A szégyen és az étkezési zavarok közötti összefüggéseket vizsgálták a BBTE kutatói

A Behaviour Research and Therapy folyóiratban jelent meg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem két pszichológus kutatójának, Diana-Mirela Nechitának és Daniel Davidnak a tanulmánya, amely azt vizsgálja, hogy a szégyen különböző típusai előrejelzik-e az étkezési zavarok jelentkezését, illetve részt vesznek-e a zavart táplálkozási magatartás fennmaradásában, hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az egyetem.

A kutatók célja az volt, hogy közelebbről megvizsgálják, hogy a negatív érzelmek különböző fajtái milyen összefüggést mutatnak a táplálkozási zavarokkal. Korábbi kutatások leginkább a bűntudat szerepét emelték ki a problémás étkezési magatartás jelentkezésével kapcsolatban, ám egyelőre kevés olyan vizsgálat született, amely más negatív érzelmek előrejelző szerepére is rákérdezett volna.

A Diana Mirela Nechita és Daniel David által végzett kutatásban 57 nő vett részt, mindannyiuknál súlyos étkezési zavarok tüneteit diagnosztizálták. A kutatás során pillanatnyi ökológiai mérési módszert (EMA) alkalmaztak, a tesztalanyok naponta öt felmérést töltöttek ki két héten keresztül. A felmérések a szégyen különböző típusainak (általános szégyen, testszégyen, evést övező szégyen) jelenlétét vizsgálták az étkezési zavarok előtt, alatt és közben.

Az affektusszabályozási modell értelmében a zavart étkezési magatartás (falásroham, élelemmegvonás, kényszeres méretkezés vagy testellenőrzés, túlzásba vitt testmozgás, a táplálék öklendezéssel vagy hashajtó segítségével történő eltávolítása) érzelemszabályozási stratégiaként ragadható meg: különböző táplálkozási zavarok azért léphetnek fel, hogy csökkentsük általuk a szégyenérzetet. Például a testszégyen enyhítése érdekében megvonjuk magunktól az élelmet, vagy akár megelőző diétát alkalmazunk, hogy eleve elkerüljük azt. Az étkezési zavar tehát a szégyennel való megküzdés eszközeként tekinthető.

Az affektusszabályozási modellt leginkább a pillanatnyi ökológiai mérési módszerrel végzett kutatások támasztják alá, ám ezeknek a közelmúltig jellemző hibájuk volt, hogy a bűntudat és a szégyen fogalmait reflektálatlanul, gyakran egymás szinonimáiként használták, hívja fel a figyelmet a tanulmány. Mára egyre több elméleti és empirikus kutatás jelzi, hogy a szégyent fájdalmasabb érzelemként éljük meg, mivel az egyén ilyenkor értéktelennek és hibásnak érzi magát. Továbbá, míg a bűntudat gyakran társul a jóvátétel vágyával, addig a szégyenérzethez a rejtőzködés, a menekülés vagy az eltűnés vágya kapcsolódik.

A felmérés eredményei azt mutatták, hogy a testszégyen és az evést övező szégyen előrejelzik a későbbi falásrohamokat, valamint a kényszeres testellenőrzést, ezen felül a testszégyen a túlzott testmozgást is megelőlegezi. Ezek az eredmények leginkább a kezelések tervezése szempontjából bírnak jelentőséggel. Növelhetné például a beavatkozások hatékonyságát olyan „just-in-time” („épp időben”) típusú beavatkozások fejlesztése, amelyek a szégyenérzetet a mindennapi élet szélesebb közegében szabályoznák az együttérzés változatos stratégiái révén. Továbbá mivel a szégyen rendszerint meggátolja az étkezési zavarokkal küszködő embereket a segítségkérésben és abban, hogy beszéljenek problémájukról, olyan közegészségügyi stratégiák kidolgozására is szükség lenne, melyek a közvélemény táplálkozási zavarokkal kapcsolatos nézőpontját alakítanák.