Dák ezüst műkincseket és 3000 éves fejszéket is talált Nagyszeben mellett egy magyar mesterszakács

2023. március 5. – 15:06

Másolás

Vágólapra másolva

Értékes dák ezüst leletekre bukkant Nagyszeben közelében Erdei Lóránt mesterszakács. A Sibiu Independent helyi lap beszámolója szerint Erdei még másfél évvel ezelőtt, 2021-ben tette a felfedezést, de mostanáig kellett rá várni, hogy a bürokrácia útjait végigjárva a kincsek végül a Brukenthal Múzeumhoz kerüljenek, ott megtisztítsák és azonosítsák ezeket, és hamarosan a közönség számára is láthatóak legyenek. Mint kiderült, 2200 éves dák műtárgyakról (tálak, brossok, láncok stb.) van szó és a szakács számára is külön öröm volt, hogy másfél év után ismét a kezében tarthatta ezeket.

Erdei Lóránt Szatmárnémetiben született, ott érettségizett majd Budapesten tanult tovább, később pedig a karrierje Franciaországba vitte, ahol két Michelin-csillagos étteremben is dolgozott. A romániai közönség a Game of Chefs televíziós vetélkedő műsorból ismerheti. A mesterszakács most Nagyszeben mellett, Nagycsűrön telepedett le, a városban pedig egy éttermet működtet – de emellett az egyik hobbija, hogy fémdetektorokkal járja a környéket, archeológiai leletek után kutatva.

Egyébként a műkincsek a Nagycsűr és Kakasfalva közötti domboknál való megtalálásának körülményei is meglehetősen kalandosak voltak, mert Erdei friss medvenyomokat észlelt a földön, és éppen azokat vizsgálta, amikor letette a földre a detektort és az hirtelen jelezni kezdett. Mindössze 25 centiméternyi mélységben megtalálta a műtárgyakat, amelyeket földdel együtt a hátizsákjába tett és gyorsan elsietett a helyszínről. Az Erdei által talált kincs egyébként megerősítette azt a régészek által már ismert információt, miszerint azon a területen egy fontos dák település volt.

A tudósításból az is kiderül, hogy ugyancsak azon a környéken Erdei Lóránt más régi tárgyakat is talált még 2020-ban, a világjárvány idején, és amikről most kiderült, hogy 3000 éves bronz fejszékről van szó. A romániai törvények értelmében a műkincsek megtalálói minden esetben le kell adják azt a hatóságoknak és utólag a felbecsült érték 30%-ára jogosultak – bár rendszerint sokat kell várni a kifizetésükre, vagy éppen pereskedni is kell érte.

Még 2020-ban számoltunk be arról, hogy Romániában egyre népszerűbb lett a detektoros kincsvadászat, amiért a régészek törvényi szabályozást sürgetnek. Patkók, konzerves dobozok és sörös kupakok teszik ki az amatőr régészek zsákmányának nagy részét, a szerencsésebbek viszont értékes leletekre is rábukkannak, amelyekért az állam jutalmat ad. De csak abban az esetben, ha megadják a lelethez tartozó információkat és igazolják, hogy nem tiltott területen ástak. Amint Gindele Róberttől, a Szatmár Megyei Múzeum régészétől akkor megtudtuk, tilos régészeti lelőhelyeken, illetve ezek 500 méteres körzetében ásni, mivel a hobbirégészek tönkretehetik a fontos lelőhelyeket.

„Az amatőr régészek tevékenysége akár a segítségére is lehet a szakmának. Fennáll viszont a veszélye annak, hogy ezek a tárgyak a feketepiacon kötnek ki, így elvesztődnek a tudomány számára, illetve hogy a kontextusukra vonatkozó információk nélkül kerülnek hozzánk. Személy szerint nem vagyok ellene az amatőr régészkedésnek, azonban szükség van egy megfelelő szabályozásra ezen a területen” – fejtette ki Gindele.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!