Egymásba szeret a brit herceg és az amerikai elnök fia, de nem is ez a legvadabb fantázia

Ha a brit királyi család egyik tagja beleszeret az amerikai elnök gyerekébe, az már önmagában elég kockázatos diplomáciai szempontból – hát még ha melegekről van szó. A nagy sikerű Red, White, & Royal Blue – Vörös, fehér és királykék című romantikus regény bizonyára előbb-utóbb fóliázás áldozatává fog válni a Libri-boltokban (ha eddig nem történt meg), hiszen két férfi erotikától nem mentes románcát követhetjük benne végig. A Casey McQuiston könyvéből készült adaptáció megőrzött valamennyit az alapmű bevállalósságából, de a film legvadabb fantáziálása inkább az a valóságunknál ezerszer elfogadóbb világ, amiben játszódik.

A Vörös, fehér és királykék világában az amerikai elnök egy munkásosztályból érkező demokrata nő (Uma Thurman), aki az újraválasztási kampánya finisében szembesül azzal, hogy népszerű médiaszereplővé váló egyetemista fia, Alex Claremont-Diaz (Taylor Zakhar Perez) egyre látványosabb ellenszenvvel viseltetik a brit trónörökös testvére, Henry herceg (Nicholas Galitzine) iránt. Mindez egy kínos lökdösődős és tortafelborítós incidensben csúcsosodik ki a trónörökös esküvőjén, ami bejárja a világsajtót, így a két fiút arra kötelezik a családjaik, hogy a nemzetközi kapcsolatok ápolása érdekében egy ideig tettessék azt, hogy jó barátok. Ahogy az a romantikus komédia műfajának szabályai szerint lenni szokott, a kötelezően együtt töltött idő hatására közelebb kerülnek egymáshoz, és az ellenszenv fokozatosan átvált vonzalomba.

Az Amazonon debütáló Vörös, fehér és királykéket nézve nem nehéz rájönni, mitől lett ilyen népszerű a könyv. Már eleve az alapszituáció kellőképpen pikáns és remek humorforrás, amit Matthew López adaptációja is kiaknáz, kezdve azzal, hogy szemet gyönyörködtető és karizmatikus színészeket szerzett a két főszerepre. Bár Taylor Zakhar Perez és Nicholas Galitzine mind színészi képességek, mind szexuális feszültség tekintetében sem érnek a Szólíts a neveden magasságaiba, egy szerethető és könnyed humorú limonádéhoz abszolút megfelelnek – sőt, a korona elvárásai alatt roskadozó, érzékeny lelkét mindenki elől elzáró Henryt alakító Galitzine meggyötört tekintete beillene egy komolyabb drámába is.

Az elsőfilmes rendező López és a hollywoodi veterán operatőr Stephen Goldblatt hozzák és időként felül is múlják a streaminges filmek megszokott színvonalát, néha egészen kreatív képi kompozíciókkal megspékelve a romkomokra jellemző letisztult és élénk színű komfortvilágot. Az erotika ábrázolása viszont jóval esetlenebb. A (fél)meztelen férfitestekben való gyönyörködés ugyan hangsúlyos és jól is működik a filmben (a tóparti beszélgetés a csuromvizes főhősök között már-már Luca Guadagninót idézi), de amikor a könyv szexi mondatait és ágyjeleneteit kellene átemelni, hirtelen eluralkodik a szemérmesség.

Mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni, hogy a Kszi, Simon és a Fülig beléd zúgtam visszafogott tiniromantikájának nyomdokaiba akarnak lépni, vagy inkább a heteroszexuális romantikaábrázolást akarják megdönteni a melegszex polgárpukkasztóan explicit bemutatásával, ahogy tették azt az olyan romkomok, mint a Billy Eichner-féle Bros vagy a Büszkeség és balítélet-átirat Fire Island. Ennek lett az az eredménye, hogy a főszereplők ugyan kimondják a szexuális tartalmú mondatokat, de csak úgy, mintha ezen kötelezően túl kellene esni, a szexjelenetek pedig évtizedekkel ezelőtti filmek ma már kínos képsorait idézik.

Vélhetően az lehetett a rendező – vagy inkább a producerek – célja, hogy a film ne idegenítse el a széles közönséget (például az átlag heteró nézőket) a túl sok és túl nyílt szexábrázolással, de nem is akarták kiirtani a könyv lényegét azzal, hogy egy családi film szintjére redukálják a két fiú szerelmét. Az egymásnak ellentmondó törekvésektől olyan lett a végeredmény, mintha a Disney Channel éjszakai műsorsávját néznénk.

Bár az erotika jóval visszafogottabb, mint egy átlagos fan fictionben, a Vörös, fehér és királykék világábrázolása kicsit olyan, mintha egy genderelmélettel és marxizmussal frissen ismerkedő kamasz tollából származna. „This is the future that liberals want” (Ilyen jövőt akarnak a liberálisok) – eszembe jutott párszor a film nézése közben a mára már mémmé vált mondat, amivel eredetileg egy konzervatív Twitter-oldal fejezte ki félelmeit a metrón egymás mellett ülő drag queen és nikábot viselő nő fotója láttán. És a legkevésbé azért, mert két meleg a főszereplő.

Olyan alternatív valóságban játszódik a Vörös, fehér és királykék, ahol megválasztanak egy nőt amerikai elnöknek, aki egy latin-amerikai bevándorló felesége, és emellett szenvedélyes védelmezője a munkásosztálynak. A komikusan erős déli akcentussal beszélő Uma Thurman által alakított elnöknek ráadásul nem csak arra van esélye négy év után, hogy újraválasszák, de még a hírhedten republikánus Texast is nyerheti a fia által összerakott választási stratégia segítségével. Ebben a filmben még a brit királyi család sarja is olyan tudatos baloldali, hogy panaszkodik, amiért az adófizetők pénzéből túl drága esküvői tortát vettek, és a monarchia létjogosultságát is előszeretettel vitatja.

Indokolatlan lenne elvárni, hogy a valós viszonyokat tükrözze az egyértelműen fiktív világban játszódó film, de a politikai és magánéleti tétek jóval kisebb súllyal bírnak így, és mire eljutottunk a happy endig, én leginkább csak szomorúságot éreztem, hogy mennyire messze vagyunk a filmbéli befogadó társadalomtól.

A Vörös, fehér és királykék politikai és filmtörténeti tekintetében sem éppen úttörő, de hát végül is ki mondta azt, hogy minden melegekről szóló romantikus filmnek kötelessége megváltani a világot? Egyszeri esti otthoni kikapcsolódásnak viszont pont megfelel – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy több országban, köztük Magyarországon is vezeti az aktuális nézettségi listát az Amazonon.

A Vörös, fehér és királykék az Amazon Prime Video kínálatában érhető el.