És mi történik a prostitúció után?

Több alapítvány és szervezet is üzemeltet Magyarországon úgynevezett védett házakat, ahol az emberkereskedelem áldozatai kaphatnak átmeneti menedéket. Az egyik ilyen szervezet a Baptista Szeretetszolgálaté. Ebbe a zárt és érthetően titkolt világba vezet be minket Toszeczky Renáta, a baptisták emberkereskedelem elleni programjának szakmai vezetője Schwechtje Mihály dokumentumfilmjében.

A szociális munkásként végzett negyvenes nő olyan lányokat, nőket segít visszakapaszkodni az életbe, akik kapcsolati erőszak, szexuális abúzus vagy szexuális célú kizsákmányolás áldozatai, akiket fogvatartóik megaláztak, bántalmaztak, szexrabszolgaként tartottak vagy prostitúcióra kényszerítettek. A védett házakba gyakran a gyerekeikkel együtt menekülő nők esélyt kapnak az újrakezdésre, de ez rengeteg buktatóval és nehézséggel jár – erről is szól a film.

Az egyik jelenetben Renáta okítja az orvostanhallgatókat és osztja meg velük a szomorú adatokat, miszerint a hivatalos statisztikák szerint Magyarországon nincs emberkereskedelem:

„Az azonosított emberkereskedelem áldozatainak száma nulla, a shelterek meg bőven tele vannak”

– mondja az iróniához és humorhoz is gyakran nyúló szakember.

Mozaikkockákban sejlik fel három fiatal nő, Szabina, Marcsi és Niki sorsa. Traumatizált gyerekkorok, fizikai és lelki erőszak, derékba tört, kisiklott életek; bőven van tennivalójuk a segítő szakembereknek. De a kitörésre csak akkor van esély, ha ezek a nők – legtöbbször anyák – maguk is segíteni akarnak magukon.

Könnyű persze egy kényelmes karosszékből kiböffenteni az efféle bölcsességeket, csakhogy ezek a nők szinte mindig friss lelki és sokszor testi traumákkal érkeznek a védett házakba, rezignált, passzív állapotban vannak. Önérvényesítő képességük szinte nulla, és a többségükre amúgy is jellemző a tanult tehetetlenség.

A forgatócsoport onnantól kezdi kísérni őket, amikor ezen a kezdeti, legnehezebb fázison már túl vannak.

A gyerek érdekében

Szerencsére van egy olyan érv az öngondoskodásra, ami a közöny legsűrűbb ködén is áthatol, ez pedig gyerekek sorsa. Látszik, hogy mindhárom nőnél ez lesz a változtatni akarás motorja: hogy a gyerek(ek) miatt legyen lakcímkártyájuk, bejelentett munkahelyük, állandó jövedelmük; és ami a legfontosabb: hogy ne vegyék el őket állami gondozásba. „Ha ő akar tenni magáért és a gyerekéért, az már egy fél megoldás” – mondja Renáta a filmben. A másik félért rendszerint ő felel.

Schwechtje ítélkezésmentesen mutatja be ezt a világot, a néző pedig óhatatlanul bevonódik, elkezd dolgozni benne az együttérzés, és szurkolni kezd, hogy guruljon át ez a három nő az eddiginél kiszámíthatóbb és biztonságosabb vágányra; és eközben a segítő (ha úgy tetszik váltóőr), Renáta se égjen ki. Ő legalább olyan fontos szereplője a filmnek, mint három patronáltja: rengeteget szervez, intéz, autózik, hoz-visz, segít, beszél, győzköd. A legkülönfélébb világokban kell otthonosan mozognia, és a legkülönfélébb emberekkel kell pillanatok alatt megtalálnia a közös hangot. Emellett igyekszik kézben tartani saját, nehézségektől szintén nem mentes életét, amibe enged egy kis betekintést. Ez már csak azért is érthető és indokolt, mert mint mondja,

már maga sem tudja, hogy hol húzódik a határ a munkája és a magánélete között. „Az egész (azaz a munka) az életem része, ami nem baj, mert ezt nem lehet másképp csinálni szerintem” – említi a segítő szakmák egyik szomorú jellemzőjét.

Kétség nincs afelől, hogy dinamikus, erős, bátor nő, amit az a puszta tény is igazol, hogy nevét és arcát adta a dokumentumfilmhez. Ne feledjük, hogy kliensei legtöbbször erőszakos emberek, sokszor bűnözők elől menekülnek a védett házakba. Három védence közül egyébként fokozatosan az impulzív Marcsi alakja lesz egyre élesebb, sőt, Renáta egyfajta párhuzamává válik a másik oldalról, aki a forgatás hónapjai alatt megjár magasságokat és mélységeket, rendszerszintű problémákat fogalmaz meg, égbekiáltó butaságokat csinál, aztán hirtelen elképesztő fókuszálttá válik. Az ő megkapó és nehezen felejthető monológja zárja az amúgy szép keretbe foglalt filmet.

Odafigyelni embertársainkra

Schwechtje Mihály már korábban is megmutatta, hogy erősen foglalkoztatják a jelenkor társadalmi problémái: „Nem tehetjük meg, hogy ne figyeljünk oda embertársainkra, ha olyan környezetből jönnek, ahol determinálva van, hogy tönkre fog menni az életük. Ezt még akkor sem tehetnénk meg, ha nem lenne amúgy is demográfiailag csődben az ország. Hetvenszer ennyi energiát kellene erre fordítani” – mondta egy korábbi interjúban a szintén súlyos és aktuális problémákat bemutató Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) című nagyjátékfilmje után. És nem csak mondogatja ezt, korábban is foglalkozott már az emberkereskedelem témájával az Aki bújt, aki nem című rövidfilmjében.

A 2018 és 2020 között készült a dokumentumfilm ereje nem a látványvilágában van, hanem a párbeszédekben és abban, ahogy egy súlyos, és sokak számára még mindig ismeretlen társadalmi jelenséget bont ki érthető, átélhető és nem viszolygást keltő, hanem abszolút befogadható módon. A képi eszközök is ennek dolgoznak alá, nincs fölösleges vagy olcsó hatáskeltés, mint például csillapíthatatlanul zokogó gyerek, szomorú szemű, láncra vert kiskutya, csordogáló könnycsepp a szürke alkonyatban. Csak a puszta lét van, és az a reményteljes törekvés, hogy az legyen már végre emberhez méltó.

A Védelem alatt 2020 novemberében elnyerte az online megtartott Verzión a Legjobb magyar film díját, de a mozis vetítést ez idáig a Covid miatt feltorlódott magyar filmes dömping miatt tolták. Ha valaki emberkereskedelemmel kapcsolatos jeleket észlel, hívja a rendőrséget, az Országos Kríziskezelő Információs Telefonszámot +3680205520 vagy a Baptista Szeretetszolgálatot +3613810084.