Romániai és magyarországi nőszervezetek nyújtanak praktikus segítséget menekült anyáknak

2022. március 24. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Babahordozó eszközök, ingyenes tanácsadás, segítség a várandósoknak és szoptatós anyáknak.

Körbejárták a világot a képek, ahogyan az orosz offenzíva alatt alagsorokba költöztek az ukrajnai szülészetek, koraszülött-osztályok, várandósgondozással foglalkozó egységek.

Anyák szülnek és szoptatnak pincékben, metró-aluljárókban, rögtönzött óvóhelyeken. Vagy éppen a határon több kilométeres sorokban várakoznak, hogy biztonságos helyre jussanak.

Várandós, kisbabás, kisgyerekes nők kelnek át Ukrajna határain nap mint nap, akiknek hihetetlen stressz nyomása alatt kell valahogyan helytállniuk, túlélniük egy felfordult, ismeretlen világban, párjuk, férjük, családjuk támogatása nélkül.

Ezt felismerve, romániai és magyarországi nőszervezetek sokféle módon próbálnak kifejezetten menekült nőknek és gyermekeknek gyors és praktikus segítséget adni. Több szakmai közösség nyújt várandós, kisbabás vagy kisgyerekes menekült nőknek önkéntes szaksegítséget. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül bemutatunk néhány ilyen szervezetet és akciót.

Romániában például a Mamprenoare női vállalkozói csoport kolozsvári, Piatra Neamț-i és iași-i helyszíneken gyűjt olyan alapellátási cikkeket, mint pelenka, tápszer, kozmetikumok, élelem, meleg női ruhák stb. Március 7-i felhívásukban az egyik menekülttáborba gyűjtöttek ágyakat, takarókat, melegítőket, mert a sátrakban elhelyezett menekült anyák és gyerekeik fagytak meg a márciusi hidegben.

A Romániai Laktációs Tanácsadók Egyesülete (Asociația Consultanților în Lactație din România) a Független Bábák Egyesületével és az UNICEF-fel közösen egy sor ingyenes szolgáltatást biztosít a hozzájuk forduló anyáknak, erről ukrán nyelvű szórólapjuk is van. A bábák és laktációs szaktanácsadók orvosi, szülés előtti és utáni segítséget biztosítanak a hozzájuk fordulóknak. Az Asociația MAME Bukarestben pszichológiai konzultációt, mozgásterápiás foglalkozásokat, orvosi ellátáshoz és gyógyszerekhez való hozzáférést biztosít menekült nőknek és gyermekeiknek.

A Centru Pro Mama telefonos és online segítséget ad az ukrajnai menekülteknek, felhívva a figyelmet arra, hogy

a hordozás, állandó testkontaktus biztosítása és a szoptatás folytatása gyermekéleteket menthet

egy olyan közegben, ahol a higiéniai feltételek sokszor közel lehetetlenné teszik az anyatej-helyettesítő tápszerek biztonságos alkalmazását. Megfelelő hőmérsékletű, fűtött helyiség híján pedig magas a hipotermia kockázata, a hordozás és állandó testkontaktus ez ellen is védi a legkisebbeket.

A SAMAS – Sanatate pentru mame si sugari egyesület kiterjesztette a hátrányos helyzetű anyáknak és újszülötteknek címzett A kisbaba doboza című akcióját az ukrajnai anyákra is: ukrajnai szülészetekre küldenek és Romániába menekült várandós/kisbabás anyáknak adományoznak életkezdési alapcsomagot, amiben alapvető higiéniai termékek, pelenka, pici méretű ruhák, betétek, takarók vannak.

Így készülnek a dobozok:

„Az anyák anyák, a kisbabák kisbabák, nemzetiségüktől függetlenül. Mindannyiukat szívesen látjuk, és mindegyikükért megteszünk mindent, hogy úgy legyünk mellettük, ahogyan ők azt igénylik” – írják.

Erdély-szerte a romániai magyar közösségekben babakocsikat, hordozóeszközöket, autósüléseket gyűjtenek a háború elől menekülő anyáknak és gyermekeiknek. Az RMDSZ Nőszervezete által március 8-án indított gyűjtés célja, hogy megkönnyítse a menekülők utazását. Az első adományokat – több mint 120 babakocsit, 55 babahordozót és 110 autós ülést – március 15-én szállították el a máramarosszigeti határátkelőhöz. A gyűjtés folytatódik, ülésmagasítókat, hordozókendőket és ergonomikus hordozóeszközöket is gyűjtenek összesen 27 helyszínen.

A következő adagot annak függvényében, hogy mikor gyűl össze egy nagyobb mennyiség, 2-3 hét múlva szállítják a határra – mondta el Csép Éva Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Nőszervezet ügyvezető elnöke a Transtelexnek.

Az ukrán-román határ mentén a menekültek fogadására összpontosított segítségnyújtási akciókhoz csatlakozva a Nőszervezet sátrat állított föl, ahol a babakocsik, hordozók, autósülések az igénylők rendelkezésére állnak. A helyszínen a hordozóeszközöket alapszinten ismerő önkéntesek segítenek, megmutatják ezek használatát a menekült nőknek.

Magyarországon a „LifeFlower – Ukrajnai várandós és kisbabás menekült anyák segítése” csoportban találhatnak egymásra az önkéntes szakértők és a menekült anyák. A több mint kétszáz önkéntes szakértő – dúlák, szoptatási tanácsadók, hordozási tanácsadók – az Ukrajnából menekült kismamákat, kisbabás anyukákat segíti a szülés előtti és utáni szaksegítség nyújtásával. A Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége menekült anyáknak és 0-18 éves gyermekeknek segít egészségügyi ellátással kapcsolatos információk közvetítésében, emellett tanácsadást nyújtanak, illetve lakossági és szervezeti kapcsolatrendszerükkel segítenek konkrét esetekben.

Ugyancsak próbálja összehangolni a szakértői felajánlásokat és a konkrét segítségkéréseket a Másállapotot a szülészetben mozgalom. Az Anyatejút angol, ukrán, orosz és magyar nyelvű tájékoztató szórólapokat adott ki és juttat el az érintett anyáknak a szoptatásról. Hordozóiskolák, hordozóklubok önkéntesei pedig hordozóeszközök gyűjtését, elszállítását, kiosztását vállalták magukra, sőt a hordozóeszközök használatának megtanítását is az érintetteknek.

Mindkét ország segítő csoportjaiban vannak önkéntes romániai magyar dúlák, szoptatási tanácsadók és szülés körüli segítő szakmák képviselői is, akik abban a különleges helyzetben vannak, hogy akár mindkét országban tudnak online vagy telefonos segítséget biztosítani angol/más nemzetközi nyelven, illetve románul és magyarul.

„Jelentkeztem habozás nélkül, mert tudom, mekkora jelentősségel bír a támogatás ebben a nehéz helyzetben. Láttam kijevi és harkovi szülészeti osztályokat, borzalmas... Az, hogy önkéntesnek jelentkeztem, azt mások miatt tettem, mert pillanatnyilag rengetegen vannak, akik rosszabb, kilátástalanabb helyzetben vannak, mint mi” – nyilatkozta egyikük a Transtelexnek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!