
Két évnyi visszafogottság után teljes gőzzel tért vissza az Electric Castle Bonchidán. A gazdasági nehézségek és minden más globális hercehurca láthatóan nem fogta vissza az érdeklődőket, szombaton hajnalban például csődöt mondott a szervezés, a Kolozsvárra visszatérő résztvevők három és fél óráig álltak sorban, hogy felülhessenek az EC-s buszjáratokra. Mi is ott voltunk, már nappal kilátogattunk a helyszínre, majd belevetettük magunkat az éjszakába. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen a járvány utáni nagy visszatérés, és hogy mennyibe kerül a dráguláshullám közepette a fesztiválozás. Az igazság az, hogy sokkal borsosabb árú mulatságra számítottunk.
Július 13—án indult az Electric Castle 8. kiadása, ha nem vesszük figyelembe a 2020-as és 2021-es éveket, amikor sokkal mértéktartóbb kínálattal próbálták feldobni a szervezők a járványügyi intézkedésekbe belesavanyodó fesztiválozókat. Idén a fesztivál a Bánffy-birtokot teljes egészében kihasználja, olyan értelemben, hogy a korábban parlagon hagyott területeket most sokkal jobban bevonták: beszúrtak egy-egy pici bulihelyszínt, illetve a megszokottnál több vásári szórakozási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére: van dodzsem, repülő bicikli, körhinta, és persze óriáskerék is, a Netflix pedig a most nagyon népszerű Stranger Things sorozat témájával kialakított egy szerencsejáték központot, ha valakinek kedve támadna játékgépeket csattogtatni. Az eddigiekhez képest sokkal kevesebb gyerekfoglalkoztató sátort látunk, helyettük több a PR-butik, ahol a cégek különböző játékokat szerveznek, a nyeremény pedig valamilyen ötletes reklámtermék.
Ahogy végigsétáltunk a helyszínen, arra lettünk figyelmesek, hogy megtöbbszöröződött a kajás standok száma. Most már nem csak a külön erre a célra kialakított food court-nál, hanem gyakorlatilag mindenhol érezni lehet a jó illatokat, így nehéz elkerülni, hogy levarázsolják a pénzt a fesztiválos kártyákról. Kis túlzással ugyan, de a kaja teljesen átvette a hatalmat, még a főszínpad és az előtte levő kifutó is jóval szűkebbre lett tervezve például a 2019-es kiadáshoz képest, bal oldalt egy egészen méretes kajás sátor kapott helyet a különlegesebb étkeket kínáló bódékkal együtt, ennek tetején mozgáskorlátozott személyeknek alakítottak ki egy nagyobb teraszt, ahonnan zavartalanul élvezhetik a főszínpad koncertjeit. Jobb oldalt hasonlóképp, a VIP-szektor nyúlik be a bulizó tömeg fölé.

Ezzel igazából nagyon szépen kirajzolódik az idei EC politikája: a szervezők kevés igazán nagy nevet hívtak koncertezni (Twenty One Pilots, Gorillaz, Disclosure), a fesztivál sokkal inkább a kisebb bulikban akar erős lenni, és arra készteti a kizúduló tömeget, hogy minél jobban szétszóródjon, azzal viszont nem számoltak a jelek szerint, hogy az infrastruktúrájuk már nem bír el ekkora tömeget.
Az Electric Castle fesztiválra fiatalok és idősebbek, a rock, a raggae, a drum and bass és az elektronikus műfajok kedvelői járnak, idén pedig soha nem látott tömeg gyűlt össze. A saját bőrünkön tapasztaltuk: túlnőtte magát a fesztivál, a bulihelyszínek zsúfoltak voltak, a lökdösődés és folytonos sorbanállás igencsak megzavarta a szórakozást.
Ami a kínálatot illeti, átlagosan körülbelül 5-10 lejes drágulást láttunk a tavalyi árakhoz képest
Az Electric Castle alapvetően nem nevezhető olcsó fesztiválnak, ámbár nem zárja ki azokat a fesztiválozókat sem, akik nem költenének el egy fél vagyont.
A kezdeti kiadások idején a spórolós társaságok a faluban melegítettek az esti bulira, és másnap ott ették a másnapos levest is, lévén, a falusiak portékája jóval olcsóbb volt a fesztivál területén vásárolható élelmiszernél és italoknál. Ez a szakadék mára eltűnőfélben van, legalábbis az élelmiszerek szempontjából mindenképp: míg egy gulyáslevest kint 15 lejért lehet vásárolni, a fesztivál területén 20 lejért láttunk hasonlót, a 300 grammos pizzák között is körülbelül 10 lej az eltérés.

Ez azért alakult így, mert a szervezők lényegében teljesen keresztbe tettek a faluban szervezett, rögtönzött buliknak és italozásoknak, amikor a Lidl áruházlánccal együttműködve a fesztivál területére egy kompakt szupermarketet helyeztek el, ahol a megszokott piaci áron lehetett vásárolni élelmiszert, vizet, sört és minden más, fesztiválozáshoz szükséges kelléket (papucsot, naptejet, stb.) A kezdetekben őrök vigyáztak arra, hogy a fesztiválozók a koncerthelyszíneken ne az olcsó, 3 lejes sört fogyasszák, idén egy sokkal egyszerűbb módszert választottak: a Lidl-ben nem lehet alkoholt venni, azonban minden egyebet igen. Találtunk ott 48 banis zsömlét, 1,5 lejes péksüteményt, 89 banis fagylaltot is. Az üdítőket is igen olcsón be lehet szerezni, a fél literes kiszerelésű Coca Colát 2,5 lejért vettük. Minden egyéb élelmiszert: kenyeret, édességet, húst, zöldséget és gyümölcsöt piaci áron, a városban található diszkontok szokásos kínálata szerint lehet beszerezni.

A következőkben a teljesség igénye nélkül bemutatjuk, hogy az alapvető fesztiválkellékek költségei hogyan alakultak 2022-ben. A belépők és szálláslehetőségek értékét leszámítva, italok és étkek szempontjából nem látunk égbekiáltóan nagy különbségeket a tavalyi árakhoz képest, 5-10 lejjel kerül többe egy-egy termék vagy szolgáltatás.
Jegyek
- General Acces – 5 napos belépő: 1006 lej
- General Acces 5 napos belépő és a kemping: körülbelül 1270 lej
- Premium Pass 5 napra: körülbelül 1590 lej
- Premium Pass 5 napra és a kemping: körülbelül 1860 lej
- Egy napos bérlet: körülbelül 370 lej
Utazás
Az idei kiadás egyik leggyengébb pontja és átverése. A korábbi fesztiválok alatt nagyon könnyedén el lehetett jutni Kolozsvárról Bonchidára a szervezők által biztosított autóbusszal – persze az utóbbi években is voltak sorok és bedugult Zsuk irányába a forgalom – de ahogy fentebb is írtuk, idén ez a rendszer nagyon nehézkesen működik. A délutáni órákban már több órát állnak sorba a fesztiválozók, ugyanez a helyzet Bonchidán hajnalban is. Több fesztiválozó mondta, hogy a sok gyaloglás ellenére jobban megéri vonattal leutazni Kolozsvárról (6 lejért), a bevállalósabbak pedig taxival 150 lejért utaztak ki, a tarifa Kolozsvárra ugyanennyi. A nagyon népszerű buszos utazás egyébként 2022-re 20 lejre drágult (csak egy irányba), tavaly 15 lej volt, a korábbi években mindössze 7 lejért oldották meg ugyanezt. A mostani nagy torlódás egyik legfőbb oka a rekordszámú fesztiválozó, de még inkább, hogy bevezettek egy 40 lejes „priority” jegyet, amellyel ki lehet kerülni a kígyózó sorokat. Aki nem hajlandó 40 lejt fizetni, várhat több órán keresztül, míg az elsőbbséget élvezők gyorsan elfoglalják az 50 személyes autóbuszokat.

Szállás
Ahogy korábban is feltüntettük, a szervezők a fesztivál belépő mellé kemping jegyet (sima sátorhelyet) is biztosítanak azoknak, akik ezt külön igénylik. A fesztivál hivatalos oldalán található adatok szerint, a kényelemtől függően napi 20 euróért (közel 100 lejért) és 99 euróért (kb. 488 lejért) is lehetett szállást foglalni, azonban a nagy érdeklődés miatt a helyszíni szálláslehetőségek nagyon gyorsan kimerültek, sokan emiatt Kolozsváron kerestek fedelet a fejük fölé, felduzzasztva a buszokra várakozó tömeget.
Évek óta bevett szokás egyébként, hogy a fesztivál résztvevői a falubeliek hajlékaiban és az udvaron húzták meg magukat. Amint a busszal beérünk a faluba, a portákba bekukkantva most is láthattuk a teraszon kókadozó fesztiválozókat, akik épp a reggeli sört ciccentik meg. Minél közelebb haladunk a központhoz, annál több sátort látunk egy-egy portán felhúzva. Az idei tarifákról egyébként egy helybélitől érdeklődtünk, aki elmondta: már hónapokkal a fesztivál kezdete előtt lefoglalták a gyümölcsösében az összes sátorhelyet. Mint kifejtette, eleinte tartani akarta a 2019-es árakat, azaz egy napra 70 lejt kért, azonban a nagy érdeklődés miatt fokozatosan drágított. Az utolsó helyeket már 150 lejért értékesítette napjára, azokat is még májusban. L. szerint a sátorhelyek tekintetében körülbelül 10-30%-ot drágítottak a falubeliek a tavalyi árakhoz képest, a házakat viszont sokkal drágábban, legtöbben 50%-os drágítással adják ki idén. Ezek az árak a szolgáltatástól eltérően változnak, de már nem lehet házban szállást találni naponta 100 lej/fő-s tarifa alatt.
Legolcsóbb italok a faluban:
- 0,5 l víz 3 lej
- 0,5 l üdítő 4 lej
- 0,5 l sör 6 lej
- csapolt sör 6 lej
- kávé 5 lej
- egy pohár bor 15 lej
Legolcsóbb italok a fesztivál területén:
- 0,5 l víz 7 lej
- 0,5 l üdítő 9 lej
- csapolt sör 12 lej
- 0,5 l sör 12 lej
- kávé 9 lej
- egy pohár bor 25 lej

Alapvető élelmiszerek a faluban:
- lángos 10 lej
- kürtőskalács 20 lej
- egy adag szalmakrumpli: 6 lej
- leves 15 lej
- omlett 15 lej
- mirelit szendvics 7 lej
- Hot Dog 7 lej
- Burger 7 lej
- főtt kukorica 8 lej

Alapvető élelmiszerek a fesztivál területén:
- főtt kukorica 15 lej
- egy adag szalmakrumpli: 15 lej
- omlett 14 lej
- gulyás 20 lej
- Hot Dog: 26 lej
- Burger: 26 lej
A fesztivál területén a főételek körülbelül 30-50 lejbe kerülnek, az adott étel különlegességétől és minőségétől függően, legyen az kínai, japán, mexikói vagy hagyományos helyi étel. A legolcsóbban a Lidl Royal Court kínálatából lehet vásárolni.

Extrák:
- a dodzsem, a körhinta, de még az óriáskerék is 20 lejbe kerül személyenként (2 perc)
- a legegyszerűbb EC-s póló 90 lej. Itt külön meg kell említenünk, hogy az Electric történetében először megnyitották a kastély egyik emeleti részét is, ahol főként dizájner termékeket: ruházatot, táskákat és ékszereket lehet vásárolni. Az árak a hagyományos vásárokon megszokott szinten vannak.
- gyertyafényes, romantikus vacsora: 50 lej/fő az alapmenü, ehhez külön számítják az italfogyasztást
- értékmegőrző széfeket is kihelyeztek a kijáratnál, melyeket 75 lejért (+50 lej garancia) lehet bérelni a fesztivál idejére.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!