Véresre verték őket a szélsőjobbosok a kitörés napján, pedig nem is antifák

2023. február 15. – 13:31

Véresre verték őket a szélsőjobbosok a kitörés napján, pedig nem is antifák
Szélsőjobboldali szervezetek 2020. február 8-i „Becsület napja” elnevezésű eseménye, ahol azokra a katonákra és civilekre emlékeznek, akik Budapest 1945-ös ostrománál február 11-én megkíséreltek kitörni a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Felvették a kapcsolatot a Telexszel azok a magyarok, akiket a kitörés emléknapján szombaton véresre vert egy nagyjából tíz fős szélsőjobboldali csoport. Hátulról támadták meg őket egy forgalmas utcán, fényes nappal. Ököllel ütötték, csontjaikat törték, hajuknál fogva vonszolták őket a fekete ruhás nemzeti radikálisok, pedig semmi közük az antifasiszta mozgalomhoz, azt is csak a rendőröktől tudták meg, hogy a kitörés napja miatt gyűlt össze több tucat szélsőséges a közelben lévő kocsmánál. Kettejüket kórházba kellett vinni, de sokkal rosszabb kimenetele is lehetett volna a történetnek, ha a rendőrök nem lettek volna közel az incidenshez.

Szombaton volt a német és a magyar csapatok 1945-ös kitörési kísérletének évfordulója (Becsület napja), ami különösen fontos esemény a nemzeti radikálisok számára. Több százan gyűlnek ilyenkor össze, hogy az általuk hősnek gondolt emberekre emlékezzenek, és akár teljesítsék Budán és környékén az emléktúrát. A magyar résztvevők mellett külföldről is érkeznek ilyenkor Budapestre szélsőjobboldali beállítottságúak.

Bár a megemlékezés szervezői által a Budai Vár területére meghirdetett eseményeket a rendőrség napokkal korábban megtiltotta, a fekete vagy terepszínű ruhákba, bomberdzsekibe, bakancsba öltözött megemlékezők megjelentek aznap délután a Vár Bécsi kapuhoz közeli részein.

Emellett egy másik radikális csoport tagjai is feltűnnek ilyenkor Budapesten, magyar és sok esetben külföldi antifasiszta (antifa) beállítottságú demonstrálók is felvonulnak a város érintett részein, a szélsőjobbos eszmék ellen tiltakozva. Sajtóbeszámolók szerint most szombaton 100-200 antifasiszta jelent meg a Bécsi kapu térnél. Bár a Várban nem ment zökkenőmentesen, hogy a két radikális tábor kellő távolságban maradjon egymástól, a rendőrség nagy erőkkel volt jelen a helyszínen, így nem alakult ki különösebb balhé közöttük.

A város más részein viszont történtek nagyon súlyos esetek. A rendőrség hétfőn délelőtt részletes sajtótájékoztatót tartott azokról a brutális támadásokról, amiket vélhetően szélsőbalos antifa-szimpatizánsok követtek el Budapest több pontján. Egy körülbelül 15 fős csoport különböző felállásokban hajtotta végre az erőszakos cselekményeket. A rendőrség szerint összesen nyolc embert vertek agyba-főbe, közülük hárman szenvedtek súlyos sérüléseket, nekik csontjaik is törtek.

Nem vettek el tőlük semmit, nem rabolták ki az áldozatokat, csak ütötték, rúgták őket. A rendőrség arra jutott, hogy a megtámadottak ruháiban volt hasonlóság, terepmintás ruhákat, fekete holmikat, bakancsot viseltek, esetleg bomberdzsekit.

„Jobboldali beállítottságúnak tűnhettek”

– mondta a tájékoztatót tartó alezredes arról, hogyan választhatták ki áldozataikat a vélhetően antifa támadók.

Tényleg bestiálisan kegyetlenek voltak a szélsőbalos támadók, nemcsak puszta kézzel és bakanccsal, hanem viperával, műanyag kalapáccsal és más eszközökkel is ütötték a többnyire military ruházatban lévő járókelők fejét, arcát, testét. Legtöbbször még akkor is rugdosták őket, amikor már földre kerültek. A Budapest belvárosában lévő Bank utcában például a szélsőjobbos zenei szcéna ismert alakját, Dudog Lászlót támadták meg, akinek szétnyílt a feje a viperás csapásoktól. A rendőrség emellett legalább három hasonlóan kegyetlen, szélsőbalos támadásról tud.

Érdeklődtünk arról, hogy mennyi, fizikai erőszakba torkolló esetet tart számon a rendőrség a kitörés napjához kapcsolódóan. Megkérdeztük azt is, hogy mennyi esetben történt olyan testi sértés vagy garázdaság, amikor a támadók tettét szélsőséges ideológiák vezérelték, és mennyi olyan erőszakos eset volt, amikor valamilyen – hivatalos megfogalmazással – közösség tagja elleni erőszakos cselekedetről beszélhetünk. Beszámolunk róla, ha válaszolnak.

Frissítés: A BRFK válaszában egyebek mellett arról írt lapunknak, hogy a gyűlések környékén 301 embert igazoltattak, hat férfit közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása szabálysértés miatt, három férfit garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő. Garázdaság miatt a Széll Kálmán téren történt bántalmazás ügyében a rendőrök a helyszínen két férfit fogtak el, egy harmadik férfit pedig körülbelül ugyanebben az időben, amikor az I. kerület, Ostrom utca sarkán, két embert bántalmazott. Közösség tagja elleni erőszak bűntettében pedig a fentebb említett négy esetről tud a rendőrség.

Szélsőjobbosok is agyba-főbe vertek járókelőket

A BRFK tehát hétfőn délelőtt tartott sajtótájékoztatót a szélsőbalosok valóban rémisztő tetteiről, viszont szombaton nemcsak az antifák akcióztak a városban, hanem a nemzeti radikálisok is. Bár a nyomozás a szélsőjobbosok és szélsőbalosok esetében is tart még, a nemzeti radikális csoportok által elkövetett súlyos testi sértésekről a rendőrség nem igyekezett részletes tájékoztatást adni, ezekhez az esetekhez kapcsolódóan nem volt széles körben meghirdetett sajtótájékoztató.

Annyit közölt a rendőrség, hogy a Széll Kálmán tér és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál is volt egy incidens, ott is megvertek járókelőket, a bántalmazás helyszínén két férfit elfogtak. Őrsi Gergely II. kerületi polgármester tette hozzá, hogy „a támadók tettét szélsőséges ideológiák vezérelték”.

Ebben az esetben a BRFK csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt nyomoz, tehát a hatóságok szerint itt nincs szó „közösség tagja elleni erőszakos cselekedetekről”, mint amikor szélsőjobbosokat támadtak meg antifák.

Ez azért ellentmondásos, mert az ezen a helyszínen akciózó szélsőjobbosok (egyes feltételezések szerint a Betyársereg tagjai) egy velük szimpatizáló médium szerint azért támadtak rá a járókelőkre, mert azt hitték, antifák. Viszont a megtámadottak valójában egyáltalán nem tartoznak ilyesféle csoporthoz. Tehát valójában egy adott közösséghez tartozó embereket akartak megtámadni, csak hát célt tévesztettek.

Ezek a Széll Kálmán térnél súlyosan bántalmazott járókelők felvették a kapcsolatot lapunkkal, és hitelt érdemlően bizonyították, hogy valóban őket verték meg a szélsőjobbosok. Arcukat és nevüket viszont nem szeretnék vállalni.

Hátulról támadtak rájuk, a földön is ütötték és rúgták őket

A nemzeti radikális Magyar Jelen szombati közvetítésében utaltak arra, hogy a Betyársereg akciózott a Széll Kálmán térnél. „A Betyársereg két antifa-fészek ellen indított támadást, egyet a Széll Kálmán téren, egyet a Vár tövében. Az importált antifasiszták közül menekülés közben jó néhányan elestek és beütötték magukat. Most rendőrök védik őket” – írták, később megerősítve, hogy több tag ellen indított a rendőrség eljárást aznap délután.

A Telexnek nyilatkozó megtámadottak azonban arról beszéltek, nincs közük az antifához. Amikor kérdeztük tőlük, hogy esetleg olyan ruhákban voltak-e, ami erre utalhat, akkor azt sem tudták, pontosan hogy néznek ki az antifák. Voltak köztük, akik azt sem tudták, hogy a kitörés napja miatt vannak tüntetések aznap, a megverésük után intézkedő rendőrök mondták nekik, hogy amiatt gyűltek össze a szélsőségesek.

Nem volt rajtuk semmilyen vallási jelkép vagy ilyesmire utaló ruha sem. Teljesen hétköznapi ruhában voltak, ebédibőben mentek le az egyik társasházból az utcára, és a ház előtt megálltak egy kicsit, hogy átbeszéljék, hova menjenek ebédelni. Az utcában kicsivel arrébb, egy kocsma előtt jó pár tucat, fekete és terepszínű ruhába öltözött, esetenként kopasz, szélsőjobbos arc gyülekezett. Ritkán látni ennyi, jellegzetes öltözetű embert egy helyen, ezért az egyikük csinált róluk egy fotót, majd elindultak ebédelni.

Nem sokkal később észrevették, hogy a szélsőségesek közül kb. tízen elindultak utánuk a járdán. Nyilván félelmetes látvány volt, de ekkor még nem feltétlenül gondoltak arra, hogy bántani akarják őket; miért ne tarthattak volna ők is a Széll Kálmán térre. De egyszer csak hátulról

„teljesen váratlanul, kérdés nélkül ütni és rúgni kezdtek bennünket”

– mondták. Az öt megtámadottból kettőt kilöktek az autók elé a Szilágyi Erzsébet fasorra. A földön fekvőket is verték. Kettejüknek ököllel estek neki. Ütötték, rúgták, a hajuknál fogva vonszolták őket. Egyiküknek azt mondták: „ha ordibálsz, meghalsz”.

Az ötfős társaság két tagját kórházba kellett vinni később. Egyikőjüknek koponyazúzódásai lettek és rágni sem tudott, az őt megvédeni próbáló férfi pedig agyrázkódást kapott, az orra, illetve több koponyacsontja eltört, és több foga is letörött.

A legelöl haladó társuk viszont előre sietett a Széll Kálmán térre, és az autók elé kilépve integetéssel jelezte a tér túloldalán várakozó rendőröknek, hogy segítségre van szükségük. A rendőrök azonnal közbeléptek. A támadók ugyan futni kezdtek, de lezárva az utcát többségüket sikerült igazoltatni. (Sok rendőr volt a környéken, mert a tér nagyon közel van a tervezett gyűlések várbeli helyszínéhez.)

„Legtöbbjüket mégis elengedték, csak két embert állítottak elő a rendőrségen”

– mondták lapunknak az áldozatok.

„Nem vagyunk hajlandóak a saját városunkban félni egy erőszakos kisebbségtől”

Később a sajtóban olvasták, hogy a Betyársereg tagjai „importált antifasisztákról” beszéltek, akik „fényképeztek mindenkit, aki ki- vagy bement”, és közülük „menekülés közben jó néhányan elestek és beütötték magukat.” A megtámadottak azonban máshogy látják.

„Nehezen lehetne minket veszélyforrásnak nézni, békés emberek vagyunk, akik éljük a magunk életét Budapesten. Nem importáltak minket sehova, Budapest az otthonunk, ahol kopaszok fényes nappal, minden ok nélkül megtámadtak minket. Fél percet sem álltunk az utcán, arról beszéltünk, hova menjünk ebédelni. Egy szót sem szóltunk a kopaszokhoz a támadás előtt.”

Úgy vélik, nem menekültek a helyszínről, és senki sem magától esett el, „hanem gyáván, hátulról, túlerőben leütöttek és megrugdostak minket.” Az újságokban látták, hogy a Gazdagréten megvert férfivel történtek után a szélsőjobbosok azt követelték, minősítsék az antifa támadókat terroristának. „Alig 48 órával később ők maguk támadták meg hátulról, túlerőben, békés honfitársaikat a saját városukban” – mondták.

Végül arról is beszéltek, hogy a történtek ellenére a jövőben nem fognak bezárkózni. „Nem vagyunk hajlandóak a saját városunkban félni egy erőszakos kisebbségtől. Budapest az otthonunk, Magyarország a hazánk, ahol akkor is boldogan fogunk élni, ha mások terrorizálni próbálnak minket vagy más járókelőket.”

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!