Az erdélyi tájak egyik leglátványosabb virágba borulása: kárpátisáfrány-virágzást fotóztunk a Pádis-fennsíkon

Gyerekkoromban a nárcisz volt az a virág, ami egy egész rétet megtöltve virágzott. A csillagos nárcisz virágzása volt a nagybetűs virágzás, amit számon tartottunk. A nárcisz talán még manapság is virágzik a Hagymás-tetőn, bár a hírek szerint már nem olyan mennyiségben mint egykor, talán emiatt sem téma otthon mostanság a nárcisz. Amióta Kolozsváron élek, a botanikus kert tulipánvirágzása a kedvencem, néhányszor már meg is örökítettem. Idéntől viszont már eggyel több virágzást tudok megemlíteni, amit egy életben legalább egyszer látni kell. Nem lesz olyan színes, mint a botanikus kert tulipánvirágzása, és még nem is olyan rég ismert, mint a nárciszvirágzás, de örök élmény, ahogy a Pádis-fennsík kárpáti sáfrányai lilává változtatják a mezőt.

A krókuszvirágzást tulajdonképpen a közösségi média tette ismerté. Ha korábban ismerték is néhányan a jelenséget, de valószínűleg egyetlen lelkes beszámolónak sem volt akkora hatása, amit egy Facebookra feltöltött fotónak, mert ezt tényleg csak akkor hiszed el, ha látod, és még akkor sem érzed át igazán.

A beszámolók szerint kárpáti sáfrány virágzása a Pádis-fennsíkon már március végén elkezdődhet, és egészen május középéig is eltarthat, de az április végén, május elején virágzik a legnagyobb mennyiségben, akkor a leglátványosabb a lilába boruló mező. A hó olvadása után rögtön kibújnak a sáfrányok, sőt, nem ritkán az őket borító elvékonyodó hóleplet is áttörik, hogy aztán néhány nap elteltével erőtlenül elterüljenek a mezőn.

Az elbeszélések szerint a Pádis-fennsíkot járművel Belényes felől tudjuk most könnyen megközelíteni, itt már elolvadt annyira a hó, hogy járhatók az utak. Belényesről a Boga üdülőtelep felé kell venni az irányt, ott kezdődik a fennsíkra vezető szerpentin. A 800 méteres szintkülönbség legyőzésével egy teljesen új világba érkezünk meg. A hegy lábánál már tombol a tavasz, a fák szinte egymással versengve zöldülnek, hogy aztán az egyik pillanatról a másikra szinte ősziesre váltson a táj, a lombhullatók még csak készülődnek, és amire elérjük a Bál rét 1250 méteres magasságát, már szinte teljesen el is tűnnek.

Az Erdélyi-középhegység Natúrpark területén járunk, autóval csak a kijelölt úton lehet haladni. Igaz, ide terepjáró sem feltétlen szükséges, tükörsima aszfaltút vezet fel egészen a platóig.

Hiába van tangapapucsos, rövidnadrágos nyárias meleg a hegy lábánál, nem érdemes túracipő és meleg ruha hiányában nekivágni a kárpáti sáfrányos rét felfedezésének. A fennsíkon nem csak a hó marad meg hosszabb ideig, a 5-10 Celsius fok közötti hőmérséklet is természetesnek számít még így május elején is, sőt gyakoriak az olvadó hóból keletkező tócsák is.

A kárpáti sáfrány a Kárpátok és a Balkán-hegység endemikus növénye. 10-20 centiméter magasra nő, föld feletti szára nincs, keskeny, szálas, sötétzöld, tőállású levelei a földalatti hagymagumóból erednek. A fonákjukon végigfutó, fehér kiálló csík a sáfrányok megkülönböztető jegye. A virágát hat, két körben hármasával álló, tölcsérszerűen kiszélesedő csövet alkotó, élénk lila lepellevél képezi. A Wikipedia szerint más sáfrányfajoktól a lepelcimpák csúcsán látható sötétlila V alakú folt különbözteti meg. A porzónál hosszabb, rojtos, narancssárga bibék három hosszú bibeszálon ülnek.

A kárpáti sáfrányok hasonlítanak a kikericshez, csak míg előbbiek hóolvadás után borítják lilába a mezőt, addig a kikericsek ősszel virágzanak. A sáfránynak 3 porzószála van, a kikericsnek pedig 6.

A kárpáti sáfránynak nem használják fűszerként a bibéjét, mint az úgynevezett jóféle sáfránynak, szóval nem érdemes letépni, amúgy is védett.

A kárpáti sáfrányvirágzás az olvadó hófoltokkal, az éles, friss hegyi levegővel, a csiripelő madarakkal az igazi, amit így május elején a megjelenő tőzikék is színesítenek. Ezeket a legjobb fotók se nagyon tudják visszaadni, amelyeket a szoba melegében nézünk meg.

Ha megnéznétek a Kárpátok lila mezeit, akkor most hétvégén valószínűleg még lesz rá lehetőségeket, ezután ilyen összefüggő mezőként idén már nem találtok, lejár az idejük. A frissen elolvadó hó nyomában még foltokban megjelenhetnek, de már nem színesítik széltében és hosszában a látóhatárt.