Miért és hogyan választotta Lewis Hamilton a Ferrarit?

Két kulcsszereplő van az évszázad Forma–1-es átigazolásának kikiáltott ügylet mögött. A Ferrari már tavaly mozgolódott, de csak mostanra sikerült meggyőzni a hétszeres világbajnok brit pilótát.

Sinner kétszettes hátrányból fordította meg Medvegyev ellen az izgalmas Australian Open-döntőt

Az elődöntőben Djokovićot kiütő, 22 éves olasz teniszező óriásit játszott a kiválóan kezdő, de aztán elfáradó orosz ellen. Első Grand Slam-döntőjét rögtön megnyerte.

Kizárták Csen bácsit a kínai maraton indulói közül, mert végig dohányzott

Az 52 éves maratonista már évek óta pöfékel futás közben. Először a 2018-as Kuangcsou Maratonon készült róla fotó cigarettával a szájában.

Meghalt Franz Beckenbauer

A német futball-legenda 78 éves volt.

Szoboszlai többet ér, mint Mbappé, ő a világ 13. legértékesebb focistája

A svájci Sporttudományok Nemzetközi Központja 138 millió euróra teszi a válogatott csapatkapitányának értékét

Zöld bakancs, azaz az Everest leghíresebb holtteste

Az indiai Tsewang Paljor 1996-ban halt meg a Mount Everest közelében, és holttestével még ma is rengeteg mászó találkozik, afféle útjelzőként szolgál. Lábbelije miatt csak Zöld bakancsként...

Pelenkásan már dartsozott, 16 évesen felforgatta a kocsmasportok királyát

Luke Littler annyira fiatal, hogy nézőként csak kísérővel engedték volna be a dartsvilágbajnokságra, ahol azonnal sztár lett. Sorra ejtette ki a korábbi bajnokokat, és a döntőben is közel volt a...

28 év után újra lesz magyar lovas az olimpián

A nyolc éve Németországban dolgozó és versenyző Kaizinger Balázs lovastusában szerzett kvótát a párizsi olimpiára.

Tíz éve történt Michael Schumacher síbalesete

A 91-szeres futamgyőztes volt pilóta 2013. december 29-én szenvedett síbalesetet, a mai napig alig tudni valamit az állapotáról, a család komolyan veszi a magánszféráját.

Döntött a NOB: mehetnek a párizsi olimpiára az orosz sportolók

A feltételek szigorúak, eddig nyolcan szereztek kvótát.

Kövess minket Facebookon is!