Felfedezte a román sajtó is a Csíki Sör medveszarkonzervét, a fogyasztóvédelem pedig csak vakarja a fejét

2022. november 30. – 17:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kézdivásárhelyi boltban fedezte fel Mircea Diaconu, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője, hogy a Csíki Sör brandhez tartozó, a csíkszentsimoni Lixid Project kft. által forgalmazott medveszart lehet vásárolni szuvenírként, ezen pedig „igen meglepődött”, legalábbis ezt nyilatkozta többek között a sepsiszentgyörgyi WeRadio munkatársainak.

A megyei hivatal vezetője szerint a termék nem igazán vonható ki a forgalomból, mivel a csomagoláson egyértelműen fel van tüntetve, hogy nem alkalmas emberi fogyasztásra. Diaconu szerint azonban mégis aggodalomra ad okot, hogy a termék „gyurmaszerűen formázható”, így például egy felügyelet nélkül hagyott gyermek könnyedén elfogyaszthatja.

„Azt értem, hogy ez valami szuvenír. De például lejárati idő is megvan adva, amit nem egészen értek, hiszen nem élelmiszerről van szó. Ugyanakkor a fordítás sem teljes. A csomagolásra az van írva, hogy ez egy székely termék, Székelyföldön gyártják. Úgy magyarázták nekem, hogy ezt kézbe lehet venni és úgy formázni, mint a gyurmát. Tehát valamilyen módon »játszani« is lehet vele, de nem tudom, mennyire van rendben, ha egy gyerek beveszi a szájába” – tette fel a kérdést Diaconu. (Mivel a konzerv konkrétan ürüléket tartalmaz, nem tudjuk elképzelni, ki akarhatta rávenni a fogyasztóvédelem vezetőjét a vele való gyurmázásra.)

A szerkesztőségünknek még 2021-ben küldött postán a Csíki Sör egy medvetrutyi konzervet, a levelükben pedig azt írták, hogy „bátran tesztelhető”, mi pedig védőfelszerelésben ki is bontottuk. De kapott ilyet ajándékba Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, és a magyarországi Rádió 1 három műsorvezetője, Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri is.

A medveszar forgalomba hozásával kapcsolatban annak idején megkerestük a megyei közegészségügyi hivatalt (DSP), illetve a Hargita megyei fogyasztóvédelmet is. A közegészségügyi hivatal annyit mondott: nem illetékesek a kérdésben, mert nem élelmiszerről van szó, míg a fogyasztóvédelem azóta sem reagált a megkeresésünkre.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!