Az életrajzi filmeknek általában nem tesz jót, ha a főszereplő családja csak úgy adja jóváhagyását a filmre, ha a még élő rokonok és barátok beleszólhatnak abba, hogyan jelennek meg a kész produkcióban. Az ilyen típusú filmek ezért lesznek néha szépen csomagolt, de valódi kontextus nélküli alkotások.
Sam Taylor-Johnson (John Lennon – A fiatal évek, A szürke ötven árnyalata) rendezésével is valami hasonló történhetett, noha állítása szerint a család nem szólt bele az alkotói döntéseibe. A Back to Black Amy Winehouse történetéhez nagyon keveset tesz hozzá, a karcos, súlyosan drogfüggő Amy Winehouse-t pedig alig ismerjük meg Marisa Abela alakításán keresztül, mivel a főszereplő egyszerűen túl makulátlan ehhez a szerephez.
Amy Winehouse azzal vált igazán ismertté, hogy a dzsessz műfajához egyedi ízt adott, és nyilvános szereplései során általában fittyet hányt a jó modorra. Azért is fontos női előadó, mert nem fogadta el a rá aggatott pophercegnői címkét, és önazonos módon megmaradt a méhkas hajú, karakán énekesnőnek, aki nagyszínpadokat hódít meg úgy, hogy közben a legféltettebb titkait kotyogja el a közönségnek.
A Back to Blackben nem látszik abból az Amy Winehouse-ból semmi, aki csíkokat tol fel a stúdiózások előtt, riportereket figuráz ki, és a paparazziknak villant, mindezt csak azért, mert súlyosan csüng toxikus emberek szeretetén, és mert az apja egy opportunista, szereplési vággyal bíró szélhámos. Ezeket az információkat inkább a 2015-ös Amy – Az Amy Winehouse-sztori című dokumentumfilmből kapjuk meg, ami archív felvételekkel és az előadó barátaival készített interjúkkal árnyalja az énekesnőről a „szeszkazán” képet.
A korábbi, Asif Kapadia által rendezett dokumentumfilm nem rejtegette, hogy Winehouse haláláért a környezetében élők is okolhatók, Sam Taylor-Johnson filmjében azonban csak azt látjuk vontatva, ahogy Amy Winehouse a pénzéhes, szintén drogfüggő Blake Fielder-Civil után caplat. Ahogy az énekesnő hajában egyre nagyobb a tupír, és egyre elmosódottabb a sminkje, úgy megy egyre jobban tönkre a bulvársajtó manipulatív szenzációhajhászásától.
A Back to Black hibája nem ott keresendő, hogy az énekesnőt alakító Marisa Abela rossz színésznő lenne, hiszen Winehouse akcentusát hibátlanul hozza, és az őzikeszemeket is elhisszük neki, amikor élete szerelmére, a valójában csak számításból házasodó Fielder-Civilre pillant. Sajnos sem a forgatókönyv, sem a dramaturgia nem segít a nézőnek annak megértésében, hogy Winehouse miért a csapodár, balhés srácba lesz szerelmes. Mint ahogy arról sem tudunk meg sokkal többet, hogy a tehetséges énekesnő karrierje miként ível felfelé, majd miért feni rá a fogát ennyire a bulvársajtó, ami végül a hanyatláshoz vezet.
Amy Winehouse karakterét persze nehéz visszaadni, de a film alatt végig hiányoltam, hogy nem a karcos, cserfes, és pályája vége felé szétcsúszott énekesnőt látom a színpadon, hanem az angyalarcú Abelát, aki meggajdul a srácért, aki csupán annyival csavarta el a fejét, hogy a zenegépen elindította neki a The Shangri-Las slágerét.
Végig nagyon érződik a Back to Blacken, hogy a filmet a Winehouse család is támogatta, míg Asif Kapadia dokumentumfilmjétől teljesen elhatárolódtak. Nem meglepő persze a család döntése, hiszen a dokumentumfilmből kiderült, hogy Amy Winehouse apja csak akkor kúszott vissza a lánya életébe, amikor már híres volt. Mitch Winehouse könyvet írt arról, hogyan érinti őt a lánya népszerűsége, lebeszélte őt a rehabról, és tévéstábot hívott lányához, amikor ő éppen egy kis szigeten lábadozott, és próbálta valahogy leküzdeni drogfüggőségét és mentális problémáit.
Ezzel a képpel szemben a Back to Black egy szerető apafigurát mutat be, aki aggódva nézi, ahogy lányát rabul ejtette egy drogfüggő, narcisztikus ember, és áhítattal várja, hogy lánya végre rehabra vonuljon.
Sam Taylor-Johnson filmjében nem mutatkozik meg Amy Winehouse tragédiája sem, pedig az énekesnő már gyerekkora óta küzdött a démonjaival. Már kamasz lányként hánytatta magát, a füvezés rabja volt a szülei válása óta, és az interneten a mai napig megtalálhatók azok a videók, ahol a színpadon botorkál, vagy éppen csak leül, mert nincs kedve énekelni, annyira be van rúgva.
A film két órán keresztül inkább egy toxikus párkapcsolatot mutat be, egy elragadó énekesnővel, de arról már hallgat a Back to Black, hogy milyen okok vezettek Amy Winehouse halálához. A film ott ér véget, hogy Winehouse kicsomagol a kacsalábon forgó palotájában, majd felirat közli csak a nézővel, hogy 27 évesen egy hosszabb, józan időszak után hunyt el.
A Back to Black semmit nem tesz hozzá az énekesnő emlékéhez, inkább csak elmaszatolja azoknak a rokonoknak a történetét, akik Asif Kapadia filmje alapján felelősek voltak az énekesnő kiégéséért és korai haláláért.
A Back to Black április 11-től látható a magyar mozikban.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!
