A kolozsvári Mátyás-szobor vetélytársának szánták, de 30 év alatt sem készült el az Avram Iancu-szoborcsoport

Csupán egy nap, egészen még annyi sem. Kolozsvár közelmúltbeli történetének egy nem túl fényes napjának, 1993. november 30-nak a déli óráit idézzük fel. Ekkor avatták fel ugyanis az akkori Győzelem téren Avram Iancu monumentális szobrát. Ezt fogjuk most felidézni – az Azopan Fotóarchívum közreműködésével – Csomafáy Ferenc képeivel.

Szeretném előre tisztázni, ennek a cikknek nem tárgya Avram Iancu történelmi megítélése, nem is lenne elég egy ilyen cikk hozzá, sőt még a szoborról sem fogok mást mondani, mint amit már kimondtak mások, az is bőven elég. Most a szoborállítás előzményeit idézem fel, az akkori történéseket, és egy pillanatra megvillantom az utóéletét is.

Akár a Mátyás király szoborcsoport helyére is kerülhetett volna

Egy Avram Iancunak emléket állító szobor ötlete már nem sokkal a halála utána felmerült – foglalta össze a Cuvîntul Liber 1992-es cikke a szoborállítás hátterét – de az impériumváltásig gyakorlatilag minden kísérletet meghiúsítottak a hatóságok. A trianoni döntés után viszont elég hamar egyértelmű lesz, hogy az új hatalom szobrot szeretne állítani a nemzeti hősének. A 8 Órai Újság 1921 novemberében már arról tudósít, hogy a románok el akarják távolítani Mátyás király kolozsvári szobrát a város főteréről.

„Már régebben akciót indítottak Avram Iancu szobrának felállításáért. Mikor a szoborbizottság megalakult, országos gyűjtést rendeztek. Szoborbélyeget bocsátottak ki, amelyet minden belföldi levélre rá kellett ragasztani” – írja az újság, és jól érzékelhető, hogy elég komolyan gondolhatták a szoborállítás ötletét. Sőt, később azt is megjegyzi a lap, hogy a magyarok tiltakozása ellenére a városházán őrzött, s a Mátyás király szoboralap tulajdonát képező nagy értékű festményeket is lefoglalták, hogy az Avram Iancu szoboralap javára elárverezzék.

„Pár nappal ezelőtt az Avram Iancu szoborbizottság ülést tartott, melyen elhatározták, hogy a Szent Mihály templom tövében felállított Mátyás-szobrot eltávolítják és helyébe Avram Iancu szobrát helyezik el” – folytatódik nem sokkal később a tudósítás. Azt nehéz megítélni, mennyire volt komolyan vehető az ötlet, hogy a Mátyás-szülőház udvarára szállítják, és helyébe Avram Iancunak állítanak emlékművet, az minden esetre igaz, hogy az Ellenzék 1922 májusában még mindig arról ír, hogy bizonytalan a Mátyás-szobor sorsa. Igaz, azt is leírják, hogy a kiszivárgott hírek szerint leginkább azt szeretnék az illetékesek, hogy a szobrot a felépítendő új görög-keleti székesegyház előtt állítsák fel. Vagyis pontosan ott, ahol 70 évvel később végül tényleg felállították.

„A székesegyház építésének megbeszélését azonban még hozzávetőlegesen sem lehet előre tudni. Mi több, még a helyét sem tudják, hogy hova építsék és így vele együtt a Jancu Avram-szobor felállítási helye is bizonytalan. Eredetileg az volt a terv, hogy a székesegyház a Kis park helyén épüljön föl, szemben a színházzal. Van azonban olyan óhaj is, hogy a Fellegvár tetején építsék föl a katedrálist, csakhogy ez a tervezet, rendkívül drága költségei miatt, aligha valósítható meg. Az egész fellegvári hegyoldalt ki kellene sajátítani s azt, a pesti Halász-bástya mintájára át kellene alakítani. Maga a kisajátítás és átalakítás több millióba kerülne és így nehezen lesz belőle valami. Mindezekkel szemben tény az, hogy az Iancu Avram-szobrot az illetékesek sürgősen akarják felállítani” – érzékelteti az akkori helyzetet az Ellenzék, amely rögtön a város akkori polgármesterét, Iulian Popot is megkérdezte.

Pop pedig egy politikushoz híven sem igent, sem nemet nem mondott, csak azt felelte, a szoborbizottság fog a szobor helyéről, illetve a Mátyás-szoborcsoport elköltöztetéséről dönteni. „A maga részéről – mondta a polgármester – a Mátyás-szobor lebontását már csak művészeti szempontból is ellenzi, eltekintve attól, hogy meglehetősen súlyos anyagi áldozatokba kerülne” – tette hozzá az újság.

Murádin Jenő művészettörténész a Transsylvaniaban megjelent cikkében 2002-ben amellett érvel, a román történelemtudat egyik legendájának tudható be az, hogy Fadrusz alkotása a helyén maradt. „Nevezetesen a Corvin család feltételezett, ám semmivel sem igazolható román eredetének” – írta. A korábbi idézetekből viszont az is kitűnik, hogy valószínűleg pénz se nagyon lett volna a költöztetésre.

A katedrálist végül 1923-ban kezdik el építeni, és a gazdasági válság által sújtott időkben, 1933-ban fejezik be. Erre a szoborállító lendület és valószínűleg a pénz is megcsappant. Az eredetileg tervezett lovasszobor végül nem is készült el, helyette 1930-ban Marosvásárhely főtéren avattak egy hasonló Avram Iancu-szobrot. A katedrális elé pedig 1945-ben a szovjet hősök emlékére állítottak obeliszket. Ezzel a szoborállítás egy időre zárójelbe is került.

Egy félkész szobrot adnak át

A rendszerváltás után gyakorlatilag rögtön felmerül, hogy Kolozsváron szobrot kellene állítani Avram Iancunak. Állítólag, Gheorghe Funar a város korábbi hírhedten magyarellenes polgármestere vetette föl elsőként, hogy a korábbi elképzelések szerint az akkori Győzelem téren állítsanak emléket a románok nemzeti hősének. A szoborállításra hivatalosan az Avram Iancu Társaság tett végül javaslatot, és még gyűjtést is indított egy nagyszabású emlékmű elkészítésére, amit az akkori önkormányzat bonyolított le. 1993 márciusában hirdették ki a győztes művet, Ilie Berindei szobrászművész alkotását.

Olyan híreket is lehet olvasni, hogy a Kolozsváron 1993-ban fénykorát élő Caritas piramisjáték bevételeiből is jutott a szoborállításra. A Pesti Hírlapban jelent meg egy tudósítás 1993 októberében, ami azt állítja, Funar szerint a Caritas addig a pillanatig 405 millió lejt adományozott Kolozsvárnak, ebből 172 milliót az Avram Iancu-szobor építésére fordítottak. A megrendelőknek az a reményük, hogy a román nép hősének szobra „monumentalitásával törpévé teszi Fadrusz János alkotását”. Manapság már nehéz elképzelni, mennyi pénz is volt tulajdonképpen, viszonyításként annyit tennék hozzá, hogy akkor egy menő színes tévét 1,5 millióért hirdettek.

A szobor felállításához szükséges előkészítő munka 1993 júliusában kezdődött meg, és hiába az állítólagos óriási adományok, mert nem volt elég pénz teljes egészében befejezni. '93 novemberének végén, a román nemzeti ünnep közeledtével, aztán úgy döntenek, hogy félkészen is felavatják a topánfalvi születésű, de 1982 óta Svájcban élő művész alkotását.

Mintegy ötezer fős – a tudósítás szerint ennyien voltak – tömeg előtt zajlott az esemény, amelyen szinte mindenki felszólalt, aki élt és mozgott. Ion Iliescu államelnök üzenetét Traian Chebeleu szóvivő tolmácsolta az egybegyűlteknek, Doru Ioan Tărăcilă a parlament, Livia Maior tanügyminiszter pedig a kormány nevében szólat fel. Természetesen beszédet mondott Gheorghe Funar polgármester, Victor Romulus Constantinescu, a megyei tanács elnöke, illetve Ion Teodor Stan, az Avram Iancu Társaság elnöke is. Az ő beszéde talán a legizgalmasabb.

„Figyelmeztetett, hogy az építők erőfeszítései ellenére nem sikerült befejezni a munkát, a hirtelen hidegre fordult idő miatt elhalasztott utolsó simítások és a szoboregyüttes szerves részét képező mellékfigurák elhelyezése egyelőre váratnak magukra” – idézzük a Szabadság 1993. december elsejei számát. Ekkor jelentik be, hogy a Győzelem teret Avram Iancu térre fogják átkeresztelni, és a következő nemzeti ünnepek és más ünnepségek fő gyülekezőhelyének szánják. És ez még csak egy része a felszólalóknak, mert a hadsereg, az egyházak, illetve a Vatra Românească magyarellenes szervezet képviselője is felszólalt. A szobor manapság is látható formájában végül 1995-ben készült el, akkor kerültek köré a havasi kürtöt tartó alakok, de még ezzel sem teljes az szoborcsoport.

A közönség soha nem zárta a szívébe a szobrot

„Gheorghe Funar ellenben megengedte magának, hogy nemzeti szimbólumot, egy tragikus Avram Iancut tegyen játékszerévé. Tény és való, hőseinknek, mártírjainknak tetteikhez méltó emlékműre van szükségük. Olyan szoborra és emlékműre, amely megtiszteli őket és arra készteti az utódokat, hogy e szobor előtt magukba szálljanak, és hozzásegíti, hogy megértsék a történelmet. Egy tüntetően rossz, avatatlan és átgondolatlan emlékmű nem tisztelgés. Némelykor valóságos istenkáromlás” – írta Octavian Paler író, újságíró a România liberă 1994. március 22-i számában, és nem sokkal később azt is hozzáteszi, hogy „Avram Iancu több mint legenda”.

„A legendás Hegyek Királya ebben a zavaros, hősit és arányokat kavaró mutatványban dölyfös, fennhéjázó figura lesz, ami nyilvánvalóan olyan hamisítás, ami a szentségtöréshez áll legközelebb. Már, ha nem tökéletes szentségtörés az, ha legtragikusabb történelmi hősünk emlékművén bizonyosodik be újra, hogy a rossz ízlés milyen könnyen karikatúrává változtathat tragédiát” – zárja a sorait, és ez jól illusztrálja, hogy a nemzeti érzelmű románok is inkább karikatúrának tartják a szobrot, amellyel kapcsolatban egészen fura kontextusban is jelentek meg vélemények.

2014-ben a Kolozsvári Rádió arról tudósított például, hogy a művészeti és dizájnegyetem szakemberei szerint Kolozsvár csak a jelenlegi Avram Iancu-szobor nélkül válhat Európa kulturális fővárosává. „A kincses városban találhatóak Európa leggyengébb szobrai, és ahhoz, hogy Kolozsvár elnyerje az Európa kulturális fővárosa címet, elsősorban a városképen kell dolgozni” – vélték a szakemberek, akik szerint elsőként az elhelyezésekor is sok vitát kiváltott Avram Iancu-szobrot kell kicserélni. Avram Iancu-szobor kell, csak nem ez.

És a történet gyakorlatilag napjainkig húzódik, tavaly novemberben nyilatkozta Șerban Țigănaș építész, a Műszaki Egyetem építészeti karának dékánja, hogy újra kellene gondolni a kolozsvári emlékművek kérdését, és az Avram Iancu-szoborra új tendert kellene kiírni.

Ugyanakkor, a szobor felállítását kezdeményező Avram Iancu Társaság tavaly novemberben egy népzenei gálát is szervezett, ahol adományokat gyűjtöttek a szobor befejezéséhez. Az eredeti tervben – ezeket a Cluj24 cikkében lehet megnézni – a szobor körül a havasi kürtös alakok mellett Avram Iancu hat vezére is helyett kapott. A Cluj24 összeállításából az is kiderül, hogy miért áll olyan furcsa testtartásban az oszlop tetején a nemzeti hős. Állítólag, békejobbat nyújt Simonffy József honvéd ezredesnek. A szobrász szerint egy feliratnak is kellene szerepelnie a munkán, ami az ezredessel folytatott levelezéséből származik, és ami nélkül a békejobb értelmezhetetlen: „Ha egy Istent hisztek az égben és egy hazát a földön, tárgyaljatok velünk másképp, győződjetek meg arról, hogy köztünk a fegyverek sohasem dönthetnek.”

Az említett cikk azt is részletesen elmagyarázza, hogy az aranymetszés szabályát használva határozták meg a szoborcsoport helyét a katedrális és a színház között, és valami bonyolultabb számítások szerint jött ki az, hogy 24 méter magas kell legyen az emlékmű ahhoz, hogy a megfelelő távolságból nézve jól mutasson.

Arról nem szólnak a hírek, hogy Emil Boc jelenlegi polgármester mit szólna a szoborcsoport kiegészítéséhez, azt viszont lehet tudni, ellenzi az eltávolítását, mondván, míg ő a polgármester, az a helyén marad.