Kétszer vizsgáztak románból egy Gorj megyei iskola nyolcadikosai: először tévedésből a magyar gyerekeknek szánt tételeket kapták

Bár a magyar tannyelvű iskolákba szánt vizsgalapok alján jelzik, hogy kiknek szól, attól még románul volt, hát szépen kidolgozták és hazamentek.
Egy Gorj megyei iskolában a diákoknak kétszer kellett próba-képességvizsgázniuk hétfőn román nyelv és irodalomból, mert első alkalommal pedagógusaik véletlenül a magyar tannyelvű iskolákban vagy tagozatokon tanuló diákoknak szánt tételeket osztották ki nekik – számol be az esetről az Europa FM.
A román tannyelvű albeni-i iskolában mintegy harminc gyerek hétfőn mindkét feladatsort megoldotta: sem ők, sem tanáraik nem vették észre, hogy első alkalommal a magyar anyanyelvűeknek szánt tételt kapták meg. A gyerekek már hazaértek a vizsgáról, amikor a tanárok rájöttek, hogy nem jó tételsort osztottak ki, és visszahívták őket, hogy ezúttal a jó tételből is vizsgázzanak le.
A Gorj Megyei Tanfelügyelőség közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben – gyaníthatóan a tanárok hibáztak, amikor a minisztérium honlapjáról nem a megfelelő tételsort töltötték le. A tanfelügyelőség szerint a dupla vizsgázás extra stressznek tette ki a diákokat, ezért a felelősöket figyelmeztetésben fogják részesíteni.
Az Edupedu portál megmutatja a különbséget is a két tételsor között:
a magyar nyolcadikosok görögországi utazással, illetve Athénnal kapcsolatos szövegértelmezési és fogalmazási feladatokat kaptak, és az egyik szövegük egy útikönyv-részlet volt.
A román tannyelvű iskolába járók viszont irodalmi szövegrészleteket kaptak (Cezar Petrescu- és Francisc Munteanu-szövegeket), és ehhez mérten a feladatok is nehezebbek voltak.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!