Mihez kezdhetnek a pedagógusok a kütyüfüggő nemzedékkel az iskolában?

Az 1995 után született generációknál a napi elfoglaltságban sokkal nagyobb teret tölt be az online létezés, amelyet főleg az okostelefonok elterjedésével magyaráznak a romániai és nemzetközi szakemberek. „Egy magyarországi, az ELTE kutatócsoportja által végzett felmérés szerint, míg 2012-ben a 3 éves kor alatti gyermekek pusztán csekély százaléka használt mobil eszközöket, ez a számarány 2016-ra több mint 40%-ra nőtt. Az 5-6 éves korosztálynál ez az arány már 61%. Elképzelhetjük, hogy az azóta eltelt évek alatt ez az arány jelentős mértékben emelkedett, amihez a pandémiás évekre jellemző fokozottabb digitalizáció még inkább rátett” – mutatott rá Dáné-Baxter Gabriella, a Kolozsvári Református Kollégium iskolapszichológusa.

Tari Annamária magyarországi pszichológus (az Y generáció című könyv szerzője) szerint akár kicsikről, vagy a pubertárs kort elért fiatalokról legyen szó, a telefon egyfajta örömmágnest jelent: az időtöltésnek, a szórakozásnak egy olyan eszköze, amely azért marad a kézben és azért ragad meg a gyerekek fejében is, mert olyan módon vannak felépítve a különböző applikációk, hogy használatuk során az agy állandó dopaminlökethez, az öröm érzetéért felelős hormonhoz jut.

„Nagyon nehéz egy ilyen jutalmazási rendszernél nem vágyni egy újabb jó dologra, ami érdekes, izgalmas és vagány. Lehet ez valamilyen játék, abban valamilyen szintnek az elérése, egy komment, vagy egy selfie. És az, hogy ilyen sok időt töltenek a képernyők előtt, egyfajta érzelmi viszonyulást teremt, emiatt többen érzékelik, hogy az életük részét képezi” – fejtette ki. A jelenség mögött tehát olyan hormonális reakciók is vannak, amelyet szenvedélybetegséggel küzdő embereknél figyeltek meg az orvosok.

Több erdélyi iskolákban tanító pedagógus is beszélt nekünk arról, hogy az eddig bevált oktatási módszereik lassan hatástalanokká váltak, nem tudják lekötni a gyermekek figyelmét. Nagyon gyorsan kell idomuljanak a digitális eszközök mellett felnövő gyermekekhez, a tanügyi rendszer viszont alig ad nekik ebben segítséget. Kis túlzással ugyan, de nagyrészt magukra vannak hagyva. Azt is mondják, hogy az iskolákban egyre több figyelemzavaros diákkal találkoznak, illetve, hogy egyre kevesebb az olyan tanuló, aki lelkiismeretes és valóban kitartóan dolgozik, a gyerekek többsége hamar feladja a munkát, nem motivált, gyorsan felejtenek, felületesek.

Szintén egy magyarországi tanulmányból derül ki, hogy a diákok is érzékelik magukon és tisztában vannak azokkal a tünetekkel, amelyekről a pedagógusok is beszélnek. Egy közel 1500 diák közreműködésével készült felmérésben ezekkel a szavakkal illették saját magukat: figyelmetlenek, szemtelenek, lusták, netfüggők, fáradtak, nem érdekli őket semmi, agresszívek, ambiciózusak (vagy a szó szinonimája), nehezen kezelhetők, szétszórtak. Ugyanígya tanárokat is megkérdezték, az ő válaszaikban ezek a kifejezések jelentek meg a leggyakrabban: lusták, azonnali visszajelzés, tiszteletlenek, szórt figyelem, multitasking, nem kitartóak, önző, kütyük rabjai, Facebookon élnek, nincs 3D életük, kezelhetetlenek, nem – vagy csak nehezen – motiválhatók.

„Ötödikre már teljesen elveszítem őket”

Körülbelül 6-7 éve figyelt fel arra az egyik, a neve elhallgatását kérő Hargita megyei, vidéki iskolában oktató angoltanár, hogy az iskolapadba beülő kisdiákok más viselkedésmintákat hoznak, mint az azelőtti generációk tagjai. „Sokkal bátrabbak és közvetlenebbek, nagyon nyüzsik és összevissza beszélnek. Ami feltűnt, hogy elképesztően nehéz volt a figyelmüket lekötni és úgy egyáltalán, tartani velük a lépést. Azt éreztem, hogy én már csak az unalmas része vagyok az életüknek, semmi érdekeset nem tudok hozni nekik” – számolt be a tapasztalatairól a pedagógus.

„Édesanyám – aki 40 évig óvónőként dolgozott – csodálja mindig, hogy a mostani gyerekek mennyire okosak, intelligensek, olyan érettek. Csak amikor ötödik-hatodik osztályba kerülnek, mintha elveszítenénk őket, ha szabad ilyet mondanom, mintha elbutulnának.

Az az érzésem, hogy valójában egy videójátékban élnek, és csak úgy mellesleg eljönnek az iskolába, megcsinálják, amit nagyon muszáj, de nem erre fókuszálnak, szétszórtak és nincsenek jelen.”

A tanárnő emellett egyre több gyereknél figyelt fel az érdektelenségre is, mintha lenne egy szint, amelyet ha egyszer elérnek, akkor bezárnak, egy falat állítanak maguk elé. Elmondása alapján van olyan osztály, ahol már házi feladatot sem hagy fel, hogy akinek lehetősége van, inkább menjen a levegőre, focizni, játszani, pihenni. Mert azt észlelte rajtuk, hogy az életükből egyre inkább kimaradt a fogócskázás, a fára mászás, ehelyett a telefont vagy valamilyen más kütyüt használnak a szabadidejükben. A tanárnő szerint a mozgás hiánya, és az a folyamatos képi inger, amely a kütyükön keresztül éri őket, teljesen másképp alakította a gondolkodási és tanulási készségeket, és tulajdonképpen most szembesülnek azzal, hogy milyen részképességek csökevényesedtek el anélkül, hogy a szülők ezt tudatosították volna magukban.

A pedagógus ugyanakkor hozzáteszi, hogy nem lehet csak a digitális eszközök túlzott használatát hibáztatni a gyermekek állapotáért, mert ebben a korosztályban nagyon hosszú az iskolai program, reggel 8-tól 3-ig vagy 4 óráig tartózkodnak ott, elfáradnak a feszített program és a tanterv elvárásai miatt, erre rájönnek a különböző délutáni tevékenységek, mint a sport, zene vagy éppen a magánórák.

A pedagógus szerint a gyerekek sokszor kimeredt szemekkel mennek iskolába reggel, látszik, hogy kiszabadultak a szülői kontroll alól és későn fekszenek le. „Mikor rákérdek, hogy mennyit aludtak, mondanak egy órát, ami szerintem nem igaz. Egyszerűen azt érzem, hogy ott vagyunk egy osztályteremben, én elvagyok a saját buborékomban, ők pedig elvannak a sajátjukban, és már nem tudunk találkozni” – panaszolta az angoltanár, aki főleg azért kongatná a vészharangokat, mert szerinte gyakran az európai uniós projektek segítségével beszerezhető, digitális oktatási segédeszközök is csak ráerősítenek ezekre a problémákra, és elsősorban nem a gyerekek érdekeit szolgálják.

„Én nem értem, hogy az óvodákba például miért kellenek ilyen óriási okoskijelzők. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a digitalizáció maga az ördög, de az én véleményem az, hogy bőven elegendő az a digitális eszköztár, amely már a rendelkezésükre áll. Mert igen, főleg idegen nyelv tanításakor számtalan alternatív módszert alkalmazunk, digitális eszközökkel, hang- és képi anyagokkal, interaktív csoportmunkákkal összekötve. De ami sok, az sok” – véli a tanárnő.

„Azt is az iskolában kell megtanítanunk, hogy mit jelentenek az érzéseik”

Fehér Katalin, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum elemi iskolájában tanít. Őt elsősorban a 30 éves tanítónői, pedagógiai tapasztalatai miatt kerestük fel, de pszichológusként is több aspektusra kitért. A különböző generációk kisiskolásainál tapasztalt változások közül ő főként a figyelemzavarok gyakoriságát emeli ki, ugyanakkor a képzelet hiányáról és az érzelmi intelligencia kialakulásában látott változásokról beszélt.

„Inkább úgy fogalmaznék, hogy a figyelemzavarok időszakosan jelentkeznek náluk. Nagyon nehéz periódus például a nyári vakáció utáni időszak, mert akkor nagyon kikapcsolódnak, sokat felejtenek. Legalább másfél hónapot kell szánjunk arra, hogy visszaszokjanak az iskolai rendszeres munkára, mert a legtöbb gyerek otthon csak vegetál. Érződik, hogy nincs rendszeres munka adva nekik és nincs rendszer az életükben, mert sajnos a szülők sokáig dolgoznak, kevés időt töltenek velük. Persze, ez mind családfüggő, nem igaz mindenkire, de a többségen ilyenkor egyfajta fásultságot tapasztalok, amit nagyon nehéz róluk levenni. A szünetben látom, hogy felvannak dobódva, viszont amikor teljesíteni kell, akkor nagyon különbözik a teljesítmény, attól függően, hogy ki mihez van szoktatva” – véli a tanítónő.

Problémaként éli meg ugyanakkor, hogy a '90-es években nevelkedett gyerekekhez képest a mostani gyerekeknek csorbultak bizonyos részképességeik, nagyon jó példa erre a kommunikáció. A kicsik szókincse egyértelműen a televíziós mesékből és videójátékokból gyarapodott, mert otthon nem olvastak nekik elég mesét. Ezt a pedagógusok már abból látják, hogy a gyerekek nem ismernek olyan kifejezéseket, mint például a bölcső.

„A meseolvasással – azáltal, hogy a gyerekek elképzelik a hallottakat– fejlődik a képzeletük, ami a későbbiekben óriási szerepet játszik a tanulás hatékonyságában. Ha valamit elolvasol, azt értelmezned kellene, el kell képzelned, hogy megértsd az összefüggéseket. Sajnos azt látom, hogy a mostani elemiseknek csökevényesen fejlett a képzelete, mivel kicsi korban inkább képi információkkal találkoztak. És ugye itt jön be a funkcionális analfabéták kérdése is, de az már egy másik nagy téma”.

Fehér szerint az is aggasztó, hogy a gyerekek egészen pici korukban olyan videókat látnak a YouTube-on, amelyek ijesztőek lehetnek. „Az én osztályomban is volt olyan gyerek, aki nem tudott aludni, mert számára ismeretlen érzések zavarták. És ezek a gyermekek nem is tudják, hogy beszélniük kellene arról, ha valami bántja őket, eszükbe sem jut, hogy az érzelmeiket megoszthatják valakivel, nem is beszélve arról, hogy képesek legyenek azonosítani az érzések jelentését, vagy hogy minek a hatására keletkeztek. Lassan ez is az iskola feladata kezdett lenni, amit azért nagyon nehezen oldunk meg, hiszen 27 gyermekre egy pedagógus messze nem elég, óriási szükség lenne fejlesztő pedagógusokra, szakképzett logopédusokra és így tovább”.

A tanítónő ugyanakkor említést tett arról a jelenségről is, amelyet az angoltanárnő is kifejtett: már az elemiseknek is nagyon felfokozott az életritmusa, egy iskolai napon sokszor 8-tól 1-ig vannak, többen délutáni oktatásban maradnak 1-től 4-ig, azután pedig iskola utáni foglalkozások következnek: sport, ének, hangszer stb.

„És akkor csodálkozunk, hogy ki vannak merülve? Én nagyon nagy hibának tartom, hogy nincs idejük unatkozni. Ezt persze úgy értem, hogy a sok program miatt kimaradnak a közös játékok, elmaradnak a szerepjátékok, amelyeknek óriási szerepe lenne a szociális képességek fejlesztésében, de egyben a feszültséget is levezetik.

A mostani gyereknek viszont nincs unalomra ideje, mert a kis szabadidejében a kezébe veszi a kontrollert és kész. És itt félreértés ne essék, sportolni kell, hangszeren játszani is kell, de valahogy úgy kellene beosztani a gyerekek napját, hogy magára is szakíthasson időt, amikor végiggondolhatja, hogy mi történik vele. Ezen állhat, hogy felnőtt korában képes lesz-e kiszállni a mások által hajtott mókuskerékből. A kis szerepjátékokból – a kavics főzésből, a boltozásból – indul a kritikusan gondolkodó egyén fejlődése, aki önmagára is ad majd felnőtt korában” – magyarázta Fehér.

Pszichológusok: Teljesen újfajta ingerek érik az idegrendszert, de ebben potenciál is lehet

„Az elmúlt két évben hatványozottan megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik figyelmi problémákkal küszködnek, a szókincs, az írás-olvasás elsajátításához szükséges részképességek jelentősen alulmaradnak az életkornak megfelelő szinttől. Főleg a kisiskolásoknál igencsak megemelkedett azoknak a diákoknak a száma, akik írás-olvasási vagy számolási zavarral küzdenek és fejlesztőpedagógus segítségére szorulnak. Amit megfigyeltem, hogy a szorongásos zavarok is egyre korábbi életkorban jelentkeznek, egyértelműen a közösségi média testkép- és énképromboló hatására, illetve a TikTok-on érkező videók miatt” – erősíti meg a pedagógusok észrevételeit Dáné-Baxter Gabriella iskolapszichológus is, akit a saját tapasztalatainak összegzésére kértünk fel és a digitális demenciának nevezett jelenségről is kérdeztünk.

A pszichológus szerint képalkotó eljárásokkal mutatható ki, hogy a hosszú távú memóriáért felelős agyi területek az újfajta ingerek hatására nem a megfelelő mértékben fejlődtek, ez pedig a problémamegoldó képességek alulfejlettségében mutatkozik meg, ezzel vonható párhuzamba, hogy a hosszú távú memória kapacitása is gyengült

– magyarázta Dáné-Baxter. Ami az érzelmi téren kimutatható hatásokat illeti, a pszichológus szerint a gyors vágásokhoz, a villózó képi ingerekhez szokott gyerekek nem tanulnak meg kivárni, türelmetlenek, túlpörögnek és ez fokozott agresszivitáshoz, konfliktusokhoz vezethet. Itt lép közbe az, hogy a telefonozással töltött idő – lévén magányos tevékenység – leredukálja azt az időt, amikor a gyerekek az érzelmek felismerését és annak kifejezését tanulhatják meg, így a gyerekek konfliktuskezelési képessége is alacsonyabbá válik – magyarázta a szakember, mikor az általunk kérdezett pedagógusok tapasztalataira tértünk ki.

Mit tehetnek ilyenkor a szakemberek? Dáné-Baxter szerint elsősorban a szülőket kell felvilágosítani az idegrendszert befolyásoló reális hatásokról, a következményekről, illetve, hogy mi az, amit ők is megtehetnek a modellezéstől kezdve (gyakran a szülő is folyton a telefonon lóg és elsősorban a szülő révén találkozik a gyerek először ezekkel az eszközökkel) az ésszerű szabályokig, valamint a különböző, voltaképp egyszerű játékokig.

“Igazság szerint a gyerekeknek nagyon egyszerű dolgokra van szükségük: sok-sok, lehetőleg szabadtéri mozgásra. A nagymozgások, mint ugrálás, szaladgálás, bukfencezés ugyanúgy fontosak, mint a finommotoros gyakorlatok: az origami, puzzle, legó vagy akár diópucolás. De a meseolvasásra, beszélgetésre, társasozásra, és az életkornak megfelelő önálló feladatokra is érdemes biztatni őket, de próbáljuk kerülni a »burokban tartást« és az ok nélküli túldícsérést. Amíg mindezek hiányoznak az otthoni életből, a tanítónénik akár a fejükre is állhatnak” – mondja a szakember.

“Ugyanakkor elmondható az is, hogy a kutatások, programok nem érik el a jelenség terjedési sebességét, így a pedagógustársadalom meglehetősen felkészületlen mindezeknek a kezelésésére. Van ugyan pár képzés, amely a tanárok digitalizációs képességeinek fejlesztésére vonatkozik, de ennél sokkal de sokkal többre volna szükség. Olyan képzésekre lenne igény, amelyek valós módszereket, eszközöket nyújtanak a jelenség kezeléséhez. Nagy szükség volna ugyanakkor az osztálylétszám további csökkentésére, hisz 6-7 speciális nevelésű igényű gyerek egy osztályban nagyon megnehezítheti a pedagógusok munkáját” – emelte ki az iskolapszichológus.

A fiatal generációk idegrendszerét ért újszerű hatásokról korábban Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus is tartott előadást Kolozsváron, a Mentés másként konferencián. Nekünk adott interjújában beszélt többek között arról, hogy a megváltozott ingerkörnyezet nem csak a digitális eszközökre, hanem az ártalmas vegyi anyagokra, az élelmiszerek tartalmára, a gyógyszerekre, de az elektromos zajszennyezésre is vonatkozik.

„Tele vagyunk olyasmivel, ami ebben a mértékben soha korábban nem érte egy gyerek idegrendszerét. Ez azt jelenti, hogy ha megvan rá a hajlam, akkor könnyen elindul egy folyamat, ami az atipikus idegrendszeri fejlődéshez vezet.

Másrészt az is igaz, hogy nagyon sok, és a gyerekek számára könnyen elérhető információ van – ami az idegrendszer fejlődését is eredményezheti. Így attól függően, hogy kinek milyen belső lehetőségei vannak, különbözőképpen tudja kihasználni ezt a helyzetet, de az is kulcsfontosságú, hogy mi felnőttek – a gyerek környezete – ebben a helyzetben milyen lehetőségeket biztosítunk számukra. Mindez meghatározza, hogy a gyerek merre fog fejlődni, nyilatkozta akkor.

Minden csak a szülő-pedagógus-diák együttes munkáján múlik?

Fehér Katalin szerint az elemi osztályokban az a legfontosabb, hogy kialakuljon a gyerekekben a feladattudat, azaz, hogy a gyerekek fogadják el: vannak bizonyos munkák, amelyeket muszáj elvégezniük. És persze nem igaz, hogy nem lehet motiválni őket. A gond szerinte inkább ott kezdődik, hogy egy-egy tevékenység előkészítése és megszervezése a tanítóknak rengeteg extra munkájába kerül, mivel gyakorlatilag ők saját maguk kell kitalálják, hogy milyen módszerrel érhetnek el eredményt. Ezzel kapcsolatban mesélt arról, hogy a koronavírus-járvány betörésekor egész nyáron intenzíven dolgozott azon, hogy kitalálja: online oktatásban mégis milyen applikációk segítségével taníthatja meg az elsősöket írni és olvasni. ”A tanfelügyelőség elvár és a számon kér, de ebben a periódusban szinte mindent magunktól kellett kitaláljunk„ – magyarázta a tanítónő, aki egyébként gyorstalpaló kurzust is tartott a segítséget kérő kollégáknak.

”Az viszont biztos, hogyha játékosan tanítasz, sokkal jobban élvezik a gyerekek. A farsangi napunkon például olyan csoportmunkát végeztük, ahol megengedtem a telefon használatát is. A készülékre kapták a feladatokat és az eredményeket is ide kellett betáplálni. Én egyébként engedem a gyerekeknek, hogy mobilt hozzanak az iskolába, de megtanítom nekik a telefonhasználati kultúrát, azaz, hogy iskola közben le van halkítva és be van téve a táskába, nem használhatják az órák alatt és a szünetben. Ehhez tartják is magukat, nincs rossz tapasztalatom ilyen téren„ – magyarázta.

Fehér szerint sokat számít, hogy egy pedagógus milyen hozzáállással megy be az iskolába. ”Egy cél kell mindenki előtt legyen, hogy ezek a gyerekek fejlődjenek. Tehát ha ezzel a szándékkal tanítok az iskolában, akkor az én lelkiismeretemre van bízva, hogy a problémákat kiküszöböljem és megoldjam. Ez persze nem egyszerű feladat, mert sok időt vesz igénybe. De én azt gondolom, hogyha pedagógusként megvan bennem a jóindulat, akkor a gyermekek is értékelni fogják, mindannak ellenére, hogy néha túlságosan ellustulnak„ – véli a tanítónő, aki szerint a módszerek megválogatása az adott osztálytól is függ. ”Ha nem érdekli a társaságot valami, akkor változtatok„ – szögezte le Fehér Katalin.

”A gyermek akkor fog olvasni, ha otthon is azt látja, hogy a felnőttek nem a telefont, hanem a könyvet tartják a kezükben. Szülőértekezleten gyakran téma, hogy egyik gyermek miért olvas, a másik miért nem. Miért olvas a gyerek a vakációban? Mert az anyuka elmondta, hogy van otthon a családban ilyen szokás, amikor a család közösen olvas, mindenki a kezébe veszi a saját könyvét.

Tehát minden azon múlik, hogy a szülő és pedagógus rászoktatja-e a munkára a gyereket, amikor annak ott van az ideje. Persze a játéknak és a bulizásnak is megvan az ideje, viszont a szülők kell meghatározzák a határt. Csak önmagában a digitalizációt nem okolhatjuk mindenért. Amit a szülők mentségükre tudok felhozni, az az, hogy ők maguk sem tudják, hogy ezek az eszközök mennyire ártalmasak a gyerek idegrendszerére. Többségüknek arról sincs fogalma, hogy egy gyerek ma mi mindenhez fér hozzá a neten" – magyarázta a pedagógus.