Az életrajzi filmeknek általában nem tesz jót, ha a főszereplő családja csak úgy adja jóváhagyását a filmre, ha a még élő rokonok és barátok beleszólhatnak abba, hogyan jelennek meg a kész produkcióban. Az ilyen típusú filmek ezért lesznek néha szépen csomagolt, de valódi kontextus nélküli alkotások.
Sam Taylor-Johnson (John Lennon – A fiatal évek, A szürke ötven árnyalata) rendezésével is valami hasonló történhetett, noha állítása szerint a család nem szólt bele az alkotói döntéseibe. A Back to Black Amy Winehouse történetéhez nagyon keveset tesz hozzá, a karcos, súlyosan drogfüggő Amy Winehouse-t pedig alig ismerjük meg Marisa Abela alakításán keresztül, mivel a főszereplő egyszerűen túl makulátlan ehhez a szerephez.
Amy Winehouse azzal vált igazán ismertté, hogy a dzsessz műfajához egyedi ízt adott, és nyilvános szereplései során általában fittyet hányt a jó modorra. Azért is fontos női előadó, mert nem fogadta el a rá aggatott pophercegnői címkét, és önazonos módon megmaradt a méhkas hajú, karakán énekesnőnek, aki nagyszínpadokat hódít meg úgy, hogy közben a legféltettebb titkait kotyogja el a közönségnek.
A Back to Blackben nem látszik abból az Amy Winehouse-ból semmi, aki csíkokat tol fel a stúdiózások előtt, riportereket figuráz ki, és a paparazziknak villant, mindezt csak azért, mert súlyosan csüng toxikus emberek szeretetén, és mert az apja egy opportunista, szereplési vággyal bíró szélhámos. Ezeket az információkat inkább a 2015-ös Amy – Az Amy Winehouse-sztori című dokumentumfilmből kapjuk meg, ami archív felvételekkel és az előadó barátaival készített interjúkkal árnyalja az énekesnőről a „szeszkazán” képet.
A korábbi, Asif Kapadia által rendezett dokumentumfilm nem rejtegette, hogy Winehouse haláláért a környezetében élők is okolhatók, Sam Taylor-Johnson filmjében azonban csak azt látjuk vontatva, ahogy Amy Winehouse a pénzéhes, szintén drogfüggő Blake Fielder-Civil után caplat. Ahogy az énekesnő hajában egyre nagyobb a tupír, és egyre elmosódottabb a sminkje, úgy megy egyre jobban tönkre a bulvársajtó manipulatív szenzációhajhászásától.
A Back to Black hibája nem ott keresendő, hogy az énekesnőt alakító Marisa Abela rossz színésznő lenne, hiszen Winehouse akcentusát hibátlanul hozza, és az őzikeszemeket is elhisszük neki, amikor élete szerelmére, a valójában csak számításból házasodó Fielder-Civilre pillant. Sajnos sem a forgatókönyv, sem a dramaturgia nem segít a nézőnek annak megértésében, hogy Winehouse miért a csapodár, balhés srácba lesz szerelmes. Mint ahogy arról sem tudunk meg sokkal többet, hogy a tehetséges énekesnő karrierje miként ível felfelé, majd miért feni rá a fogát ennyire a bulvársajtó, ami végül a hanyatláshoz vezet.
Amy Winehouse karakterét persze nehéz visszaadni, de a film alatt végig hiányoltam, hogy nem a karcos, cserfes, és pályája vége felé szétcsúszott énekesnőt látom a színpadon, hanem az angyalarcú Abelát, aki meggajdul a srácért, aki csupán annyival csavarta el a fejét, hogy a zenegépen elindította neki a The Shangri-Las slágerét.
Végig nagyon érződik a Back to Blacken, hogy a filmet a Winehouse család is támogatta, míg Asif Kapadia dokumentumfilmjétől teljesen elhatárolódtak. Nem meglepő persze a család döntése, hiszen a dokumentumfilmből kiderült, hogy Amy Winehouse apja csak akkor kúszott vissza a lánya életébe, amikor már híres volt. Mitch Winehouse könyvet írt arról, hogyan érinti őt a lánya népszerűsége, lebeszélte őt a rehabról, és tévéstábot hívott lányához, amikor ő éppen egy kis szigeten lábadozott, és próbálta valahogy leküzdeni drogfüggőségét és mentális problémáit.
Ezzel a képpel szemben a Back to Black egy szerető apafigurát mutat be, aki aggódva nézi, ahogy lányát rabul ejtette egy drogfüggő, narcisztikus ember, és áhítattal várja, hogy lánya végre rehabra vonuljon.
Sam Taylor-Johnson filmjében nem mutatkozik meg Amy Winehouse tragédiája sem, pedig az énekesnő már gyerekkora óta küzdött a démonjaival. Már kamasz lányként hánytatta magát, a füvezés rabja volt a szülei válása óta, és az interneten a mai napig megtalálhatók azok a videók, ahol a színpadon botorkál, vagy éppen csak leül, mert nincs kedve énekelni, annyira be van rúgva.
A film két órán keresztül inkább egy toxikus párkapcsolatot mutat be, egy elragadó énekesnővel, de arról már hallgat a Back to Black, hogy milyen okok vezettek Amy Winehouse halálához. A film ott ér véget, hogy Winehouse kicsomagol a kacsalábon forgó palotájában, majd felirat közli csak a nézővel, hogy 27 évesen egy hosszabb, józan időszak után hunyt el.
A Back to Black semmit nem tesz hozzá az énekesnő emlékéhez, inkább csak elmaszatolja azoknak a rokonoknak a történetét, akik Asif Kapadia filmje alapján felelősek voltak az énekesnő kiégéséért és korai haláláért.
A Back to Black április 11-től látható a magyar mozikban.
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!