Férfiegészségről tabuk nélkül a Csakabajban: tények és tévhitek
Tabuk, tévhitek, kínosnak érzett vizsgálatok és szégyenérzet. Az urológia, ami nem éppen olyasmi, amiről mindennap nyíltan beszélgetünk a barátainkkal. Sajnos… pedig mindennapjaink része pici korunktól egészen idős korig. Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy műsorra tűzzük ezt a témát. Beszélünk eleget a férfiak egészségéről?
Először tisztáztuk, mivel foglalkozik az urológia. Sokan gondolják, hogy az urológus afféle „férfi-nőgyógyász”, de a Doktor Úr rámutatott: a húgyúti szervek betegségeivel foglalkozik (mindkét nem esetében), plusz a férfi nemi szervekkel. Vagyis női páciensek is megfordulnak nála, nem csak férfiak. Ugyanakkor tény, hogy az urológus a köztudatban elsősorban a férfiak orvosa – nem véletlenül került szóba, mennyire hasonló a szerepe a nőgyógyászéhoz.
Ezen a ponton el is érkeztünk a beszélgetés egyik központi kérdéséhez: miért kerülik a férfiak az orvost, különösen, ha urológiáról van szó? Vendégem szerint ennek egyik oka a neveltetésből fakadó szemérmesség. „A férfi páciensek sokkal szemérmesebbek, nehezebben lehet orvoshoz elvinni őket. Sokan úgy vannak vele, hogy amíg nem fáj, nem mennek” – mondta dr. Szöllösi Attila, majd hozzátette, hogy egyfajta társadalmi elvárás is munkál bennünk, férfiakban, miszerint nem mutathatjuk gyengének vagy betegnek magunkat. Ennek a hozzáállásnak a következménye, hogy sokan még akkor sem jelentkeznek vizsgálatra, amikor már indokolt lenne. Érdekességként megjegyezte, hogy gyakran a feleség vagy élettárs veszi rá a férfit az orvoslátogatásra – hiszen a párjuk veszi észre a figyelmeztető jeleket (például az éjszakai gyakori vagy nehézkes vizelést, esetleg a véres vizeletet).

Ezután röviden kitértünk a nőket érintő urológiai problémákra is. Megtudtam, hogy a hölgyek leggyakrabban visszatérő húgyúti fertőzések (közismert nevén „felfázás”) miatt keresik fel az urológiát, illetve sokszor tabuként kezelik az inkontinenciát – vagyis a vizelet-visszatartási nehézséget –, pedig ez is gyakori náluk, különösen több szülés vagy megterhelő fizikai munka után. Sokan szégyellik, és inkább évekig együtt élnek vele csendben. Az epizódban elhangzott, hogy egy viszonylag egyszerű műtéttel orvosolható ez a probléma. Természetesen vissza kanyarodtunk a férfiakhoz. Átvettük, melyek a leggyakoribb urológiai gondok a férfiaknál: a „mindennapi kenyér” valóban a prosztata jóindulatú megnagyobbodása és annak kellemetlen tünetei. Emellett gyakoriak a gyulladások, a vesekövek, és sajnos egyre több a daganatos elváltozás is – a hereráktól a hólyag- és vesedaganatokig. Szó esett arról is, hogy ha a gyermekáldás várat magára, a férfi oldalt ugyanúgy érdemes kivizsgáltatni (például spermavizsgálattal), mint a nőt, hiszen a termékenységi problémák jelentős része kezelhető.
Fontos téma volt a megelőzés és a szűrés kérdése. A főorvos hangsúlyozta, hogy 45 éves kortól minden férfinak ajánlott évente egyszer urológiai szűrésre járni – sőt, újabban akár már 40 felett sem árt. Míg régebben ritkaságnak számított az 50 év alatti prosztatarák, ma már sajnos akad 45-46 éves, előrehaladott stádiumú betege is, ezért különösen fontos a korai felismerés. Megbeszéltük azt is, hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat: Attila elmondta, mire számítson a páciens a rendelőben – a kikérdezéstől (kórtörténet, panaszok) az ultrahangon át a rutin prosztatavizsgálatig. Utóbbitól sokan tartanak, ám a doktor megnyugtatott: „Ez nem egy fájdalmas vizsgálat, sok páciens sokkal rosszabbra számít, mint amilyen valójában”.
A beszélgetés vége felé a szexualitás kérdései sem maradtak ki. Szóba került például a merevedési zavar és a korai magömlés – olyan problémák, amelyeket az érintettek gyakran „normálisnak” hisznek, mert sosem beszél velük erről senki.
Összességében úgy érzem, rengeteg tévhitet sikerült eloszlatnunk.
Beszélnünk kell ezekről a kényes témákról, őszintén és tabuk nélkül – legyen szó a férfiak „félelmetes” vizsgálatairól és azokról a témákról is, melyek lehet ha gyerekkorunktól kezdődően szégyenként élünk meg. Ha sikerül oldani a félelmeket és előítéleteket, és időben orvoshoz fordulunk, azzal a saját egészségünket védjük meg, és másokat is bátoríthatunk ugyanerre.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!