Időutazás képeslapokon: Weinstock Ernő észak-erdélyi fotóinak újrafelfedezése

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programjának a támogatásával) 2015-ben vásárolta meg a fotográfus és képeslapkiadó egész életen át gondosan archivált hagyatékát. Ebben többek között kilencezer üvegnegatív, hat és fél ezer dia, ötezer negatív, valamint nagyjából 300 családi, illetve vállalkozással kapcsolatos irat szerepelt. Az első világháború alatt összeállított albumából már korábban megjelent egy kötet, most pedig a képeslap kiadói munkásságának egy szeletét ismerheti meg a közönség Sepsiszentgyörgyön.

Weinstock Ernő nagyváradi zsidó családba született 1893-ban. Édesapja órás-ékszeres üzletet működtetett a városban, azt szerette volna, hogyha a fia viszi tovább a vállalkozását. Weinstock Ernő érdeklődését viszont már akkor is a fényképészet köti le, amelynek az alapjait egy nagyváradi fényképésznél tanulta meg. Mivel nem szeretné továbbvinni apja vállalkozását 1908-ban, mindössze 15 évesen Budapestre költözik. A fővárosban különböző fényképészeti szaküzletekben vállal állást, főleg kisegítőként, inasként dolgozik.

Az első világháború kitörése után a Monarchia hadseregének, a Császári és Királyi Légjáró Csapat fényképésze lett. Az egységnek légi felvételek készítése volt a feladata, hogy nyomon tudják így követni az ellenséges csapatok mozgását.

Weinstock a légierő elődjének számító egységhez kimondottan azért jelentkezett, hogy a hadseregben is fényképészeti feladatokat kapjon. Számos jelentkező közül választották be a csapatba. „Egy visszaemlékezés szerint nagyon jól teljesített a felvételin. 100 képet kellett előhívjon a feladat szerint, és ő szinte mind a 100-at tökéletes technikával oldotta meg” – magyarázta Sári Zsolt, akinek az elmondása szerint ezért a háborúban nem is a fényképezés volt elsősorban a feladata, hanem a képek előhívása.

Az első világháború idején végig tagja a hadseregnek, és – ahogy korábban már említettem – a hagyatékában ebből az időszakból egy albumot is összeállít. Ebbe nemcsak olyan fotók kerülnek, amit ő készített, hanem olyanok is, amiket mások készítettek, de az ő birtokába kerültek. Sőt, nemcsak légi felvételek szerepelnek benne, mert a katonatársairól és elöljáróiról is vannak fotók. Néhány évvel ezelőtt Sári Zsolt szerkesztésében, a Felhők között címmel ki is adták.

A háború után visszatér Budapestre, majd egy rövid időre beáll a Vörös Hadseregbe, de hamar visszatér a régi és örök szenvedélyéhez, a fényképészethez.

„Nem fényképész lesz, hanem egy ügynök, akinek az a feladata, hogy a különböző, új fényképészeti eljárásokhoz szükséges, kötődő anyagokat értékesítse a vidéki fotósoknak. Ekkor jön az ötlet, az lenne a legjobb, ha fényképeket is készítene, mert akkor meg tudná mutatni milyen jó minőségi az az anyag, amit ő kínál” – magyarázta Sári Zsolt.

Ahogy a Fotó magazin korábbi Weinstock-életrajzában rávilágít, ekkor a vidéki műtermek többségében még napfény-papírra dolgoznak, és évtizedekkel korábbi módszerekkel másolják a felvételeket. Nem ismerik a gázfény- és a brómpapírt, s kezdetben bizalmatlanok az újdonságokkal érkező ügynökkel. A bemutató útjain készített képekből nő aztán ki a képeslapkiadó vállalata, amelyet hivatalosan 1925-ben indított el.

Főként településeket fényképez. Járja az országot, képeket készít, előhívja, majd megrendeli a sorozatgyártásukat. Az elkészült képeket vidéki kereskedőknek, nyomdáknak, könyvkereskedéseknek és fényképészeknek értékesíti. Tíz év alatt Magyarország egyik legnagyobb képeslap kiadóját építi fel. Gyakorlatilag a kiadás valamennyi folyamatát végigköveti. Ő készíti a fényképeket, ő állítja össze a lapot, és sokszor még a nyomdába is bemegy ellenőrizni a nyomdai minőséget. Az első időszakban még egy németországi nyomdával dolgozik, de hamar áttér a Tolnai Nyomdára, ahol kiváló papíron állítják elő a lapokat. A Fotó magazin korábbi cikke szerint ekkor Zeiss Ikon kamerával, 10×15 cm-es üveglemezre készítette képeit. Azt is megjegyzik, ahhoz, hogy a fényképezőgép minden tekintetben kiszolgálja őt, 22 ponton alakítja át a kamerát.

Amikor a második világháborúban Magyarországhoz területeket csatolnak vissza, az ország egyik legnagyobb kiadójának vezetőjeként Weinstock Ernő egyből meglátja a meghódításra váró új területeket. A második bécsi döntés idejére már, tehát az erdélyi képek készítésének kezdetére, már adott ki lapokat a visszacsatolt Felvidékről és Kárpátaljáról is. Sári szerint egyértelmű, hogy Észak-Erdélyről is képeslapokat akart készíteni. Rövid idő alatt összesen 18-19 visszacsatolt települést keres fel és készít róla fényképeket. A most megnyitott sepsiszentgyörgyi kiállításnak is ezek vannak a centrumában. Az eredeti fényképek mellett postatiszta képeslapjait is megnézheti a közönség.

„A település kiválasztásából is jól látszik, hogy Weinstock erre üzletként tekint. A nagyvárosok mellett a fürdővárosok és a turisztikailag frekventált területek, mint a Szent Anna tó és a Gyilkos-tó jelennek meg a fotókon” – magyarázta Sári.

Weinstock a viszonylag könnyen megközelíthető területeket járja, ami számos turista érdeklődésére számot tarthat. Sári elmondása szerint nagyon sok képet készít Partiumban. A szülővárosa, Várad mellett Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Nagybányán is fényképez. A partiumi fürdőtelepülések közül például Püspökfürdőt örökíti meg.

Haladva Székelyföld felé Bánffyhunyadon és Kolozsváron fényképez. Ugyan alapvetően épületeket és tájképeket fotóz, de Bánffyhunyadon néhány népviseletbe öltözött személyt is megörökít. A kutató elmondása szerint Bánffyhunyad az egyetlen olyan település, ahol ilyen jellegű néprajzi vonatkozások is megjelennek.

„Nagyon megszervezte az útjait, nem sok ideje volt. A néprajzi feldolgozottsága miatt Kalotaszeget érezhette olyan területnek, ahol ilyet is fényképezhet. Kalotaszeg volt akkor A népművészet, A népviselet. Szerintem ő egyszerűen meglovagolta ezt a hullámot. Azt nem tudjuk, volt-e valamilyen kapcsolata Bánffyhunyadon, de csak innen vannak népviseletes képek” – magyarázta a kutató. Weinstock egyébként más magyarországi települések esetében fotózott még népviseletbe öltözött személyeket, Kalocsáról, Matyóföldről, Mohácsról vannak képei.

Székelyföldről a nagyobb településekről, így Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, illetve a Szent Anna-tóról, a Gyilkos-tóról és havasokról vannak képei. A jelentősebb fürdővárosok mellett, mint Szováta, Borszék vagy Tusnádfürdő olyan kisebbeket is megörökített, mint Sugásfürdő vagy Málnásfürdő. Végig fényképezte a fürdővárosokat, és ezekből jópár képeslapot készített. Székelyföldről néprajzi szempontból két érdekesebb kép készült, egyrészt megörökített egy székelyudvarhelyi borvizes szekeret, míg a Szent Anna tónál pásztorokat fotózott botfaragás közben.

A Bélyegvilágban megjelent összesítés szerint összesen 511 képeslapot készített Észak-Erdély visszacsatolása után. Ezeknek jelentős része, mintegy 100 darab, az erdélyi fürdőhelyekről készült.

Amikor a második bécsi döntés időszakában végigjárja Erdélyt, a zsidó származása még nem hátráltatja a munkájában. Sári szerint nagyon keveset sikerült kideríteni életének ebből az időszakából, de úgy tűnik, hogy akkor még nem érzi azt, hogy származása befolyásolná a hivatása végzésében. Akkor ő már egy szekularizált, asszimilálódott zsidó, aki nem kötődik a felekezetéhez. „1944-ben ő és a felesége is kikeresztelkedik, akkor még azt gondolhatta, hogy jó eszköz lehet a megmeneküléshez” – magyarázta Sári. Végül a budapesti gettóban éli túl a holokausztot, a felesége és a lánya pedig egy csillagos házban álnéven bujkálva. „Ebből az időszakból egy levele maradt fenn, ezeket az információkat abból lehet tudni” – mondta a kutató.

A II. világháború után előbb beáll a politikai rendőrséghez fényképésznek, a hagyatékában a háborús bűnösök portréi, illetve Szálasi kivégzésének a fotósorozata is megmaradt. „Nagyon megrendítő volt megtalálni ezeket a fotókat, mert egy olyan kis ládába rakta őket, aminek a tetejére a saját sárga csillagát tette” – magyarázta a kutató. Ebben az időszakban szülővárosa tiszteletére felvette a Nagyváradi nevet.

1947-ben még megpróbálja újraéleszteni az üzletét, készít még fotókat, de aztán államosítják a cégét. A képeslap kiadás pedig állami monopóliummá válik a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatnál. Nagyon okos emberként eladja a létrejövő állami vállalatnak a képeket, de az üvegnegatívokat megtartja a hagyatékában, amit végig pontosan vezet. Nyugdíjasként még dolgozik az állami képeslap kiadónak, de már nem fényképez hivatásszerűen. Végül 92 éves korában, 1985-ben hal meg.