Erdély máig fennmaradt legrégibb tető-, illetve födémszerkezete került elő Magyarvistán

Erdély máig fennmaradt legrégibb tető-, illetve födémszerkezete került elő a Kolozsvártól 14 kilométerre található Magyarvistán, tájékoztat a budapesti Teleki László Alapítvány közleménye. A település református templomában talált mestergerenda 700 éves.

Erdély és a Kalotaszeg egyik legismertebb középkori műemlékében, Magyarvista református templomában újabb,

„művészettörténeti szenzációnak számító leletek kerültek elő”.

Az alapítvány tájékoztatása szerint a templomban az általuk és a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében végeztetett dendrokronológiai vizsgálatokat (a dendrokronológia a fák évgyűrűinek vizsgálatán alapuló kormeghatározási módszer). A kutatás alapján megállapítható, hogy a magyarvistai templomhajó egykori famennyezete és tetőszerkezete, valamint az azokat alátámasztó oszlop és mestergerenda 1330-ban épült. Állításuk szerint ezzel – mai tudásunk szerint – Erdély máig fennmaradt legrégibb tető-, illetve födémszerkezete.

A felfedezés a templom rendkívül értékes falképeinek kutatásában is új eredményeket hozhat. A felfedezés részleteit később mutatják be.

A Teleki László Alapítvány a magyarvistai református templomról azt írja, hogy a kőből rakott, egyhajós, négyzetes szentélyű épület a 13. század végén épülhetett. A templom gazdag festett fa berendezéssel rendelkezik, melynek kiemelkedő darabjai az átalakított, késő gótikus papiszék, a hajó fölötti kazettás mennyezet, melyet faoszlop által tartott mestergerenda támaszt, a padok, a déli és a nyugati bejáratok ajtószárnyai, a szószék és a szószékkorona. Az épület mellett 18. századi harangláb emelkedik, legrégebbi harangja Mátyás-kori, 1487-es.

Falképei stilisztikailag egy Erdélyben jól ismert stíluskörbe igazodnak, melynek közismert példája a gelencei Szent László-legenda, de számos más helyszínen is megjelenik: Csíkszentimre, Homoródkarácsonyfalva, Felvinc, Boroskrakkó, Szék, Ördöngösfüzes stb. A látványos stíluskört egyes kutatók italo-bizantinnak nevezik, de elterjedtsége miatt helyesebb egy itáliai hagyományokat használó, közép-európai gótikus tendenciáról beszélni.

E csoport falképeinek pontos keltezése problematikus (volt), mivel sem történeti adat, sem évszámos felirat vagy más jellegű információ nem állt rendelkezésre egyik épület vonatkozásában sem, így az 1310-es évektől az 1340-es évekig terjedt a szakirodalomban az emlékek datálása. Emiatt volt különleges fontossága annak a restaurátori megfigyelésnek, hogy a falkép vakolata érintkezik a mennyezetet, és azon keresztül a tetőt is támasztó mestergerendával. A faelemek kivágását ugyanis dendrokronológiai elemzéssel ideális esetben éves (sőt évszakos) pontossággal keltezni lehet.

A Teleki László Alapítvány támogatásával elvégzett vizsgálatból kiderült, hogy a szerkezet egyik pontosan keltezhető fáját 1329-1330 telén vágták ki, így a szerkezet megépítésre már 1330-ban sor kerülhetett, tehát a falképek ennél nem lehetnek korábbiak.

A dendrokronológiai vizsgálatokat 2022 őszén a csíkszeredai Anno Domini Dendrolab csapata végezte el a templomban kutató falkép-restaurátorok és művészettörténész kezdeményezésére. A vizsgálat és az azt követő laboratóriumi elemzés során bebizonyosodott, hogy a templomhajóban hosszában, középen futó mestergerenda, és az azt alátámasztó faragott oszlop 14. századi, mégpedig az 1320-30-as évek fordulójáról származik. A kő oromfalakba beépített építés korabeli gerendák, valamint a mai, 17. század közepi tetőszerkezet egyes elemeinek évgyűrű-vizsgálata arra is rámutatott, hogy maga a templomhajó és korábbi tetőszerkezete is ebben az időben épült. Ez esetben évre pontos a keltezés, az egykori tetőszerkezethez 1329/1330 telén kivágott tölgyfát használtak.

A magyarvistai faszerkezet abból a szempontból is különleges, hogy mestergerendával és oszloppal alátámasztott födém megoldásának egyetlen további példája ismert eddig Erdélyben, aminek kora egyelőre ismeretlen.