat mondani, de tervezik.