Erdély aranya! Mit tudsz te a fejedelemségkori pénzverésről?

2024. április 27. – 10:39

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég nyitották meg a Csíki Székely Múzeum idei nagyszabású időszakos kiállítását, a Fejedelmek aranya – uralkodói reprezentáció Erdélyben c. tárlatot. Olyan kincsek tárházát ígéri a kiállítás a közönségnek, amelyhez hasonlót Székelyföldön még nem láthattak.

„A kiállítás magát a pénzérmét, vagyis azt a tárgyat emeli ki, melyen a legtöbb emberhez eljutott a korban az uralkodó képmása, emellett az ötvöstárgyak, díszfegyverek, ruhák és azok kiegészítőinek több egyedi darabját is bemutatja. A tárlat ezeken a kincseken keresztül szemlélteti a kor divatját, a fejedelmek reprezentációs fogásait és azt, hogy Erdélyi Fejedelemség a 16-17. században jelentős gazdasággal rendelkező országnak számított” – jelentette ki a kiállításról Tóth Csaba régész-numizmatikus, a tárlat egyik kurátora.

A tárlat a Csíki Székely Múzeum mellett a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, az Erdélyi Történeti Múzeum és a Székely Nemzeti Múzeum közreműködésével jött létre, és július közepéig lesz látogatható Csíkszeredában, majd a tervek szerint augusztus és november között a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tekintheti meg a közönség.

Aki már látta a tárlatot, annak most nagyon könnyű dolga lesz, aki nem, nos, neki valamivel nehezebb, de igyekeztem úgy összeállítani, hogy részletesebb numizmatikai ismeretek nélkül is megtippelhető legyen a helyes válasz. A kérdések a Csíki Székely Múzeum anyagán kívül a tárlat kurátorának, Tóth Csabának a Youtube-on elérhető videósorozata alapján készültek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!