Erdély máig fennmaradt legrégibb tető-, illetve födémszerkezete került elő Magyarvistán

2022. november 17. – 17:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Erdély máig fennmaradt legrégibb tető-, illetve födémszerkezete került elő a Kolozsvártól 14 kilométerre található Magyarvistán, tájékoztat a budapesti Teleki László Alapítvány közleménye. A település református templomában talált mestergerenda 700 éves.

Erdély és a Kalotaszeg egyik legismertebb középkori műemlékében, Magyarvista református templomában újabb,

„művészettörténeti szenzációnak számító leletek kerültek elő”.

Az alapítvány tájékoztatása szerint a templomban az általuk és a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében végeztetett dendrokronológiai vizsgálatokat (a dendrokronológia a fák évgyűrűinek vizsgálatán alapuló kormeghatározási módszer). A kutatás alapján megállapítható, hogy a magyarvistai templomhajó egykori famennyezete és tetőszerkezete, valamint az azokat alátámasztó oszlop és mestergerenda 1330-ban épült. Állításuk szerint ezzel – mai tudásunk szerint – Erdély máig fennmaradt legrégibb tető-, illetve födémszerkezete.

A felfedezés a templom rendkívül értékes falképeinek kutatásában is új eredményeket hozhat. A felfedezés részleteit később mutatják be.

A Teleki László Alapítvány a magyarvistai református templomról azt írja, hogy a kőből rakott, egyhajós, négyzetes szentélyű épület a 13. század végén épülhetett. A templom gazdag festett fa berendezéssel rendelkezik, melynek kiemelkedő darabjai az átalakított, késő gótikus papiszék, a hajó fölötti kazettás mennyezet, melyet faoszlop által tartott mestergerenda támaszt, a padok, a déli és a nyugati bejáratok ajtószárnyai, a szószék és a szószékkorona. Az épület mellett 18. századi harangláb emelkedik, legrégebbi harangja Mátyás-kori, 1487-es.

Falképei stilisztikailag egy Erdélyben jól ismert stíluskörbe igazodnak, melynek közismert példája a gelencei Szent László-legenda, de számos más helyszínen is megjelenik: Csíkszentimre, Homoródkarácsonyfalva, Felvinc, Boroskrakkó, Szék, Ördöngösfüzes stb. A látványos stíluskört egyes kutatók italo-bizantinnak nevezik, de elterjedtsége miatt helyesebb egy itáliai hagyományokat használó, közép-európai gótikus tendenciáról beszélni.

E csoport falképeinek pontos keltezése problematikus (volt), mivel sem történeti adat, sem évszámos felirat vagy más jellegű információ nem állt rendelkezésre egyik épület vonatkozásában sem, így az 1310-es évektől az 1340-es évekig terjedt a szakirodalomban az emlékek datálása. Emiatt volt különleges fontossága annak a restaurátori megfigyelésnek, hogy a falkép vakolata érintkezik a mennyezetet, és azon keresztül a tetőt is támasztó mestergerendával. A faelemek kivágását ugyanis dendrokronológiai elemzéssel ideális esetben éves (sőt évszakos) pontossággal keltezni lehet.

Fotó: Teleki László Alapítvány
Fotó: Teleki László Alapítvány

A Teleki László Alapítvány támogatásával elvégzett vizsgálatból kiderült, hogy a szerkezet egyik pontosan keltezhető fáját 1329-1330 telén vágták ki, így a szerkezet megépítésre már 1330-ban sor kerülhetett, tehát a falképek ennél nem lehetnek korábbiak.

A dendrokronológiai vizsgálatokat 2022 őszén a csíkszeredai Anno Domini Dendrolab csapata végezte el a templomban kutató falkép-restaurátorok és művészettörténész kezdeményezésére. A vizsgálat és az azt követő laboratóriumi elemzés során bebizonyosodott, hogy a templomhajóban hosszában, középen futó mestergerenda, és az azt alátámasztó faragott oszlop 14. századi, mégpedig az 1320-30-as évek fordulójáról származik. A kő oromfalakba beépített építés korabeli gerendák, valamint a mai, 17. század közepi tetőszerkezet egyes elemeinek évgyűrű-vizsgálata arra is rámutatott, hogy maga a templomhajó és korábbi tetőszerkezete is ebben az időben épült. Ez esetben évre pontos a keltezés, az egykori tetőszerkezethez 1329/1330 telén kivágott tölgyfát használtak.

A magyarvistai faszerkezet abból a szempontból is különleges, hogy mestergerendával és oszloppal alátámasztott födém megoldásának egyetlen további példája ismert eddig Erdélyben, aminek kora egyelőre ismeretlen.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!