Függetlenség és kiszolgáltatottság között – képeken a Ceaușescu-korszak dolgozó női

2023. január 15. – 08:51

Függetlenség és kiszolgáltatottság között – képeken a Ceaușescu-korszak dolgozó női
A tulcea-i halkonzerv gyár dolgozója, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben az 1950-es évektől új lehetőségek jelentek meg a nők számára Kelet-Európában, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a cél valójában az államszocializmus építése.

A kenyérkereső, szakmát tanuló, a házimunka helyett a társadalom számára hasznos munkát végző nő alakja fontos eleme volt az államszocialista retorikának, és ezt 1945 és 1989 között a címével is üzenő Dolgozó Nő folyóirat közvetítette a romániai magyar közönség felé. A Minerva sajtófotó-archívum honlapján nemrég közzétették a havilap mintegy 10 ezer darabos, digitalizált fotóarchívumát, amelyben jelentős részt tesznek ki a gépek, kémények, gyártósorok között dolgozó nőkről készült felvételek.

Az erőltetett iparosítás és a nők

A nők tömeges munkába állására valójában szükség volt az 1948-tól központilag meghatározott tervgazdálkodás célkitűzéseinek teljesítésére. Nagyipari központokat építettek ki országszerte, amitől gazdasági fejlődést, a kommunizmus bázisának megerősítését remélték. Az agrármunkások és a nők ipar felé irányításának köszönhetően az iparban dolgozók évi gyarapodása elérte az 5,5 százalékot. A gyárak vidékről a városokba vonzották a lakosságot, ez magával hozta a tömbháznegyedek épülését, a városkép átalakulását és az erdélyi városokban az etnikai arányok megváltozását is.

A sikeres iparosítás ellenére a politikai szempontok szerint irányított tervgazdaság válságba került, az állam felhalmozódott külföldi adósságainak erőltetett visszafizetése miatt a 80-as években már nyoma sem volt annak a jobb életnek, amit az 50-es évektől ígért a propaganda a gyárba szegődő nőknek.

A dolgozó nők az 1950-es évek elején még a kezeslábasba vagy nadrágba és feltűrt ujjú ingbe öltözött traktorista- és bányászlányokat jelentették, akik vonzónak találják a korábban férfiasnak számító munkákat. A sematikus, idealizált történetek mellett a Dolgozó Nő ‘50-es években megjelent cikkeiben felmerül az a sokkal valószínűbb forgatókönyv is, hogy a munkavállalás jövedelemkiegészítést és társadalmi presztízst jelentett a szegényparaszti családból származó lányok számára, derül ki Sütő-Egeressy Zsuzsa elemzéséből. Ő mutatja ki azt is, hogy a folyóiratban hogyan váltja fel a nehézipari munkás képét a hagyományosan nőiesebb területen, például a textil- és bőriparban dolgozó vagy értelmiségi munkát végző nők képe, illetve, hogy az új nőideál jellemzésekor hogyan kerülnek előtérbe az olyan, hagyományosan nőiesnek tekintett tulajdonságok, mint a jóság, alkalmazkodókészség, pontosság. Ezt a ‘70-es évek cikkeiben is megtaláljuk:

„Hatalmas munkacsarnok a Tehnofrig Gépgyárban. Impozáns méretek – több méter átmérőjű, csillogó «tejes edények», hatalmas daru, minden, ami egy modern nagyüzemben csak lehet. De mi most csak a lányokat látjuk, a hegesztő brigád tagjait. Kis szürke munkaruhájukban, a nagy kötény ellenére csinosak, és látszik rajtuk, hogy elszánt akarással, nagy igyekezettel, tanulják a szakmát. (...)
– Mit szól a mama ehhez az új szakmához? – kérdem az egyik kislányt.
– Nagyon örül. Mert én szeretem.
Egy fiú is odajön hozzánk, hallgat és figyel.
– És a fiúk? Nem nehéz ilyen sok fiú között egy kislánynak szakmát tanulni?
– Ha én rendes vagyok, ők is azok!
Azóta is úgy érzem, hogy ez az a válasz, ami az egyetlen helyes női magatartásról tanúskodik, amit ismertetni, tanítani kellene a fiatal lányoknak: minden jónak és szépnek tőlem kell kiindulnia. És ellentmondásnak tűnhet, de ez volt az a mondat, ami leginkább meggyőzött, hogy ebből a kislányból és társaiból igazi szakmunkás lesz.” (Dolgozó Nő, 1972/11, 12. oldal)

Nem minden mama örült azonban ennyire lánya gyári munkájának, a társadalom értékrendje lassan változott, az ‘50-es évek elején például még a falusi családok alacsonyabb rendű munkának gondolták, határozottan ellenezték a gyári munkavállalást gyermekeik számára. A városra költözött fiatalok élete pedig gyökeresen megváltozott.

„(...)Most valahogy úgy érzem, egyformán tartozom a városhoz is meg a faluhoz is. Nem tudnám megmondani, hol érzem jobban magam. Kolozsvárt is megszoktam már, de Lóna mégiscsak a szülőfalum. (...) Kolozsváron azért is szeretem, mert nem szólítanak meg mindegyre, hogy miért öltözöm úgy, ahogy öltözöm, vagy hogy éppen hova megyek. Igaz, nemcsak a vidékiek, hanem a kolozsváriak között is akadnak fiatalok, akik nem tudják, mihez kezdjenek magukkal és szemtelenek. Ezeknek lehet, jót tenne, ha a városban is ismerné őket mindenki, és ahogy falun szokás – megszólnák. Nekem édesapám mindig azt mondta, bárhol vagyok, legyek becsületes, mert akkor nem mondhatnak rám rosszat. Eddig nem is volt nézeteltérésem senkivel” – mesélte a Kolozsváron esztergályosként dolgozó, 17 éves Harasztosi Erzsébet. (Dolgozó Nő, 1973/10, 4. oldal)

A munkaközösségek mellett működő KISZ-szervezetek megpróbálták ellenőrizni, kitölteni a fiatal munkások szabadidejét is: „A Cérnagyár munkásnőinek az elmúlt évek nemcsak a szakmunkássá válás esztendeit jelentették, hanem életforma-váltást is. A családból kikerült, önállósuló fiatalok és a faluról városra szakadt ifjak ipari munkássá növekedése egyformán megkövetelte a szakmai képzés, a politikai, kulturális és az erkölcsi nevelés folyamatosságát” – olvasható egy riportban. (Dolgozó Nő, 1977/2, 3. oldal)

Felszabadítás vagy még nagyobb kontroll?

A szociológusok leginkább azt róják fel a romániai államszocializmusnak, hogy miközben új lehetőségeket adott a nőknek, látszólag a nemi egyenjogúság jegyében, a korábbi családmodellre nem adott megfelelő alternatívát. A gyárak köré kiépültek ugyan a gyermeknevelést és a háztartás-vezetést segítő intézmények, ezek azonban nem mindig működtek megfelelően, ahogy az a Dolgozó Nő néhány olyan riportjából is kiderül, amely az adott keretek között igyekezett felfedni a gyárak és a munkásnők valós problémáit. A házimunka alsóbbrendűként jelent meg a társadalmilag hasznosabb termelőmunkával szemben. A lapban nagyon sok cikk ad tippeket ahhoz, hogy hogyan lehet a háztartás vezetését és a gyermeknevelést a munkahellyel összeegyeztetni.

A nők munkavállalása miatt visszaszorult születésszámra az abortusztilalom volt a diktatúra válasza, miközben a gyermeknevelés megfelelő körülményei, sőt egy idő után az élelmiszer is hiányzott.

Az 1965-ös abortusztörvény „ismét a biológiai struktúrája és működése által rabságban tartott lénnyé változtatta a nőt. A munkavállalással nyert függetlenség ezzel ismét kiszolgáltatottsággá vált”írja Geambașu Réka szociológus. A család, a magánélet egyrészt hozzáférhetővé, ellenőrizhetővé vált az állam számára – éppen a gyárakban szerveztek kötelező havi nőgyógyászati vizsgálatokat – másrészt, ahogy a kutató fogalmaz, „az egész házasság állandó, általában a nő megalkuvásával végződő alkufolyamattá vált”, és ez a nők mai önképére is hatással van.

A gyárban, gépek társaságában, munka közben lefényképezett többnyire fiatal, esetleg középkorú nők visszatérő szereplői a Dolgozó Nőnek. Ezek a (nagyrészt beállított) felvételek legtöbbször helyszíni riportokhoz vagy a „szocialista öntudatra ébredt”, dolgozó nő életmódját, tanulási kereseti lehetőségeit népszerűsítő cikkekhez készültek, de címlapra is kerültek, illetve előfordult, hogy a reklámrovatban, az üzemeket népszerűsítő cikkekben is szerepeltek.

Munkások a kolozsvári porcelángyár előtt, 1967 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Munkások a kolozsvári porcelángyár előtt, 1967 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A kolozsvári Spicul cukorkagyár, 1969 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A kolozsvári Spicul cukorkagyár, 1969 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Tejgyár, 1971 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Tejgyár, 1971 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Nemeș Cornelia, a gyulafehérvári porcelángyár munkásnője. A fotó az 1971-es, januári lapszám címlapján jelent meg – Fotó: Ioan Miclea Mihale / Minerva Fotóarchívum
Nemeș Cornelia, a gyulafehérvári porcelángyár munkásnője. A fotó az 1971-es, januári lapszám címlapján jelent meg – Fotó: Ioan Miclea Mihale / Minerva Fotóarchívum
Prodcomplex, Marosvásárhely, 1972. Jobbra: Kiss Ilona, a gyár egyik dolgozója, akinek a kezéből „szebbnél szebb üvegtárgyak kerülnek ki" – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum Prodcomplex, Marosvásárhely, 1972. Jobbra: Kiss Ilona, a gyár egyik dolgozója, akinek a kezéből „szebbnél szebb üvegtárgyak kerülnek ki" – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Prodcomplex, Marosvásárhely, 1972. Jobbra: Kiss Ilona, a gyár egyik dolgozója, akinek a kezéből „szebbnél szebb üvegtárgyak kerülnek ki" – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
David Valeria gépészmérnök és Végh Enikő építészmérnök, az enyedi fémipari gyár alkalmazottai „egyidősek a Köztársasággal", 1972-ben – Fotó: Ioan Miclea Mihale / Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
David Valeria gépészmérnök és Végh Enikő építészmérnök, az enyedi fémipari gyár alkalmazottai „egyidősek a Köztársasággal", 1972-ben – Fotó: Ioan Miclea Mihale / Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A tulcea-i halkonzerv gyár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A tulcea-i halkonzerv gyár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Csempegyár, Segesvár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Csempegyár, Segesvár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Kolozsvári cipőgyár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Kolozsvári cipőgyár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A csíkszeredai kötöttárugyár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum A csíkszeredai kötöttárugyár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A csíkszeredai kötöttárugyár, 1973 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Szalai Rozália brigádos a székelyudvarhelyi Cérnagyárban, 1976-ban – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Szalai Rozália brigádos a székelyudvarhelyi Cérnagyárban, 1976-ban – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Mondiala gyár, Szatmárnémeti, 1974 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Mondiala gyár, Szatmárnémeti, 1974 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Orosz Edit, a gyergyószentmiklósi szövetgyár fiatal munkása "már az iskolás műhelygyakorlaton elsajátította a szakma ábécéjét" (1977, 12. lapszám) – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Orosz Edit, a gyergyószentmiklósi szövetgyár fiatal munkása "már az iskolás műhelygyakorlaton elsajátította a szakma ábécéjét" (1977, 12. lapszám) – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A gyulafehérvári porcelángyár dolgozói, 1978 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A gyulafehérvári porcelángyár dolgozói, 1978 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Brassói kötöttárugyár, 1981 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Brassói kötöttárugyár, 1981 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A csíkszeredai Tractorul gyár és az egyik munkatársa, 1984 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum A csíkszeredai Tractorul gyár és az egyik munkatársa, 1984 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A csíkszeredai Tractorul gyár és az egyik munkatársa, 1984 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
CUG, Kolozsvár, 1988 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
CUG, Kolozsvár, 1988 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Tordai üveggyár, 1988 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
Tordai üveggyár, 1988 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A nagybányai konfekció gyár dolgozói, 1989 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum
A nagybányai konfekció gyár dolgozói, 1989 – Fotó: Dolgozó Nő / Minerva Fotóarchívum

Kedvenceink