„60 éve gyűjtöm a '48-as ereklyéket” – a történelmi múzeum is Kolozsvár híres antikváriumosától kölcsönöz emléktárgyakat

„Ez egy eredeti ‘49-es Erdély-térkép. Ennek egy párját használta Bem is. Annyi a különbség, hogy az ő térképét felvágták térképtáska nagyságúra, és úgy kasírozták fel. Azt most a történelmi múzeumban van, a régi Ereklye-Múzeum tulajdonából került oda (Az Országos Történelmi Ereklye-Múzeum Egyesület 1891-ben alapította a kolozsvári Ereklye-Múzeumot, amelynek a több mint 600 tárgyból álló ‘48-as gyűjteményét ma nagyrészt a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum őriz – szerk.). Egy szebeni cég munkája, és az 1835-ös kiadáshoz képest másként vannak a területi felosztások” – mutat a háta mögé kifüggesztett térképre Röser Ferenc, Kolozsvár híres Röser Antikváriumának tulajdonosa. 1993 óta – egy év kivételével – minden évben szervezett benne egy kis ’48-as tárlatot a személyes gyűjteményéből. Elmentünk megnézni az idei kiállítást, és egy kicsit a gyűjteményéről beszélgetni.

Röser Ferenc azt mondja, legalább hatvan éve gyűjti az 1848-49-es forradalommal kapcsolatos emlékeket, papírnyomtatványokat, korai kiadású könyveket, kitüntetéseket, pénzérméket, papírpénzeket, és amint láttuk, térképeket is. Lendületesen mesél, látszik, hogy szereti a tárgyait, és sokat tud róluk. Az első szóra vállalja, hogy bemutatja az idén kitett néhány darabot. Ahogy mondja, egyre kisebb az érdeklődés iránta, most már inkább a maga öröméért foglalkozik vele.

„Ebben a pinduri kis sarokban benne van az egész forradalom. Itt van Batthyány Lajos miniszterelnök első körlevelének egy példánya 1848 áprilisából, meg Petőfi Nemzeti Dalának két példánya, hogy mindkét oldala látható legyen. Emellett több katonai kitüntetést is bemutatok. Egy még a forradalom előttről, az osztrák uralom idejéből származik. Van egy forradalom alatt kiadott harmadosztályú kitüntetése, egy vörös szalagos ezüst koszorú. Ebből öt típus létezett: a Kossuthé, a Bemé és más területi parancsnokok kitüntetései, a hozzáértők jól meg tudják különböztetni. Itt egy Bem által adományozott típust állítottam ki. Emellett a rendfenntartó orosz hadsereg Erdélyben kiadott kitüntetése is látható. Ugyanakkor bemutatok három pénzérmét is a forradalom idejéből, mert nemcsak lőttek, gazdasági vonatkozásai is voltak az akkori eseményeknek” – mutat az előtte található pult kis tárolójára, de csakhamar azon kapom magam, hogy már Táncsics Mihály 1848-ban kiadott Munkások Újságának egybekötött példányairól magyaráz.

„Érdekessége, hogy saját értelmezésében közölte a 12 pontot is. Mindig fűzött hozzá egy rövid magyarázatot, hogy szerinte mit is jelentenek azok a mondatok. Ugyanakkor ebben a lapban jelent meg a legkorábban a bukaresti forradalom pontjainak a magyar nyelvű kiadása is” – és gyorsan az április elején kiadott első lapszámról egy júniusira pörget. Majd Petőfinek egy ‘48-as kiadású kötetére mutat, arról pedig egy testőrszázadi huszárkardra, és mindenikről mond legalább 2-3 érdekességet, amiről korábban valószínűleg semmit vagy csak nagyon keveset tudtunk.

„Ez egy betegség”

Akkor is szívesen beszél, amikor a gyűjtési szenvedélyére terelem a szót, amit közben többször is egyszerűen csak „betegségnek” nevez. Elmondása szerint először tulajdonképpen emlékérmeket, plaketteket kezdett gyűjteni, és csak utána fordult az érdeklődése az 1848-49-es forradalom felé, és alakult ki egy kötődés iránta, amikor „már nemcsak a plaketteket kezdtem gyűjteni a témában, hanem mindent, ami a forradalommal kapcsolatos”.

Elmondása szerint sok ellentmondó dolgot lehetett hallani a témában, és erős volt a kíváncsisága, és a korabeli újságokat böngészése sokban árnyalta azt a képet, amit az iskolában megtanítottak.

„Nem minden ment olyan rózsásan, ahogy az iskolában tanították: kitört a forradalom, bevonultak az emberek a városközpontokba, és minden jól volt. Azért elég sok buktatóval járt, sok áldozatot kellett hozni. Az elterjedése sem ment olyan gyorsan, mint ahogy elképzeljük, hogy március 15-i pesti megmozdulások után Kolozsvárt is rögtön elérte. A március 21-i újságban még egyetlen szó sem volt arról, hogy kitört a forradalom vagy történt valami Pesten. Csak aznap délután érnek Kolozsvárra a hírek, akkor vonult a református ifjúság a líceumtól a főtérre, és tartottak este fáklyás felvonulást” – magyarázza lelkesen, és csakhamar előkerül az Erdélyi Híradó említett lapszáma is.

Az egész beszélgetésünkre jellemző, hogy közben előkerülnek dolgok. Egyszer a pult alatti mappából vesz elő egy korabeli háromnyelvű (magyar, német és román) felhívást Kolozsvárról, majd mellőle a Nagyszeben elfoglalásának megünneplésére szervezett bál egyik eredeti meghívója is előkerül. Máskor az üzlet raktárából hozza ki Kossuth Vidinnél tartott beszédének egyik korai kiadását 1850-ből. „Kicsit már meg van gyámbászva a könyv, de a lényeg, hogy van” – mondja szabadkozva.

Amikor később a kezünkbe kerül Kossuth Lajos végrendeletének másolata, csak annyit jegyez meg, „azért annyira nem vittem, hogy egy ilyen eredetiben legyen”.

Azt mondja, bár már hatvan éve gyűjti a '48-as forradalommal kapcsolatos tárgyakat, a hatóságokkal még a Ceausescu-időkben sem volt baja miatta. Az emlékérmeket és a régi pénzeket kellett csak bejelenteni a múzeumnál és a Nemzeti Banknál, de a szabályokat betartva soha nem volt gondja. Sőt, „sokszor adtam a múzeumnak is kölcsön anyagot”.

„Még egyelőre igyekszem gyűjteni”

Egyetlen téma van, amiről nehezebb tudunk beszélni, hogy hol vásárolta, illetve vásárolja ezeket a tárgyakat, mert mint fogalmaz, „még egyelőre igyekszem gyűjteni, ami érdekes és amit sikerül”. Csak annyit mond, hogy nincs egy konkrét hely, akár a szombati ócskapiacon is lehet vásárolni, de sokszor más gyűjtők keresték azzal, hogy lenne eladó emlékük. „A gyűjtő kollégák mindig is tudták, hogy mi a betegségem” – teszi hozzá magyarázatként.

„Mindig lehet kapni. Nem is gondolná az ember, hogy mikre lehet még bukkanni. Pár évvel ezelőtt például egy nagyon érdekes kéziratot kaptam. A vízaknai csatában huszárként részt vevő személy visszaemlékezéseit, aki később magyarvalkói lelkész lett. A kézirat az Ereklye-Múzeum kiadványaként már korábban megjelent. Akkor a csata egy másik résztvevője, aki nem közkatonaként, hanem tisztként volt ott, és bizonyos dolgokat másként látott és értékelt, megjegyzéseket is fűzött hozzá. A korabeli újságok ezt is kiadták, de a kézirathoz is csatolták. Ezzel együtt került hozzám, tehát mindig vannak érdekes dolgok” – teszi hozzá, és amikor arról érdeklődöm, hogy pontosan miként sikerült szert tenni rá, csak annyit mond nevetve: „hozzám került”.

A kiállítást is már inkább csak magának szervezi, nem szokott róla szólni senkinek, az újságokat sem értesíti, hogy közönséget csaljon az antikváriumba. „Amióta megnyitottam az üzletet, minden évben megtartottam. Egyszer szóltam a kolozsvári napilap szerkesztőségének, hogy lesz, de mivel olyan visszajelzéseket kaptam utána a közönségtől, miért tartok kiállítást '48-ról, hiszen nem vagyok egy szervezet, inkább nem népszerűsítem. Aki betér, és kíváncsi, megnézheti. Én azért mindig megcsináltam a magamét. Nagyon sokszor jöttek érdeklődők, gyerekeket is hoztak, de aztán láttam, hogy kezd – mint minden – egy kicsit ellaposodni. Már nincs meg az a figyelem, már nem értékelik úgy a ‘48-as eseményeket, mint korábban” – magyarázta. Korábban előfordult, hogy az egész termet körbe rakta újságokkal és ereklyékkel, de amikor azt látta, hogy már nem kérdezősködnek az emléktárgyak felől az emberek, akkor elhatározta, hogy csak magának szervezi meg a kis „megemlékezést”.

„Ez egy olyan téma, amit nem lehet lezárni, mert mindig kerül elő egy új könyv, egy új szemszög, egy új értékelés. Rengeteg anyag van, ami ma sincs feldolgozva. Például ott vannak a ‘48-as bankjegyek. Annyi változatuk van, hogy az hihetetlen. Számos terület volt lezárva (például ostrom miatt – szerk.), és ezeken a helyeken nem volt elég az állami bankó, így a hivatalos változatokon kívüli szükségpénzeket nyomtattak. Ezeknek a feldolgozása, értékelése még hiányos. A komáromi szükségpénzekről szoktak beszélni, de közben Aradon is voltak, és nagyon szépek voltak az ottani kiadványok is. Nekem is voltak, de elcseréltem nyomtatványokért. Így működik ez a gyűjtők között” – tette hozzá.