World Vision Románia: tízből hat lány próbálkozott már extrém fogyókúrával

2024. március 8. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

A médiában, többek között a közösségi médiában népszerűsített – a legtöbb nő számára messze nem a valóságnak megfelelő – ideálok, valamint a férfiak kritikája az oka annak, hogy tízből hat lány próbálkozott már extrém diétával – írja az Agerpres a World Vision Románia közleménye alapján. Az alapítvány csaknem négyszáz, főként vidéki középiskolás lány körében végzett felmérést, hogy kiderítsék, hogyan viszonyulnak a fiatal lányok a testképükhöz és a médiában megjelenő ideálokhoz.

A lányok fele csak viszonylag vagy egyáltalán nem elégedett a testével, és hasonló arányban kerülik a társadalmi tevékenységekben való részvételt a megjelenésükkel kapcsolatos bizonytalanság miatt:

  • a lányok több mint 66 százaléka úgy érzi, mások elítélik az öltözetük miatt;
  • a tizenéves lányok 50 százaléka viszonylag vagy egyáltalán nem elégedett a testével;
  • minden második tizenéves lány azt mondja, a közösségi média miatt nyomás nehezedik rá, hogy tökéletes kinézettel rendelkezzen;
  • a válaszadók 64 százaléka úgy érzi, a férfiak megítélik a külsejük alapján;
  • tízből hat tizenéves lány legalább egyszer kipróbált már életében extrém vagy egészségtelen diétát, hogy fogyjon vagy hízzon;
  • 53 százalékuk azért nem vett részt bizonyos társadalmi tevékenységekben, mert bizonytalannak érezte magát a külseje miatt;
  • a válaszadók közel fele állandóan vagy gyakran gondol arra, hogy jobb lenne az élete, ha másképp nézne ki;
  • a lányok 92 százaléka szeretné, ha az iskolák beszélgetéseket szerveznének a testképről és a közösségi médiában a fiatalokra nehezedő nyomásról.

A World Vision Románia oktatási, humanitárius vészhelyzeti beavatkozási, fejlesztési és érdekvédelmi programokat folytató szervezet. A World Vision Románia a nemzetközi World Vision-partnerség része, amely a világ közel száz országában van jelen, Romániában harminckét éve. Az alapítvány harmadik éve folyatja projektjét, amelyben tanárokat képeznek ki, hogy a diákjaikkal a pozitív testképről, a nemi sztereotípiák ledöntéséről és a fiatal lányok önbizalmának növeléséről szóló tevékenységeket folytassanak. 2024-ben a kezdeményezést Munténia, Olténia, Moldva és Erdély huszonhárom megyéjére terjesztik ki.

A lányok közel 23,4 százaléka számára a fentebb említett veszélyes diéták már szokássá váltak, ugyanakkor tízből négy fiatal nőnek pedig állandóan vagy gyakran van bűntudata, ha valami egészségtelent fogyaszt.

Minden második tizenéves lány azt mondja, a rájuk nehezedő nyomás nagy részét a közösségi médiában látható elérhetetlen imázsok okozzák, más nők által közzétett képekhez hasonlítják magukat.

Egy másik következmény az elszigetelődés: több mint felük, 52 százalékuk azért utasította vissza a részvételt bizonyos társadalmi tevékenységekben, mert bizonytalannak érezte magát a fizikai megjelenése miatt. A lányok több mint fele, 56 százaléka állandóan vagy gyakran gondolkodik azon, hogyan néz ki. A tizenéves lányok 47,5 százaléka állandóan vagy gyakran gondol arra, hogy jobb lenne az élete, ha másképp nézne ki.

„Amikor olyan ruhákat választok, amelyek tetszenek nekem, de amelyeket egyesek provokatívnak vagy nem megfelelőnek tartanak, gyakran érzem úgy, hogy a környezetem elítél” – a válaszadók 41 százaléka teljesen vagy határozottan egyetért az állítással, emellett több mint 66 százalékuk érzi úgy, hogy mások elítélik az öltözetük miatt.

„Minden lány teste gyönyörű. Tényleg nem számít, hogy ki mit mond! Ha úgy döntesz, hogy olyasmibe öltözöl, ami tetszik neked, és jól érzed magad a bőrödben, akkor nem kéne számítson, ha mások provokatívnak vagy illetlennek bélyegeznek. Olyan korban élünk, amikor sajnos a legtöbb ember azt hiszi, hogy az áldozat vagy a kritizált személy rossz, csak azért, mert provokatív ruhát visel. Ez abszurd és szuper igazságtalan” – állítja az egyik tizenéves válaszadó.

„Mindig is másképp akartam kinézni, de sosem tudtam elérni azt az álomtestet. Emlékszem arra a két évvel ezelőtti nyárra, amikor halálra edzettem magam. Mindenféle extra gyakorlatokat vettem fel, hogy még jobban nézzek ki és még jobban érezzem magam. És tényleg működött, tudod? De télen minden alkalommal plusz kilókkal ébredtem, amik nagyon zavartak. És úgy tűnik, sosem tudok szabadulni” – mondta egy másik válaszadó.

Szintén a nemzetközi nőnap alkalmából az alapítvány a Filia központtal közösen tart webináriumot az Instagramon: március 8-án, pénteken 15 órától, Messze Mirel elvárásaitól címmel. Gabriela Dumitriu pszichoterapeuta és Andrada Cilibiu, a Filia központ nőjogi aktivistája tartja.

„Hogy nézne ki egy, Mirel elvárásaitól mentes világ? Minden lánynak jól kellene éreznie magát a saját testében, magabiztosnak kellene lennie, meggyőződve arról, hogy úgy öltözködhet, ahogy akar, és hogy önbizalommal nézhet a tükörbe” – írják bejegyzésükben.

A webináriumot élőben közvetítik a @worldvisionro és a @centrulfilia Instagram-oldalakon.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!